Hány menekült gyerek él ma Magyarországon? Ezt a nem túlságosan bonyolult kérdést öt hónappal ezelőtt tette fel lapunk az Emberi Erőforrások Minisztériumának. A szaktárca – bár ez kötelessége lenne – azóta sem válaszolt. Meglehet, egy dán, svéd vagy német újságíró hüledezne az eljáráson, ám az Orbán-kormányhoz szokottakban cseppnyi meglepetést sem kelt ez: ma a közérdekű adatok túlnyomó részéhez már csak nyomozással, pereskedéssel, közérdekű adatigényléssel lehet hozzájutni.
A Fidesz politikai érdekeinek alárendelt államapparátus kommunikációs csatornáit ugyanis 2010 óta tervezetten és folyamatosan szűkítették. Hét éve még nem volt reménytelen vállalkozás megszólaltatni egy minisztériumi szakértőt. Aztán, alighanem azért, mert a szakmájukhoz értő hivatalnokok túl sokszor beszéltek a valóságról, már csak a megszűrt nyilatkozatok jutottak ki a minisztériumokból, állami hivatalokból a sajtóosztályokon keresztül. Mivel olykor még így is kiszivárogtak valóságelemek, végül ezeket a csatornákat is bedugaszolták. A mára kialakult helyzetről pedig mindennél többet elárul az: a nemzetgazdasági minisztérium csak pénzért közölte volna lapunkkal, hogy mennyiért tartja fenn saját, semmittevésre utasított sajtóosztályát.
Miközben a minisztériumokat elszigetelték a nyilvánosságtól, a kabinet elindította Lázár János miniszter főszereplésével a kormányinfónak nevezett tájékoztatót. Amire persze, mivel minden más fórumot, csatornát megszüntetett a kabinet, jókora figyelem irányul. Ezt a kikényszerített figyelmet ki is használja a kormány: célba juttatja üzeneteit, bedobja a közbeszédet tematizáló „gumicsontokat” és nem utolsósorban választ ad azokra az újságírói kérdésekre, amelyekre érdekében áll válaszolni.
Túl vagyunk a századik kormányinfón. A kormány újabb, jubileumi győzelmet aratott. Ezúttal a sajtó és a nyilvánosság felett.