A söfu Kínában mesterembert jelent, ám tapasztalatom szerint ezek többnyire inkább szakik, akik úgy tesznek, mintha értenének valamihez, miközben nem értenek semmihez, ám mégis megcsinálnak mindent, amivel megbízzák őket. Wang, Hong Kongból áttelepült ingatlantulajdonos, akitől a lakásunkat béreltük állítja, hogy Kínában nem képeznek ki szakmunkásokat, erre nincs pénz, sem idő, egyszerűen kijelölik őket egy feladatra, aztán vagy boldogulnak, vagy sem. Az egyébként csodálatos lakóparkban, ahol Pekingben laktunk, ez többnyire úgy működött, hogy ha elromlott, mondjuk, a konyhai lámpa, telefonáltunk a recepcióra, ők értesítették a diszpécsert, a diszpécser konzultált az aldiszpécserrel, aki aztán menesztette a söfut. A söfu meg is érkezett, természetesen szerszámok és alkatrészek nélkül, hogy szemrevételezze, mi a helyzet. A kínai söfu nem találékony, nem is az a feladata, hogy találékony legyen. Ma vízcsapot szerel, holnap fűtést, holnapután kertet ápol, nincs ideje elmélyedni a feladat megoldásának rejtélyeiben. Az igazi, mester-söfunak több kitűző is van a zsebében, mindig olyat visel, amilyen a feladat elvégzéséhez kell.
A söfu felkapcsolja a világítást, maga is konstatálja, hogy a konyha sötétben marad, tehát a hiba valós, megkérdezi, hogy telefonálhat-e. Hogy pontosan kit hívott, a diszpécsert-e vagy a nagynénikéjét, ezt nem tudjuk, mert nem beszéljük a nyelvüket. A beszélgetés sem igazi beszélgetés, inkább hallgat és mormol egy-egy szót, kitölt egy ugyancsak kínaiul szerkesztett nyomtatványt, amit aláírat velem, majd elmegy. Hozzávetőlegesen fél óra múlva ismét jön, hoz magával égőt. Ámde kiderül, hogy a szereléshez nem elég magas. Feltesz egy kérdést kínaiul, nem értjük. Rámutat a telefonra, nyilván azzal a céllal, hogy szeretné használni. Tessék, mutatom. Hosszan beszél, hosszan hallgat, majd újra, végül átadja a kagylót. Az egyik recepciós kislány van a vonalban, kérdezi, hogy van-e létránk.
- Miért nem hoz magával létrát a szerelő? – dörrentek rá.
- Sorry – szeppen meg, de nem érti, hogy a kerekszemű, nagyorrú férfi miért ideges.
A söfut nem zavarja a kis közjáték, jókedvűen távozik, majd újabb fél óra múlva megjelenik egy létrás söfu társaságában, elkíséri őket egy pót-söfu, sőt egy pót-pót-söfu is, aki segít a létra felállításában, miután levertek néhány festményt a falról és eltörték kedvenc vázánkat, de hát áldozatok nélkül nincs győzelem. Megérkezik a söfu-diszpécser is, aki telefonon tartja a kapcsolatot a központtal. A létrás-söfu irányítása mellett a szerelő-söfu felmászik a létrára, a két pót-söfu meg fogja a létrát. Közben egyfolytában csevegnek, mobiltelefonjuk legalább annyiszor szólal meg, mint egy tőzsdeügynöknek.
Általában négy-öt látogatás szükségeltetik mondjuk egy kisebb dugulás megállapításához, amelyet követően ugyanakkor kicsi az esélye annak, hogy az elhárítás meg is történjen, pedig sokszor a diszpécser is megjelenik. A kínaiakat azonban az efféle hiábavaló kísérletek nem zavarják. Megpróbálták, nem sikerült, majd próbálkoznak újra.
De miért kell ezen mérgelődni?
