- Gyűlölet és gyilkosság a kényelmes közönyben

A múlt év tavaszán egy alföldi településen meggyilkolnak egy negyvenéves, a vidéket hátizsákos turistaként járó külföldi férfit. Nem sokkal később kiderül, az elkövető két, nehéz körülmények között élő és gyakran kábítószerező fiatal. Egyikük a telkére csalta a magyar gyökereit kereső idegent, majd a páros téglákkal verte agyon a hálózsákban fekvő férfit. Ki akarták rabolni a „migránst”, egyikőjük pedig azt is ki akarta próbálni, milyen embert ölni. Egy idegent pedig úgysem keres majd senki. Ez a kiállítás kiindulópontja, amely Szász Lilla fotóiból, a bírósági tárgyaláson felvett hanganyagból, a helyiekkel készült interjúkból és Hidas Judit Szeretni egy szegény ördögöt című novellájából áll.

A Tiszakécskén tavaly meggyilkolt izraeli férfi története lehetne a magyar Hidegvérrel. Truman Capote regénye Hidas Judit író és Szász Lilla fotóművész számára is fontos volt, mikor egy alkotói projekten keresztül próbálták értelmezni, mi történt a magyar kisvárosban. Jobban mondva egy magyar kisvárosban: a közöny ugyanis, amelybe az egész ügy belevész, ismerős lehet bárhol az országban.

„A hírek alapján egy kábítószeres ügynek tűnt az eset és ez idő tájt kerültek ki az utcára a menekültkvótáról szóló népszavazásos plakátok. Az egyik riportban az állt: az egyik helyi azt mondja, a fiatalok talán őket ölték volna meg, ha nincs ott egy migráns. Ezzel kapott a gyilkosság tényén túl egy másik réteget is az ügy – mondta lapunknak Szász Lilla, aki nem művészi, hanem dokumentarista képeket készített a településből. Hozzátette: az eset májusban történt, Hidas Judittal már júniusban nekikezdtek a másfél évig tartó munkának. Eleinte az áldozatra, majd az elkövetőre, végül a városra helyeződött a hangsúly a történetben.

„Megpróbáltuk modellezni a történeten keresztül, miként viszonyul a mai magyar értelmiség az országban zajló tragédiákhoz. Van-e felelősségérzete, tudja-e, hogy feladata van a többi emberrel szemben. Fontos, hogy nem a tiszakécskeikről mondunk ítéletet a kiállításon keresztül, hanem egy általánosabb problémáról van szó – magyarázza Hidas Judit. – A kontraszt erős a két közeg között. Van egy értelmiségi, középosztálybeli réteg, akik viszonylag jól élnek az országban, megkötik a maguk kompromisszumait a fennálló hatalommal, és közben hagyják, hogy egy olyan rendszer épüljön ki, amelyben egyre nagyobb teret kap az uszítás, a gyűlölet. Ezen kívül nincsenek megoldási javaslataik arra, hogy azokat az embereket, akik kilátástalan helyzetben vannak, hogy lehetne más útra terelni.” Az írónő a megnyitón arról is beszélt: a média beszámolói alapján azt hitték, egy szegény kisvárosról van szó. Kiderült, a gyilkosság egy szépen fejlődő településen történt. – A saját rétegünk felelősségét szerettük volna hangsúlyozni, és olyan embereket ábrázolni, akik minden rendszer örök túlélői, akik tehetnének többet, felemelhetnék a szavukat, ehelyett látszatlétet élve a saját kényelmük érdekében homokba dugják a fejüket.” Hozzátette: az áldozat mellett érdekelte őket a gyilkos személye is, akit a rendszer kilök magából, majd uszító politikájának eszközévé teszi. Szerinte egy ilyen gyilkosság jól jön a rendszernek, mivel félelmet szül a közösségben és távol tartja az idegeneket.

A kiállítás úgy is összegezhető, hogy a „ki a tettes?” kérdés mellett ugyanolyan fontos a „kié a felelősség?” dilemmája is. Erre egyértelmű választ nem lehet adni, a projekt csak érzékelteti, hogy a tragédiák nem légüres térben, hanem közösségekben történnek.