Pár napja írtam arról, hogy ünnep koraestéjén elment nálunk a villany. Se világítás, se fűtés, se tévé és isten ments a hűtőket nyitogatni. Csak egy óra hosszat tartott, de bizony nagyon ijesztő volt. Életünk, és nemcsak a magánéletünk, hanem egész civilizációnk a villanyon alapul. Nem csupán a háztartások, lakások bénulnak meg a hiányában, hanem a közlekedés, a repülés, az egészségügy, az ipari termelés, a pénzügyi rendszer, minden, minden. Tehát olyan villamosenergia-ellátó rendszer kell, amely folyamatosan és megbízhatóan biztosítja nekünk az áramot.
De „atom” nélkül ám! – hirdetik a zöld-lelkületűek. Jó, ha atomenergia nélkül, vegyük sorra, akkor mivel. Hiszen elég sokféle üzemanyag létezik. A jó öreg szén elsősorban, amiből úgy tűnik, még több évszázadra elég áll rendelkezésre. Egyenletes és tömeges áramtermelést lehet vele produkálni. Csakhogy! Sokféle és légkörünkre, Földünk klímájának esetleges melegedésére káros anyagokat (szén-dioxidot, metánt, port, nitrogén-vegyületeket, apró részecskéket) bocsát ki. A szűrő-, és leválasztó rendszerek pedig igencsak drágák. Bányászata és szállítása is erősen környezetterhelő, ahogy az elégetés után visszamaradó, sok esetben még sugárzó anyagokat is tartalmazó salakhegyei is azok. Az olaj és a földgáz sokkalta környezet-barátabb a szénnél, csakhogy erősen fogyóban van és ráadásul a gépkocsi-közlekedés és a repülés óriási fogyasztója.
Hanem hát itt vannak a nagy ígéretek. A pala- és homokolaj, ami máris jelentős mértékben tehermentesíti például az USA olajellátását. De ezeknél is létezik egy „csakhogy”, mert Isten semmit sem ad ingyen. Jelenleg - lehet, hogy csak egyelőre, hiszen a technika állandóan halad előre -, a palaolaj kitermelése erősen ellenséges a környezettel, azokban a körzetekben, amelyek a kitermeléshez közel esnek, erősen háborognak, tiltakoznak a lakosok és főleg a farmerek.
Ám tömegesen sorakoznak a megújuló forrásokkal (főleg szél, aztán napsugárzás, víz, földhő, sőt ár-apály, tenger-hullámzás) üzemelő erőművek. Az atomenergiáról lemondó Németországban, de például Kaliforniában, Nevadában, Dániában is. Az USA-ban üzembe állt egy naperőmű 19 négyzetkilométeren, több százezer fényvisszaverő, garázsajtó méretű, egyedileg vezérelt lapkákkal. Névleges teljesítménye500 megawatt körüli. Életkora becslések szerint mintegy 25 év. Csak egyszerű összehasonlításképpen: Pakson egyetlen „öreg” atomreaktorunk ad ennyit, és a nagymarosi vízmű - ha megéri - mintegy 440 MW-ot szolgáltatott volna. A szélerőműveknek is 20-25 év körül jár az élettartamuk, és jelentős költségekkel jár a hatalmas építmények tisztítása.
De szóljunk az áramtermelés szempontjából hasznos idősávról is. Hazánkban az év 8760 órájából mintegy 1800-2000 óra hasznos az áramtermelés szempontjából. Persze könnyű a németeknek, dánoknak, hollandoknak, mert ők a tengerpartra, sőt a sekély tengerbe is telepíthetnek szélrotorokat, ahol szinte állandóan, egyforma intenzitással fúj a szél. Bár néha a kedves, szorgos szél tomboló viharrá növi ki magát és akár fél Európában is leállhat az összehurkolt villamos hálózat. Ahogyan pár éve meg is történt. És akkor még ne feledkezzünk el az igen magas állami és fogyasztói támogatásról sem. A német polgárok mintegy 20 százalékkal többet fizetnek egységnyi energiáért, mint a magyarok.
Ha már a megújulókról szólunk, említsük meg a vízenergiát, ami ugyan Magyarországon a rendszerváltás óta a nép ellenségének számít, de például a norvégok majdnem teljes mértékben ebből nyerik az áramot. A geotermikus energia nálunk jobban hasznosítható, mint más országokban, de legfeljebb rásegítőként alkalmas. Kétségtelen, hogy az ég alján ott dereng a fúziós energiatermelés, amely talán pár évtized múlva hasznosul is, de egyelőre, kísérleti létesítményként csak pénznyelőként vált igazán híressé.
Érvek és ellenérvek
Ezek után joggal vetődhet fel a nagyon fontos kérdés: és az atomenergia? Vegyük sorra a pro és kontra érveket! Drága a beruházása. Való igaz, az atomerőmű építése nem olcsó. A napokban ebben a lapban nagy címbetűkkel, kiemelten jelent meg egy nemzetközi szervezetben dolgozó magyar közgazda véleménye: „Nem olcsó az atomenergia”. Igaz, de az interjú szövegében már arról szólt, hogy helyesli Magyarországom az atomenergiának nemcsak a fenntartását, hanem arányát is. Valóban nem olcsó egy atomerőmű beruházása. Ámbár mi az „olcsó”? Vegyük észre, hogy nagyon sok tényezőből tevődik össze a megtérülés olcsósága, például abból is, hogy az üzemanyag kis terjedelmű. Fontos az is, hogy a mai, modern reaktoroknak - így a hozzánk szállítandóknak is - a megtervezett életkora 60 év, ami felújításokkal további húsz évre meghosszabbítható. Ellenérv, hogy ezzel 60-80 évre lekötelezzük magunkat egy mai technológia mellett. Ez is igaz, ám erőművet mindig és mindenütt több évtizedre építenek. Egyebek között például a szénerőműveket is, amelyeket most éppen az atomot kiváltandó céllal a németek nagy ütemben építenek. De ne feledjük, hogy az erőműveket 2-3 évtizedenként felújítják, modernizálják, biztonságosabbá teszik.
Nyomós ellenérv, hogy a nukleáris erőmű sugárveszélyes. Nem az, mert nagyon kemény műszaki és szabályozási intézkedések ma már biztonságossá teszik. Jó, egy 16 méter magas óriási vízáradat nagy károkat okozhat, de nem valószínű, hogy a mi Dunánkon cunami keletkezne. A nemrég hirdetett Paks környéki földrengés-veszélyről már bebizonyították a szakemberek, hogy eltúlzott rémhírkeltés. Kétségtelen, hogy a nagyaktivitású sugárzó anyagokat biztonságosan el kell hosszú időre tárolni. Nos, Magyarország nagy szerencséje, hogy van Baranyában egy nagyméretű agyagkő tömbünk, amelynek geológiai kutatása már folyik. Nagyon valószínű, hogy alkalmas lesz a kiégett fűtőelemek hosszú távú, biztonságos tárolására. De már ma is nagy valószínűséggel várható, hogy beérnek ígéretes tudományos kutatások, amelyek révén a sugárzó anyagok átalakíthatók rövid élettartamú, sőt akár stabil elemekké, vagy pedig a kiégett fűtőelemek újabb generációjú reaktorokban alkalmazhatók, mindenféle technológiai trükkökkel.
Nagyon lényeges viszont az atomerőmű szerepe országunk állandó és biztonságos villamosenergia-termelésében. Tavaly például ennek mintegy a felét Paks adta, és csak tíz százaléka származott megújulókból. Ám ez utóbbinak nagyobb része is hulladékból, szerves anyagokból keletkezett. De a legfontosabb, hogy ellátásunk csaknem egyharmadát importból fedeztük! Ami kétségtelenül olcsó, legalább is egyelőre, de nagy függőséggel is jár. Ezért, ha azzal riogatnak a heves ellenzők, hogy villamosenergia-túltermelés várható, mert átfedés lesz egy-két évig az új és a régi reaktorok működésében, akkor meggondolandó, hogy a gazdasági függésünket jelentőimporthányadot ezzel ki tudjuk váltani.
Röviden szólni kell az esélyek mérlegelésekor arról, hogy - mivel a villamos energiát nem lehet közvetlenül tárolni - már most határozott tervek kellenének a tárolás megoldására, például szivattyús tározós erőművel. Erre egyelőre még csak nagyon labilis, homályos elképzelések vannak és ezek is többnyire a zöldek ellenállásába ütköznek.
Végül, megemlítem a negatív fogyasztás szerepét is, a technikai haladásból, újításokból és a lakossági spórolásból keletkező kisebb fogyasztói igényt, kevesebb termelést is. Ebből, bár fontos, legfeljebb néhány százaléknyi megtakarítás keletkezhet.
Konklúzió
Lehetséges-e tehát határozott és előremutató megfontolás és tervezés a biztonságos hazai villamosenergia-ellátásra? Igen! Ehhez, a folyamatos, tartós és nagy teljesítményű alapellátás céljára kell szolgálnia az atomerőműnek, kiegészítve rásegítő olaj-és gázerőművekkel. Néhány évtizedig jó szolgálatot tesz a ligniterőmű, és természetesen - növekvő mértékben – a megújulókkal, elsősorban a széllel, napsugárzással és a földhővel működők, közéjük besorolva – az én határozott véleményem szerint – a szükségszerűen felépítendő vízlépcső(k)ből származó vízenergiát is.
