Majd minden közvélemény-kutatást megnyer, mégis szinte retteg, hogy elveszítheti a jövő évi választást: e látszólagos paradoxon jellemzi a mai kormányzópártot. Ám ha a választási rendszer belső logikáját tüzetesebben megvizsgáljuk, a miértekre is megkaphatjuk a választ. A „tettes” ugyanis nem más, mint maga az egyfordulós rendszer. No meg az ebből fakadó dilemmák.
A második forduló eltörlése ugyanis csaknem lehetetlenné tette az időhúzó taktikázást. A politikai pártoknak tanácsos úgymond előre hozni a szövetségkötést. Épp úgy, mint – bármily ridegen hangzik is - a választási ellenféllel való leszámolást. De amíg a demokratikus ellenzék inkább az előbbiben érdekelt, a Fidesz és a Jobbik egymás lejáratásával múlatja az időt.
Ennek oka, hogy a magyar politikai paletta sajátosan háromosztatú. Névleg ugyan három politikai tábor verseng a mandátumokért, azonban e három valójában csupán kettő. Értékrendjét tekintve a magát a szélsőjobb felé lavírozó Fidesz és a szélsőjobbról érkező, középre húzódó Jobbik törzs-szavazótábora közelebb áll egymáshoz, mint sokan gondolnák. Gyakorlatilag csak egymástól rabolhatnak szavazatokat, és kizárólag egymás rovására erősödhetnek. Ezért üti-vágja ma egyre látványosabban egymást a két párt.
Amíg azonban a pólusok a 93 listás mandátumon „mostoha-testvériesen” kénytelenek osztozni, a további 106 egyéni mandátum sorsa a relatív többség kezében van. Magyarán: a győztes mindent visz. És épp ez a Fidesz választási ambíciójának Achilles-sarka, ezért beszél a koordinált jelöltállítás fontosságáról a demokratikus ellenzék, és ezért hallgat ma konokul ugyanerről a Fidesz. Érdektelenséget színlel, ám közben aggodalommal követi a dolgok alakulását. Ügyel arra, nehogy fölboruljon a számára kedvezőnek tűnő "egyensúlytalanság".
De a háromosztatú politikai rendszer, mint várható volt, alaposan föladja a leckét Orbánnak: „jobbik énje" ellenére kétfrontos háborút kellett hirdetnie, tudván tudva, hogy a Fidesz törzsszavazóihoz a Jobbik radikalizmusa igencsak közel áll. A Jobbik ellen kilátásba helyezett büntető eljárás merőben új fejezetet nyitott a (szélső)jobboldali pártok rivalizálásában. Orbán „béketűrése” a jelek szerint fogytán: érzékelve, hogy szavazóinak szemében a Jobbik hovatovább a Fidesz (kevéssé korruptnak tetsző) alternatívája lett, radikális lépésre ragadtatta magát - riválisa ellen mozgósította a jog ultima ratióját, a Btk-t.
Nem pusztán azért tette ezt, mert elszámoltatással fenyegették őt és szekértáborát. Sokkal inkább azért, mert a 106 egyéni választókerületben hatástalan a Jobbik „csuklóztatása”. Ellenben ha a párthű ÁSZ kapacitálására a kellő „szívatástudattal” rendelkező ügyészség legalább ideiglenesen felfüggesztené a Jobbik indulási jogát, a Fidesznek „nyert ügye” lehet – fordíthatjuk le a kormányfő óhaját.
Ámbár ez esetben is kénytelen lesz szembesülni további kockázatokkal és mellékhatásokkal. Történetesen azzal, hogy a kormányváltók (alkalmi politikai szövetségnek sem tekinthető) relatív többsége akár még a választási célegyenesben is kiénekelheti a sajtot a közvélemény-kutatások örök nyerteseinek szájából.
