cigány;Magyarország;Brüsszel;kényszervallatás;

Kit érdekel, hogy mi van velük, ha nekik mindenünk megvan, és jönnek a szavazatok is - Illusztráció/Népszava, Molnár Ádám

- Brutális magyarországi kényszervallatásra derült fény

Nem az ISIS, nem is Guantanamo, hanem 2017 magyarországa. Az az ország, ahol a kormány - és a minap Balog Zoltán - Farkas Flóránt tünteti ki figyelmével, teszik őt a mi kutyánk kölykei-alomba, felmutatva: mi ilyen jóban vagyunk a cigányokkal, akkor milyen rasszizmus? 

 A magyar hatóságok megsértették egy roma származású férfi alapvető emberi jogait azzal, hogy eltussoltak egy rendőrségi fogdán történt kényszervallatást – ezt a hvg.hu cikke szerint keddi ítéletében mondta ki az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).

A férfit 2010-ben állították elő a gyöngyösi rendőrkapitányságra lopás gyanújával, ahol 12 órán át fogva tartották, a férfi állítása szerint pedig a kihallgatása alatt hat rendőr és két biztonsági őr brutálisan bántalmazta és megalázta azért, hogy elismerő vallomást kényszerítsenek ki tőle.

A rendőrök azt mondták, hogy nem érdekli őket az sem, ha megdöglik, legalább egy cigánnyal kevesebb lesz.

Az esemény lelkileg is megviselte a férfit, de a szabadulása után néhány órával kórházba ment, az ott kiállított lelet szerint a koponyáján, az orrán, a lapockáján, a csípőjén, a karján, a kezén és a combján is voltak sérülések.

A férfi feljelentést tett, de az eljárást az ügyészség arra hivatkozva szüntette meg, hogy nem állapítható meg minden kétséget kizáróan, hogy valóban a gyanúsítottak követték el a bántalmazást.

A sértett végül a TASZ segítségével a strasbourgi bírósághoz fordult a kínzás, embertelen, megalázó bánásmód és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának sérelme miatt. Az eljárásba beavatkozott az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) is, amely az intézményes rasszizmus létezésének figyelembe vételére kérte a Bíróságot.

Az ítélet megállapította, hogy a kormány nem tudta cáfolni az eljárás során, hogy a rendőrségi fogdán keletkeztek a sértett sérülései. A strasbourgi bíróság szerint továbbá a magyar hatóságok nyomozása nem volt hatékony, és nem vizsgálták meg, hogy a bántalmazásnak volt-e rasszista indítéka.

 A kilakoltatási moratórium meghosszabbítását kezdeményezi a KDNP által benyújtott törvényjavaslat, amelyet kedden tárgyalt az Országgyűlés. Az indítvány értelmében a december 1. és március 1. közötti időszak helyett november 15. és április 30. között nem lehet végrehajtáskor egy magánszemély lakóingatlanát kiüríteni - informál az MTI. A vitában az LMP képviselője azt mondta, hogy a javaslat legjobb példa a kormány cinizmusára.