Majd’ tucatnyi afrikai partnerével bontott szerződést a napokban a magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt., miután a hálózat csak vitte a pénzt. A magyar vállalkozásoknak nem, csak néhány tucat tűzközeli cimborának volt jó üzlet a Malawitól Botswanán át Zambiáig és Szváziföldig kiépített pénzszivattyútelep hálózat.
Ezzel a déli nyitás el is illant a fekete földrész szavannáin és esőerdeiben. Igaz, a keleti nyitás sem volt sikeresebb. Az „eredményekre” jellemző, hogy szabad szemmel nem látható a beharangozott dinamikus kereskedelmi fejlődés sem az arab, sem a közép-ázsiai országokkal, és Kínával sem sikerült a nagy ugrás a gazdasági kapcsolatokban.
Jellemző epizód, hogy 2013-ban a WizzAir menetrendszerű járatot indított az azeri fővárosba, Bakuba, de 2014 őszén már érdeklődés hiányában fel is függesztették. Azerbajdzsánnal még csökkent is a kétoldalú kereskedelmi forgalom, pedig Orbán Viktor többször járt diktátor kollégájánál, olykor a sajtó munkatársainak társaságát is mellőzve. Nem lendített a hivatalos üzleti kapcsolatokon, hogy a kormányfő a förszt lédivel megkoszorúzta a négyszeres Lenin-díjas volt azerbajdzsáni KGB főnök - majd az egykori szovjet tagköztársaság kommunista elsőtitkára, még később első diktátora -, azaz a jelenlegi elnök apjának a sírját.
Ha a magyar államnak és vállalkozóknak nem volt is sok hasznuk az azeri kapcsolatból, Daphne Caruana Galizia máltai oknyomozó újságíró kutatásaiból kiderült, hogy miután az Orbán kormány 2012-ben kiadta Bakunak az életfogytiglanra ítélt azeri baltás gyilkost, Ramil Safarovot, egy hónapon belül 7,5 millió dollár „szivárgott” át az azeri elnök fiának közreműködésével titokzatos budapesti zsebekbe.
Galizia október közepén bombamerénylet áldozata lett a saját gépkocsijában.
Nagy kérdés, ki adhatott utasítást Safarov ki-, vagy eladására az azeri elnöknek, holott tudni lehetett, hogy Bakuban nemzeti hősként fogadják. Ugyancsak fontos kérdés az is, kinek a számláján landoltak a megvesztegetésre szánt dollármilliók.
