Az októberi ünnep előtti estén, a legszebb vacsoraidőben, hét órakor egyszer csak kialudt a villany. Majd másodperc múlva pillanatra visszatért. No, ekkor tudtam: baj van, bizony, hosszabb áramkimaradás várható. Telefonálok, persze mobilon, mert a vezetékes telefon a tápegysége miatt szintén meghalt, az utca másik végében lakó ismerősnek: nálatok mi a helyzet? Nincs villany, még az utcán se - így a válasz. Ekkor nyugodtan meg végképp, mert nagy a hiba, menteni fognak minket és biztosan már úton vannak a szerelők.
Hanem gyerünk, elő a fényt! Elő a szépséges afrikai gyertyatartót, a vastag fehér gyertyával, elő a gyufát! Remek hogy itt a mobilkészülék, mert van benne lámpa is, segít, hogy mindezt előszedjem. Kétségtelen, a gyertyafény igen hangulatos, de alig világít. Istenem, Bach, Mozart, Schubert micsoda remekműveket alkottak e pislákoló fényecske mellett! Igaz, Bach bele is vakult öregségére, a másik kettő viszont megúszta, talán azért, mert fiatalon meghaltak.
Villany! Egyszerűen elhal az életünk nélküle. Mert ugye, nem árasztja el a szobát a fény egy gyenge kis kapcsoló-nyomásra, de fűtés és meleg víz sincs. A hűtőszekrény még bírja, akár 24-26 óráig, persze, ha nem nyitogatom. Hanem minek is nyitogatnám most? De mi van egy nagy havária esetén, mondjuk Irma, Mária és a többi hasonló, irgalmatlan vihar pusztításakor? Vagy amikor megmozdul a föld, távvezetékek dőlnek össze, épületek omlanak le, amikor egy cunami óriási víztömege zúdul ránk? És amiket követően nem azonnal, hanem sok-sok napig tart a helyreállítás?
Ez a kimaradás mindössze egy óráig tartott itt, a budai térségben. Mindenekelőtt tisztelet azoknak, akik ilyen gyorsan helyreállították, a munkásoknak, mérnököknek! Végül is, mi történt? Nem tudom. Hírt nem adtak róla, most kell a híridő a gyanús szexbotrányoknak. Építkezés közben aligha vágtak át egy kábelt, hiszen az ünnep előtti este nemigen dolgoztak. Még a sötétségben támadt a gondolatom, netán felrobbant egy transzformátor, vagy akár egy alállomás? Terrortámadás lenne? Nem is olyan félrecsúszott ez az érzés, hiszen 2017-ben, e terrortámadásokkal sújtott évben akár primer gondolat lehet ez is. Bizony, bekövetkezhet, őrült idők, őrült emberek közepette. No, nem az atomerőműben, az szerencsére nagyon jól, erősen védett, de kisebb térségben, helyileg, akár nagy valószínűséggel is.
Gyenge kis jelzés volt ez az egyórás áramkimaradás arra, mi lenne, ha nem lenne villanyunk. Megáll az élet, tehetetlen szenvedőkké válunk. Ma már nagyon is jogos az aggodalom az energiatermelés szempontjából, hogy mi történik, ha sok napon át nem fúj a szél, vagy vastag felhők takarják a napot. Jó, hát elővesszük a villamosenergiát a tározós erőműből. Csakhogy mi van, ha az nincs készen. Mert a heves lakossági viták miatt még a helyét sem jelöltük ki a tározó erőműnek. Pedig, ha valóban megvalósítjuk, amit a zöldek követelnek, hogy atomenergia nélkül, alapvetően megújulókkal (főleg szél, napsugár segítségével) biztosítjuk az ország áramellátását, akkor tározó nélkül ez megoldhatatlan. Lesz-e, kell-e majd népszavazás a helyéről? Nagy kérdés ugyanis, hogy hová tegyük, mit válasszunk a telepítéséhez? A szépséges Duna-kanyarunkat? Már volt róla szó korábban, heves tiltakozás kísérte már az elképzelést is. Vagy legyen a Zemplén-hegységben? No, ott is alaposan felsértené a tájat, mondják a harcos ellenzők. Márpedig tározó nélkül nincs megújulókból származó energiaellátás, mert ugye, már a kisiskolában megtanulhatjuk, hogy a villamosenergiát csak közvetetten lehet tárolni. Ha a megvalósításra majd sor kerül, ha tömegesen használunk majd a szél- és naperőműveket, akkor majd legalább annyi ellentétes vélemény csap össze, mint mondjuk mostanság a Római-parti mobilgát miatt.
Villany! A hiánya, akár pillanatokra is (hiszen egy órányi kimaradás voltaképpen csak egy pillanat) éppúgy megmutatja, mennyire életszükségletünk, ahogy egy heves nátha bizonyíthatja, mennyire értékes az egészségünk.
Ezért, az energetikai megoldások olykor dúlt lelkületű vitatóinak, az egyiket kizárólagosan pártolóknak, a másikat elvetőknek érdemes lenne kitapasztalniuk, milyen az élet, nem is tartósan villany nélkül, csupán átmeneti zavarokkal megrendített hálózatokkal. Milyen, ha korlátozásokat kell bevezetni, régiókat kijelölni, amikor váltakozva, hol az egyik körzetben, hol a másikban van csak áram. Már nagyon fejlett országokban is előfordult, persze átmenetileg. De nem kívánom magunknak, hogy átéljük, megtapasztaljuk az ilyen átmenetek állapotát.
Nos, minden megtörténhet. Mindenesetre addig is nagymamám bölcs mondását érdemes ismernünk és megfogadnunk: „gyertya, gyufa, só mindig otthonra való”. Mert zaklatott világunkban bizony annyi minden bekövetkezhet. Még akár egy hosszú áramkimaradás is.
