Amikor egy ajtó bezárul, egy másik megnyílik, de gyakran olyan sokáig és olyan szomorúan nézzük a bezárult ajtót, hogy nem vesszük észre a kitáruló másikat. A mondásból egyelőre annyi igaz, hogy Botka László visszalépésével becsukódott egy amúgy is legfeljebb résnyire nyílt ajtó. Ellenben akárhogy nézzük, sehol sem látni azt a másikat, amelyik most éppen tárulna. Lehet, hogy még nem kerestük elég hosszan vagy elég figyelmesen, és holnap, netán egy hét, egy hónap múlva majd világos lesz, merre kellene tartaniuk a demokrácia magyarországi híveinek. Csakhogy nincs elég napunk, hetünk, hónapunk, meg elég türelmünk sincs. Fél év múlva választások lesznek. Az eddig "csupán" borzalmas helyzet jelenleg tragikus.
Botka László ugyanúgy lépett le, ahogy egykor nemezise, Gyurcsány Ferenc. Előkészítés, figyelmeztetés nélkül, váratlanul, maga mögött nem egyszerűen űrt, hanem káoszt hagyva. Ráadásul mindketten gondoskodtak néhány, a saját oldaluk ellen később is jól felhasználható, sértett mondatról. Botka kudarca nem csak az övé, bár kétségtelen, hogy számos hibát követett el. Nem keresett szövetségeseket, ellenben bőven csinált új ellenségeket, néha ott is, ahol addig nem voltak. Nem költözött föl Szegedről, hogy közvetlenül irányítsa az eseményeket, nem tudott hatékony szervezetet kialakítani, amely azonnal reagált volna az eseményekre, az erőviszonyok mozgására a párton belül és kívül. Azt hitte, elég, ha ő a fehér köpenyes lovag, a csatarendben mindenki magától beáll majd mögé.
A kudarc még csak nem is csupán a szocialistáké, akik legkevesebb három éve képtelenek nem hogy az egységes, de legalább az érthető, kiszámítható politizálásra. A kisebb ellenzéki pártok ma még netán elégedetten mosolygó politikusai is rá fognak jönni, hogy a fő baloldali ellenzéki erő gyengülésével az ő esélyeik is tovább romlanak: lehet, hogy bekerülnek a parlamentbe, még az is lehet, hogy frakciót tudnak majd alakítani, de ha a Fidesz újra kétharmados többséget szerez, nekik nem lesz befolyásuk semmire. Akkor pedig, mivel űr a politikában betöltetlen nem maradhat, a mai ellenzéki pártok helyén újak jelennek majd meg. Az eddigi politikai mezőnynek ez az utolsó versenye.
A választópolgárt nem érdekli a háztömb körüli futam. Annyit viszont ért, hogy az ellenzéki pártok, amelyek között amúgy nem tesz túl nagy különbséget - elvégre a mondanivalójuk, a programjuk majdnem ugyanaz - újra cserben hagyják. Nem az egyik, hanem szinte mind. Már eddig is ki lehetett tapintani az országban az apátiát, de a mostani fejlemények nyomán még kevesebben mennek majd el szavazni, ami persze a hatalmon lévőket segíti.
Botka volt hosszú idő óta az egyetlen baloldali politikus, aki legalább körülnézett, mi történik a térfelén Európában. Új színt hozott a hazai politikába, és megpróbált kitörni a nemzeti reménytelenségből. Bukása nem azt jelenti, hogy a vállalkozás eleve lehetetlen, de azt igen, hogy embertelenül nehéz. Valami biztosan lesz majd az ellenzékkel, valaki majd vállalja a miniszterelnök-jelöltséget. De nem fog tudni előre figyelni. Folyton forgolódik majd, amikor eszébe jut Botka sorsa.
