Balaton;fosztogatás;

Forrás: police.hu

- Előzetesben a Balaton-parti fosztogató

A rendőrök előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, aki számos alkalommal tört be a Balaton-partján, különösen Balatonszárszó és Balatonföldvár területén található ingatlanokba, nyaralókba, ahonnan készpénzt, élelmiszert és műszaki cikkeket tulajdonított el. 

A siófoki rendőrök összehangolt akciójuknak köszönhetően fogták el november 9-én a férfit, aki beismerte tettét, sőt azt is megmutatta, melyik házakba sikerült betörnie. Lásd: Elfogták a balatoni rablót - Ő fosztogatta a nyaralókat (Fotók)

Kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vettek, majd a Kaposvári Járásbíróság november 11-én helyezte előzetes letartóztatásba. A rendőrség honlapja szerint az eljárás során végrehajtott helyszíni kihallgatásokon a pécsi lakos további bűncselekmények elkövetését tárta fel a nyomozó hatóság előtt, ezidáig 56 betörés elkövetését ismerte el.

Az ügy részleteiről sajtótájékoztató keretében számolt be november 13-án 14 órakor a Siófoki Rendőrkapitányság épületében dr. Szijártó István rendőr ezredes, megyei főkapitány-helyettes, valamint a kapitányság részéről Kasznár Gyula r. alezredes kapitányságvezető és Fürst Dávid r. őrnagy bűnügyi osztályvezető.

Forrás: police.hu

Forrás: police.hu

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 35 éves nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy baltával meggyilkolta nagymamáját Sarkadkeresztúron pénteken - közölte a Békés Megyei Főügyészség hétfőn.