A török kormány további három hónappal meghosszabbította a szükségállapotot hétfőn. Ez az ötödik hosszabbítás tavaly óta. A kormány szerint a döntés azt a célt szolgálja, hogy megvédjék a török „demokráciát, a jogállamot, az állampolgárok jogait és szabadságát”.
A kormány sok mindenkitől félti az országot, de leginkább az Amerikában élő Fethullah Gülentől, a 76 éves muzulmán vallástudóstól. A gondolkodónak hadserege persze nincs, de támogatói vannak. A „terv” lényege: naponta imádkozik Erdogan bukásáért.
A történet ismerős. Gülen hosszú éveken át a török elnök, Recep Tayyip Erdogan szövetségese volt. Ma már érdektelen, hogy pontosan min vesztek össze, de a tudós 1999-ben elmenekült, és évek óta Pennsylvania államban él. Erdogan szerint onnan ássa alá a törvényes török kormányt, s ezért azt követeli Washingtontól, hogy adják ki a török hatóságoknak. Ezt Washington megtagadta, mivel ismételt kérése ellenére Ankara nem szolgált jogi érvekkel a kiadatásra.
A konfliktus, azaz Törökország vitája az Egyesült Államokkal és NATO-val tovább súlyosbodott az elmúlt héten. A legfőbb külpolitikai ok Ankara döntése, hogy egy orosz gyártmányú rakétarendszert vásárol, amely használhatatlan a NATO struktúrájában. A legfőbb belpolitikai ok egy tucat amerikai állampolgár letartóztatása, valamint számos, az USA követségein dolgozó török állampolgár bebörtönözése, arról nem is beszélve, hogy 50000, az állítólagos Gülen-tervet támogató török szintén rács mögött van. Ankara egyébként most úgy bünteti az amerikai turistákat, hogy nem ad nekik beutazási engedélyt. Erre a hírre az egyébként jóhírű és népszerű török légtársaság részvényárfolyama a tőzsdén egy nap alatt tíz százalékot zuhant. Nyilvánvaló a kérdés: kit büntet Erdogan elnök – az amerikai turistákat vagy a török gazdaságot?
A dolog további érdekessége, hogy Törökország a NATO egyik legfontosabb tagja. Az USA-étól eltekintve övék a szövetség legnagyobb hadserege. Amerikai részről aggodalommal tekintenek arra az országra, ahol legalább 50 nukleáris fegyver van elraktározva. Tehát Washingtonban és Brüsszelben is komolyan szóba került, hogy „valamit” tenni kell. A felvetés jogos, de a határozatlanság is. Nem ez az első eset, amikor egy NATO-tag egyre kevésbé követi a katonai szövetség szabályait. A tagok döntő többsége ellenzi az új török-orosz katonai együttműködést (például Szíriában). A NATO azonban nem csak egy védelmi/katonai szövetség. Tagjai elkötelezték magukat a politikai pluralizmus mellett – „a demokrácia, az egyéni szabadság és a jogállam” értékei mellett.
A határozatlanság mégis érthető. A NATO alapszabálya engedélyezi, hogy egy tag kilépjen, de azt nem, hogy kizárják. S mivel Trump elnök kedveli Erdogant, nem valószínű, hogy az USA bilaterális kapcsolata lényegesen megváltozna. E pillanatban az sem valószínű, hogy Erdogan feladná az óriási anyagi előnyöket és átállna Moszkvához. Egyelőre marad a holtpont.
