Több mint tíz éve derült ki Szabó István filmrendezőről, hogy 1956 után, főiskolás korában ügynök volt. Több mint tíz éve a magyar szellemi élet száznál is több szereplője biztosította támogatásáról a rendezőt. A rendezőt, aki Oscar-díjat nyert Mephisto című filmjével éppúgy morális problémákat boncolgatott, mint a Redl ezredessel, amelyben az állambiztonsági szervezetekkel való együttműködés is megjelenik. Az elit és a nép nagy része meghozta ítéletét: Szabó István ugyan hibát követett el, de életműve is bizonyítja, hogy megbűnhődött érte. A történet megismerése, okok és következmények részletezése, a rendező személyén túlmutató tisztázás elmaradt. Abban az esetben épp a filmjeiben az erkölcsi tartásról szóló rendező miatt adódott esély arra, hogy szembe nézzünk a bűnökkel és kibeszéljük a tabukat. Nem éltünk a lehetőséggel.
Sárosdi Lilla bejelentése óta a magyar kultúra újabb ikonikus figurájának szobra dülöngél. A színésznő és hét másik nő zaklatással vádolja Marton Lászlót, a Vígszínház volt igazgató-főrendezőjét, színészgenerációk mesterét. Aki mellett közönsége és egyre több művésztársa is kiáll. Nem akarnak hűtlennek mutatkozni egy még be sem bizonyított – talán bizonyíthatatlan - bűn miatt. Ha egyáltalán bűnnek gondolják azt.
Köz- és magánbeszédben előkerülnek áldozathibáztató mondatok, amelyek arról árulkodnak, hogy nincs a társadalomban konszenzus az erőszak megengedhetetlen mivoltáról. A diskurzus az áldozatok felsorolásánál, a mást és többet engedő művészet emlegetésénél és a belterjes színházi világról szóló mondatoknál tart. A történet megismerése, okok és következmények részletezése, a rendező személyén túlmutató tisztázás megint csak elmaradni látszik. Mintha most sem élnénk a bűnökkel való szembenézés és a tabuk kibeszélésének esélyével.
De még élhetünk. Sosem késő.
