A kenyai Ngugi wa Thiong’o, a japán Murakami Haruki és a kanadai Margaret Atwood a fogadóirodák listái szerint a legesélyesebbek idén az irodalmi Nobel-díjra. Nagyjából évről évre ugyanazok a nevek merülnek föl, tavaly azonban a díjról ítélkező Svéd Királyi Tudományos Akadémia sokkolt döntésével: Bob Dylan zenész-dalszerzőt díjazta. Elképzelhető, hogy idén a konzervatívabb döntés születik, így pedig a legtipikusabb díjazott egy olyan férfi prózaíró lehetne, aki az európai irodalom hagyományait követi.
A három említett legesélyesebb egyike sem felel meg ugyan ennek a képnek, mindhármójuk mellett komoly érvek szólnak. A több amerikai egyetem katedráján is megforduló Ngugi wa Thiong’o a törzsi szokások és európai kultúra ütközéséről, a kelet-afrikai brit gyarmatosítás hatásáról ír. A japán és a nyugati irodalmi hagyományokat vegyítő Murakami Haruki sztárszerző, aki egyéni és társadalmi traumákról szóló, elidegenedett szereplőket mozgató műveiben elmossa a misztikum és valóság határait. Ő az örök második, talán túl népszerű is a Nobel-díjhoz. Nem lenne túl nagy meglepetés Margaret Atwood győzelme, akinek írásai ugyan rengeteg témát felölelnek, legismertebb regénye mégis a női test diktatúra általi kihasználását ábrázoló A szolgálólány mesélje, amelyből idén sikersorozat is készült.
A Ladbrokes-on, az egyik legnagyobb brit fogadó oldalon rajtuk kívül a szokásos nevek szerepelnek. Az első tízben van például a dél-koreai költő Ko Un, az izraeli Amos Oz, az olasz Claudio Magris, a spanyol Javier Marias, a szír költő Adonis, az amerikai Don DeLillo, a kínai Yan Lianke, a norvég Jon Fosse, az albán Ismail Kadare, az amerikai Joyce Carol Oates, az osztrák Peter Handke. Magyar szerzőket is esélyesnek tartanak, 9. helyen áll a Man Booker-díjas Krasznahorkai László, Nádas Péter pedig 11.
Érdekes lenne megtudni, hogy a fogadók mi alapján játsszák meg az írók neveit, feltételezhetően nem az akadémia szempontrendszere szerint döntenek, mert az is elég tág teret ad az értelmezésnek. A svéd kémikus és feltaláló, Alfred Nobel végrendeletében úgy fogalmazott, hogy a Nobel-díjat az kapja, aki a legnagyobb szolgálatot tette az emberiségnek, az irodalmi díj pedig azé, aki az irodalomhoz a legkiemelkedőbb “ideális (vagy idealisztikus) irányú” alkotással járult hozzá. Hogy mi is ez az irány, rengeteget változott 1901 óta, ahogy az is elmondható, hogy már szinte nem is szépirodalmi, hanem írói díjról beszélhetünk. Nemcsak Bob Dylant lehet említeni, hanem a 2015-ös díjazott Szvetlana Alekszijevics dokumentarista, szociográfiai igénnyel megírt műveit. Az akadémiát gyakran vádolják azzal is, hogy nem esztétikai értékeket, hanem a szerzők politikai szerepvállalását díjazzák. Általánosan elmondható, hogy a díjazott életművek reflektálnak a kortárs társadalom problémáira, ami könnyen összekeverhető a politikával. A jó irodalom azonban arról szól, ami velünk történik, de hogy ezért kit díjaznak, a fogadók általában nem találják el.
