Nobel-emlékdíj;Richard H. Thaler;

- Thaler országa

Végre! - így kiálthattak fel a közgazdasági problémák iránt érdeklődők világszerte, amikor megtudták, hogy az idei Nobel-emlékdíjat Richard H. Thalernek ítélte a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. Az öröm nemcsak annak szólt, hogy az amerikai professzor korszakalkotó munkásságát akár már 2002-ben is elismerhették volna Stockholmban, hanem annak is, hogy végre megtört a jég. A gazdasági világválság óta - csekély kivétellel - ugyanis csupa olyan szakember teljesítményét ismerték el, akinek elméletén időközben túllépett az élet. Az általuk felállított korlátok átlépésével pedig nem is érdemes próbálkozni, mert az csak zsákutcába vezet.

Az azonban csaknem bizonyos, hogy Richard H. Thalernek azt a pofonegyszerű megállapítását, hogy az ember ugyan nem racionálisan gondolkodik, de elég jól kiszámítható, hogy mikor és milyen módon viselkedik irracionálisan, aligha írja felül egyhamar az idő. A tudós az önkontroll hiányának következményeit vizsgálva feltárta az emberi tényezőknek a döntésekre és a piaci eseményekre gyakorolt hatását.

Bár szívesen elhessegetném a folytonos aktualizálás kísértését, de nem tehetem. Talán mentségemül szolgálhat, hogy nem most, a Nobel-emlékdíj odaítélése kapcsán, de már korábban, az elmúlt hét esztendőben számos esetben eszembe jutott, hogy mennyire igaza van Thalernek. Legutóbb, amikor pár hete Budapesten járt, megbizonyosodhattunk arról, hogy alaposan felkészült Magyarországból, Orbánékból - anélkül, hogy közvetlen utalást tett volna erre. Annak veszélyére hívta fel a figyelmet, hogy ha egy ország döntéshozói (kormány, jegybank), mit sem törődve a realitásokkal, esztelen módon kisajátítják - ahogy mi mondjuk: csókosaiknak - a médiát, a termőföldet, a játékkaszinókat, és ugyanakkor korlátozzák a piacgazdaságot, az azt eredményezheti, hogy a kívül rekedtek maguk is mintának fogják tekinteni ezt a magatartásformát. Ami aztán visszaüt. Nemcsak azért, mert akik a rendszer részei, képtelenek a hatékony együttműködésre, hanem azért is, mert az önkontroll hiányának nincs logikája, csak az eredménytelenség a kiszámítható.