Se szeri, se száma mostanság az Európai Unió jövőjére vonatkozó javaslatoknak. Az Egyesült Királyság közelgő távozása lendületet adott a reformelképzeléseknek, a francia, majd a német választások eredménye pedig nagyjából megszabta a közös gondolkodás irányát. Jean-Claude Juncker szeptember közepén vázolta fel az általa vezetett Európai Bizottság munkatervét a következő másfél évre. Emmanuel Macron francia elnök rögtön a németországi parlamenti választások után ismertette nagyívű programját az EU átalakítására. Beszállt az ötletversenybe Antonio Costa portugál kormányfő is, aki elsősorban az eurózónán belül tenne rendet a kevésbé versenyképes országok felzárkózásának támogatásával. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke pedig bejelentette, hogy hamarosan előáll az állam- és kormányfők egyeztetett javaslataival, amelyeknek a megvitatásáról és elfogadásáról - az eddigieknél gyakoribb - csúcstalálkozók keretében kíván majd konzultálni kollégáival. Angela Merkel német kancellár várhatóan a kormányalakítás után teszi le az asztalra a berlini indítványokat.
Az eddig közzétett hivatalos reformcsomagok a tagállamok közötti együttműködés elmélyítését és a központi döntéshozatal megerősítését irányozzák elő. Juncker és Macron egyaránt föderalista terveket körvonalaztak; az általuk megálmodott közös Európa egy gazdaságilag és katonailag is erős hatalom, amely sikeresen megvédi magát a külső fenyegetésekkel szemben, legyen az terrortámadás vagy kereskedelmi dömping.
Guy Verhofstadt belga politikus, az Európai Parlament liberális frakciójának a vezetője úgy látja, hogy Juncker és Macron programja között csak annyi a különbség, hogy a bizottsági elnök rövid-, míg a francia elnök hosszútávra vázolta fel elképzeléseit. Szakértők azonban jelentős tartalmi különbségeket is látnak a két program között: a brüsszeli javaslatcsomag inkább az unió egységének a megőrzésére irányul, míg a párizsi - kimondatlanul is - a két- vagy több sebességű integráció felé mozdítaná el a közösséget. Úgy vélik, az eurózóna mielőbbi kibővítésének szorgalmazásával Juncker letette a garast az osztatlan EU mellett, amelyben mindenki közös valutát használna, nem csupán néhány tagállam. Így elkerülhető lenne, hogy a monetáris unió országai "előreszaladjanak" és külön együttműködési formát alkotva saját döntéshozatali intézményeket és költségvetést hozzanak létre a többiek kárára. Ugyanezt a célt szolgálja az a bizottsági elképzelés, hogy az eurózóna költségvetését az EU büdzsén belül különítsék el.
- Egyetlen ország sem fogja feladni a valutáját csak azért, mert az Európai Bizottság megkéri, esetleg speciális pénzügyi támogatást ígér neki az átállásra. A monetáris unióból kimaradók akkor fogják bevezetni az eurót, ha látni fogják az előnyeit - vélekedik ezzel szemben Daniel Gros, a brüsszeli székhelyű Európai Tanulmányok Központja nevű kutatóintézet igazgatója. A közgazdász szerint a váltáshoz az kell, hogy az eurózóna jobban működjön és a bankunió megerősödjön.
De Juncker javaslatai az európai pénzügyminiszter poszt, vagy az Európai Valutaalap létrehozására alig-alig változtatnának a jelenlegi helyzeten, anélkül, hogy jelentős jogköröket ruháznának át ezen intézményekre. Gros jobb ötletnek tartja az eurózóna saját büdzséjének a megteremtését, aminek azonban csak akkor van értelme, ha a közös költségvetés összegét radikálisan megemelnék, a szerkezetét pedig teljesen átalakítanák.
Az Európai Bizottság decemberben terjeszti elő az eurózóna reformjára vonatkozó részletes javaslatait, amit a valamennyi állam- és kormányfő részvételével tartandó speciális csúcstalálkozó fog követni ugyanabban a hónapban. Junckerék azon dolgoznak, hogy közös mederbe tereljék a különféle kezdeményezéseket, másként Brüsszel könnyen az oldalvonalon kívülre kerülhet, ha az együtt haladók kormányközi együttműködést határoznak el.
Brüsszelben és a tagállamok többségében nincs szándék olyan radikális reformok végrehajtására, amelyek a EU szerződéseinek módosítását igényelnék. A javasolt változtatások így is ellenállásba ütköznek. A társasági adóalap, illetve az adókulcsok összehangolásáról, a vétójog fokozatos feladásáról vagy a szociális “dömping” felszámolásáról szóló terveket a kisebb tagállamok az érdekeiket fenyegető közvetlen támadásnak tekintik.
