Száz éves lenne ezen a héten Vásárhelyi Miklós. Régi barát, hiányzik. Józan, nagytudású ember volt. Kiváló kapcsolatai és jólértesültsége miatt legjobb barátja, Litván György MIKIPRESSZ-nek hívta. Még ellenfelei is gyakran el akarták mondani neki, csak neki, hogy mi van, ki kit fúr, ki kivel áll össze és miért. MIKIPRESSZ az új információt – a fontos és leleplező politikai pletykát is – átgondolta, leellenőrizte, jelentőségét felmérte. Azt viszont nem árulta el, hogy kitől tudja, amit tud. Forrásait a sírba vitte. Oda, ahol Bibó István, Litván György és Göncz Árpád mellett nyugszik.
Bármennyire hiányzik is, mégis kimondom: jó, hogy nincs közöttünk. Szerencsés ember, 2001-ben hunyt el, amikor a jövőt már tisztán látta (korábban, mint én), de megrögzött optimizmusa még így-úgy tartotta benne a lelket. Most viszont nehezen viselné el ezt a hisztériás, újra divatos Nyugat-ellenes politikai kultúrát.
Miklós ismerte a Horthy rendszert, amely a külhoni ellenség vélt áskálódásaival és nem a magyar átlagemberek jólétével foglalkozott. Ismerte – és öt-hat évig ki is szolgálta – a Rákosi rendszert, amely koncepciós perekkel hadakozott az amerikai „imperializmus” ellen. Ismerte a Kádár rendszert, amely Washingtont tette felelőssé 1956-ért. Mit szólna Miklós ahhoz, hogy ez a kudarcokat unos-untalan másra kenő, káros, kurucos magyar hagyomány most újra lekerült a porcról, sőt a politikai élet középpontjává vált?
Félek, hogy Bródy Jánosnak van igaza. Ezek ugyanazok. Reszkess, Anglia - így valaha egy vidéki lap. Reszkess, Washington, Moszkvát követve ezzel fenyegetőzött Rákosi és Kádár. Reszkess, Brüsszel, ez most az új jelszó, ismét Moszkvát utánozva. És persze reszkess Soros, aki – Vásárhelyi Miklós tanácsai alapján – okos adományokkal támogatta az akkor még demokrata irányzatú Fidesz fiataljait. (No good deed goes unpunished, így az amerikai mondás. Szabadon fordítva: Jaj a jótevőnek!)
A századik születésnap nyilván alkalmat ad új támadásokra. „Ezek” majd megírják, hogy 1945 után, néhány éven át Miklós gyalázatos cikkeket írt a Szabad Népbe. Gyanút keltve megkérdezik, hogy miért kapott „csak” többévi börtönbüntetést az 1958-as Nagy Imre perben. Ám nem írják meg, hogy milyen óriási szerepe volt 1956 előkészítésében. Nem írják meg, hogy a demokratikus ellenzék egyik vezetőjeként mit tett és milyen áldozatokat vállalt – három hosszú évtizeden át – azért, hogy 1989-ben Magyarország egy szabad ország legyen. Nem írják meg, hogy ha a liberális demokratáktól átállt volna a mai, jobboldali szélsőségesekhez, akkor szó sem esne '45 utáni elvakultságáról.
Még vagyunk, akik ismertük és szerettük ezt a bölcs és karakán embert. A fiatalabbak pedig ismerjék őt meg a most kiadott kitűnő kötetből, amely Kozák Gyula életútinterjúján alapul. Címe: Kész a leltár. Igen, a leltár kész, de Vásárhelyi Miklós küzdelmének a liberális, nyugati-orientációjú demokráciáért, immár nélküle, sajnos folytatódnia kell.
