A Csodagömb - Cirkuszi Nagykarácsony című új műsorban, a Fővárosi Nagycirkuszban tényleg van csoda, mert egy remek lengyel bűvész is fellép. Főfoglalkozása a csodaszolgáltatás. Leginkább lopni tud, bár ez nálunk nem megy különösebben csodaszámba; már ahhoz is hozzászoktunk, hogy nem sutyiban, hanem a szemünk előtt teszik. Rafal Walusz, a világban sokfelé járt bűvész, ezt előre bejelenti, és még szellemes szövegei is vannak hozzá. Becsültére legyen mondva, jó néhány szót megtanult magyarul, hogy világosan megértesse magát, de azért időnként átvált angolra. Gyorsan pörög a nyelve, annál gyorsabban csak a keze mozog. Úgy képes elcsenni valakitől a pénztárcáját, óráját, vagy a nyakkendőjét, hogy az illető észre sem veszi. És hát mi is nézzük árgus szemekkel, de így sem tudjuk kifigyelni, hogyan és mikor svindlizik.
Jó, jó, matat a porondra kihívott áldozatai körül, és közben nyilván a figyelemelterelés miatt folyamatosan dumál, ahogy egykori felejthetetlen bűvészidolunk, Rodolfo is tette, akinek Walusz nagy tisztelője, és nem mellesleg, bevallottan, az ő számait csinálja. Gyerkőckoromban a Fővárosi Nagycirkuszban láttam, hogy például elcsórja valaki pénztárcáját, előzékenyen visszaadja, majd ismét megfújja, de a végén persze kivétel nélkül mindent visszaad. Naná, hogy Walusz is ezt teszi, rá is kérdez többször, minden megvan-e? És persze megvan, míg ez a való életben nem így szokott történni.
Azt nem tartom valószínűnek, hogy ő tünteti el a bohócot is már a sokadik műsorból, de tény, egy ideje hiányzik, és most némiképp a bűvész látja el a számok közötti összekötő szerepét. Azt, amikor egy gyerkőc orrából, szájából, füléből pénzérméket húz elő, valaha velem is megcsinálta Rodolfo a Parlamentben, karácsonyfa ünnepélyen. Walusz bizonyítja, hogy nem csupán a technikai trükkökre alapozó illuzionisták élnek meg a porondon, tehát nem kell unos-untig többfenekű ládában nőt fűrészelni. Az is megélhet ekkora térben, aki temérdek gyakorlással, igazi kézügyességgel dolgozik.
Hogy kisebb dolgokat is jól lássunk, abban manapság már segít, hogy bármit ki lehet vetíteni jó nagyban. Van amit kell, van amit nem, olykor kimondottan zavaró, hogy a projektor megosztja a figyelmet, ahogy az is, hogy miatta jóval feljebb helyezték a zenekart, így a muzsikusok távolabb kerültek a manézstól, ami megnehezítheti a közvetlen kapcsolat megteremtését. A Szakáll László által vezetett zenekar nem feltétlenül hagyományos cirkuszi zenét játszik – ez lehet vitatéma -, inkább a dzsesszhez közelít, élvezetesen.
A buborékokat fantáziadús alakzatokban fújó argentin Agustín Viglione száma alig hatna kivetítő nélkül. Mutatós, érdekes, de kissé lassú, inkább varieté produkció. Nem szerencsés utána tenni a kubai Las Bellas Chicas hajlógós számát, mert ez sem temperamentumos, inkább elégikus, ahogy a Gartner Family szünet előtti elefántprodukciója is. A Monte Carlóban és Budapesten is joggal megcsodált, a nemzetközi cirkuszfesztiválon első helyezett Casselly család káprázatos elefántmutatványa szélsebesen dinamikus, a mostani elefántszám viszont már-már meditatív. Szép példája ember és állat harmonikus kapcsolatának. Meg annak, hogy a négygenerációs artistadinasztia tagja, egy kislány, mennyire természetes felszabadultsággal, jókedvvel, az elefántot pajtásának tekintve tud belenőni a családi produkcióba.
Van még egy gyerek, a kislánynál valamivel nagyobb fiú a programban. Az Üzbegisztánból érkezett Hametov családban a papa és a mama érzékletes szerelmes számot adnak elő, gurtnival tekerik fel magukat a magasba. Szép, ahogyan szinte röpülve összesimulnak, és szép az is, ahogy közös örömüknek fent a légben részese lesz a gyerek, szintén minden görcs és félelem nélkül, játékos jókedvvel. Persze lehet ellenezni a cirkuszi gyerekmunkát, én is éreztem már produkciók mögötte a drillt, a keménykedést, netán az agressziót, de ezúttal nincs erről szó, hiszen a gyerekek nem tudják mímelni a kicsattanó örömet.
Kicsattanó örömmel van jelen a porondon a Kalashnikov Brothers is Oroszországból "diabolo"-számával. Csaknem a kupoláig dobálják instrumentumaikat, közben egymás hátán, vagy kézen állnak, szaltóznak és elkapják a diabolókat. Egy nehéz trükköt kétszer is elhibáztak, de annál nagyobb volt a taps, amikor harmadszorra sikerült. Szintén Oroszországból érkezett az a rúdszám, melynek artistái öltönyös, nyakkendős, jól vasalt, lenyalt hajú gengsztereknek öltözve, csaknem bunyóznak, ádáz harcot vívnak a rúdon.
Halasi Márk, aki nyolc évig turnézott a Cirque du Soleil híres társulatával, színvonalas karikaszámot mutat be először a földön, aztán a levegőben. Bámulatra méltóan hajlékony, nem izzadtságosan tekeri ki különböző testrészeit, esztétikusan mozog. Rendkívül sovány, mégis kidolgozott minden porcikája. A cseh Duo Supka zsonglőr tagjai nem feltétlenül a magasba dobálják golyóbisaikat, különböző érdekes alakzatokban a földre pattintják őket, így tartva villámsebes mozgásban kis „játszótársaikat.”
A záróattrakció a Lazarov csoport lovasakrobata mutatványa. A porondon vágtázó paripák hátán, de akár alájuk kerülve tornáznak, trükköznek, kurjongatnak vehemensen a fehéroroszországi művészek. Itt aztán van temperamentum, lendület, száguldó ritmus. Több kellett volna belőle az első részbe is, ami kissé lassúra, időnként monotonra sikerült. Vincze Tünde rendezésében a második rész nyilvánvalóan erősebb, mint az első. A karácsonyi hangulat aláfestéséhez kevesebb összekötő szöveg is elég lenne. De valóban vannak csodagömbök, meg előttünk nagyra növő karácsonyfa. Ha nincs is teli sosem látott világszámokkal, de összességében élvezetes az év végéig látható műsor.
