A tudományos nevét felfedezőjéről, Émil August Goeldi svájci zoológusról kapó faj az egyébként is különleges karmosmajmok között is egyedinek számít. Az egyik legkésőbb, 1904-ben leírt főemlős több tulajdonságát tekintve is kitűnik az alcsaládba tartozó majmok közül. A nőstényeknek csak egy utóda születik, amely először két hétig az anyjába kapaszkodik. Majd az apa veszi át őt, végül négyhetes korától az egész család együtt neveli, gondozásába az idősebb testvérek is bekapcsolódnak. Kisebb, 6-8 fős családokban élnek, a karmosmajmok többi fajához képest azonban nagyobb, 30-60 hektáros területen belül mozognak.
A kifejletten 21-24 centiméter hosszú, 400-800 gramm tömegű majmok gyümölcsökön, gombákon, rovarokon kívül előszeretettel fogyasztanak kisebb gerinceseket, gyíkokat és madárfiókákat. Másik nevük, az ugrótamarin a jellegzetes mozgásukra utal: akár négy métert is tudnak ugrani két faág között. Dél-Amerikában, az Amazonas-medence nyugati részén honosak, a trópusi esőerdők alsóbb lombkoronaszintjein mozognak.
Az ugrótamarin bár még nem számít veszélyeztetettnek, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatbázisa szerint számuk csökken. Természetes élőhelyük folyamatos eltűnése mellett az illegális állatkereskedelem veszélyezteti a fajt. Állatkertben nem számít gyakorinak, Magyarországon jelenleg csak a Szegedi Vadasparkban nevelik példányait.
