„Bármilyen krízisre, vagy életünk nagy horderejű változásaira, így a gyászra is legalább egy évet kell rászánnunk. Az összes évszakkal, születésnapokkal, névnapokkal, évfordulókkal, karácsonnyal. Ez az egy év nagyon sokat megmutat arról, hogy a gyászoló hová jutott, hogyan tanult meg elveszített hozzátartozója nélkül élni, megszokta-e és hogyan a hétköznapokat. 12 hónap alatt kiderül, hogyan alakultak át a feladatai, tud-e nyitni új kapcsolatok felé, vagy talál-e olyan tevékenységet, ami megújulást hoz az életében. Valami olyasmit, amihez már nem tapad a hozzátartozó emléke.
Egy év alatt megmutatkozik, hogy milyen erőforrások dolgoznak az emberben, milyenek a kapcsolatai, van-e mellette megtartó erő, amelynek védőernyője alá visszavonulhat, szenvedhet. Azt szoktuk mondani a gyászcsoportba való jövetelnél, hogy három hónap teljen el a halál óta, de három évnél ne legyen régebbi a gyász, de ez persze csak az átlag. Van olyan, aki egy hónap után előrébb tart, mint más több év múltán, és olyan is akad, aki megreked ebben a folyamatban” ismerteti tapasztalatait Békési Tímea. „Fontos a gyászoló személyiségének állapota, a halál neme, a halott életkora, kettejük kapcsolata. Lényeges az is, hogy az elveszített hozzátartozó szép hosszú, beteljesedett élet után ment el, vagy fiatalon halt meg.” A félárvává vált gyerekek életben maradt szülőjének túlélését például segítik és nehezítik is a hétköznapok. ”Vinni kell tovább az életet, fel kell nevelni a gyerekeket, és meg kell válaszolni a kérdését: mi lesz, ha te is meghalsz?” - említ egy szívbemarkoló momentumot a gyászterapeuta.
Polcz Alaine pszichológus, írónő, a tanatológia (a halál és gyász "tudománya") magyarországi úttörője, a Hospice Mozgalom mellett gyászcsoportok létrehozását és magyarországi terjesztését is szorgalmazta. Fontosnak tartotta, hogy a lehetőség mindenki számára elérhető legyen, halála után tíz évvel már érezhetővé vált az ezzel kapcsolatos szemléletváltás is. Az önsegítő gyászcsoportok ugyanis legalább részben pótolhatják a generációk együttélésével, a betegség és a halál természetes elfogadásával működő, de ma már egyre inkább eltűnő hagyományos kultúrát.
ÖNSEGÍTŐ CSOPORTOK - Shutterstock fotó
Ezekben a csoportokban különböző módszerekkel, inspiráló feladatokkal dolgoznak együtt. Békési Tímea általában tíz alkalommal, kéthetente találkozik a csoporttal, amelybe igyekszik hasonló korosztályú, élethelyzetű tagokat összehozni. Cáfolja az egyszerűen adódó elképzelést: „Nem kell attól félni, hogy ezekben a csoportokban egy nagy közös szenvedés zajlik. Az élet a maga teljességében jelenik meg, nemcsak a halálról, fájdalomról esik szó. A gyászolók gyakran már fél után elszigetelődnek, a többiek élete ugyanúgy folytatódik tovább, de az övék örökre megváltozott. Sokszor fél, egy év után is lenne igényük arra, hogy beszélhessenek veszteségükről. A csoport sorstársi közege biztonságot nyújt, a tagok megértik egymást, és bármennyit beszélhetnek gyászukról. Megoldási stratégiákat tanulnak egymástól, inspirálják egymást, és erőt is merítenek egymásból. Emiatt is lehet több a csoport, mint egy egyéni beszélgetés. Akik eljönnek a csoportokba, tudatosabbak, reflexívebbek a megszokottnál, és a megoldási stratégiákban nem annyira elveszettek. Motivált emberekkel dolgozom.” - mondja Békési Tímea.
Bármilyen furcsa, hozzátartozónk elvesztése lehetőséget is jelent: „A sikeres gyászfeldolgozás a személyiség fejlődésének nagyon nagy esélye. Akármennyire borzasztó a halál, az élet normatív krízise, és ekkor jövünk rá, hogy ilyen, semmihez sem hasonlítható érzelmi hullámvasutat még nem éltünk át. Ha a személyiségünk eléggé érett, a halál az élet normatív krízise, nem isten csapása, hanem valami, ami mindenkivel megtörténik egyszer. Ilyenkor minden mérlegre kerül, újragondoljuk az élet igazán fontos dolgait. Például megmérettetik a hitünk. Ez egy fontos minőségi változás, személyiségünk dúsulása. Páratlan lehetőség” – vet fel új szempontot a gyászcsoport-vezető.
A hagyományos kultúrákban sok mindennel meg kellett küzdeni, de a virtuális közösség problémájával biztosan nem. Manapság a közösségi oldalak is színterei sokunk életének, így a gyásznak, és a halálnak is. Abszurd helyzetek teremtődhetnek, amikor az elhunyt ismerőst távoli ismerőse felköszönti születésnapján, zavarba ejtő posztok árulkodhatnak a veszteségfeldolgozásról, kéretlen emlékek kerülhetnek elő eltávozott ismerősről. „Sok a hasonlóság a gyászfolyamatban, de rengeteg az egyéni különbség. Ez a közösségi oldalakkal kapcsolatban is megmutatkozik. Van, aki rá sem bír nézni elhunyt hozzátartozója oldalára, és nem foglalkozik vele, és van, aki ezen a fórumon is tevékenyen értesíti az ismerősöket a halálesetről, válaszol a kérdésekre, kiteszi a temetés időpontját és utána fenntartja még egy ideig az oldalt, majd él a lehetőséggel, hogy emlékoldallá alakítsa azt. Akad, aki számára jó élmény találkozni vele, mert közel hozza az elhunytat.
A gyászolók érzései, az úgynevezett „normál gyász” folyamatának egyes stádiumai nagyon hasonlóak mindenkinél, kortól és nemtől függetlenül – mondja Hegedűs Katalin, a Semmelweis Egyetem magatartástudományi Intézetének docense, aki a gyászolókkal végzett sok éves munkája során összegyűlt, gyászolók által írt naplókat elemzett. A tapasztalatok szerint előtérbe került a társadalomban a gyász „sürgetése” holott szakemberek szerint a teljes folyamat ritkán zárul le egy éven belül.
Hegedűs Katalin szerint fontos lenne, hogy tudjunk őszintén beszélni a halálról, a haldoklásról és a gyászról is. Tapasztalatai szerint kevesen vannak tisztában az úgynevezett „normál gyász” lefolyásával. Sokan azt gondolják, egy-két hónap alatt lezajlik a neheze, és a külvilág is ezt várja el a gyászolótól. Furcsának találják azt a személyt, akinek gondolatai még ezután is gyász körül forognak. Holott valójában ritkán zárul le egy éven belül a gyász teljes folyamata, az érzéseket az egymást követő évfordulók (például házassági évforduló, születésnap) újra és újra felerősíthetik, és az is természetes, ha az évforduló ismét nehezebb érzéseket hoz elő.
A szakirodalom megkülönbözteti a normál és a komplikált gyászt, előbbi jellemzi az emberek 80-85 százalékát. Bár a normális gyász folyamatát számos egyéni tényező határozza meg, definiálhatóak különböző szakaszok, melyek ismerete segítséget jelenthet. A komplikált gyászra hajlamosíthat a váratlan vagy erőszakos halál, gyermek elvesztése, vagy például, ha a gyászoló hajlamos a depresszióra. Ilyen esetben előfordulhat a késleltetett gyász éppúgy, mint a bagatellizáló, vagy a túlzott, elhúzódó gyász. Az, hogy milyen körülmények között halt meg a szerettünk, nagyban befolyásolja a maradók testi és lelki állapotát. Hegedűs Katalin szerint sajnos elfelejtettük a búcsúzással, gyásszal kapcsolatos évszázados rítusokat, melyek gyógyító hatásúak voltak.
Lehet örülni annak, hogy eltávozott hozzátartozónk nagyon sok emberrel volt kapcsolatban, sokan képeket töltenek fel közös emlékekről. Mindez segít ébren tartani az elhunyt emlékét. Ez is hasonlít a gyász megszokott folyamatára, először még külső, megfogható dolgokban őrizzük az emlékét, ugyanúgy, ahogy ott a pólója, amin még érződik az illata. De ahogy telik az idő és halad a gyász feldolgozása, egyre kevésbé lesznek fontosak a tárgyi emlékek. Sokak számára azonban kényszert jelent a közösségi oldal, plusz feladatot, amit el kell intézni, le kell zárni. Amikor valakit felköszöntenek a születésnapján, és mások figyelmeztetik, hogy már nincs köztünk, ez a Facebook-kapcsolataink minőségéről, illetve az oldal funkciójáról, működéséről árulkodik.”
Békési Tímea azonban pozitívumot is említ: „A közösségi oldalak sokak számára személyes élmények megosztására alkalmas magánéleti fórumot jelentenek, azzal. hogy teret biztosítanak a fájdalom feldolgozására, kibeszélésére is. Ráadásul könnyű csoportokat létrehozni, gyakran tapasztalom, hogy amikor véget ér a közös gyászmunka, a tagok megcsinálják a saját Facebook-csoportjukat, ahol folytatják, amit együtt kezdtünk. Felteszik kérdéseiket, megosztanak egymással verseket, filmeket, zenéket, találkozókat szerveznek. Ez nagyon jó lehetőség, eszköz arra, hogy életben tartsanak kapcsolatokat” – teszi hozzá a gyászcsoport-vezető.
Police.hu
