- Sokféle megközelítésben lehet adatokat sorolni, hogy mekkora egy társadalomban a szegények aránya. Létezik olyan mutató, ami alapján minden politikai és szubjektív elemet kizárva meg lehet mondani, hogy mekkora tömegről beszélhetünk Magyarországon?
- Statisztikusok szerint 3 és 40 százalék között bármilyen adatot alá lehet támasztani, vagyis egy jelzőszámot nem szerencsés kiválasztani. Épp ezért született tíz éve a „boldogság mutató”, amikor azt kérdezzük meg az emberektől, milyennek élik meg az életüket. Azt mondjuk: gondold el az általad elképzelhető legjobb és legrosszabb életet és válaszd ki, a te mostani helyzeted egy tízes skálán hol található. 2017-ben az egész világot nézve a középmezőnyben vagyunk, 5,2 az értékünk.
- De ebben benne van Afrika is…
- Igen, a legboldogtalanabb országok Afrikában vannak és a sor végén áll egy-két közel-keleti állam is. A legboldogabbak pedig, ahol 7,5 pontra vagy e fölött értékelik a helyzetüket az állampolgárok - nem meglepő módon - Európában Norvégia, Dánia, Izland, Svájc, Finnország, a tavalyi adatsorban közvetlenül utánuk jön Hollandia, Svédország, és Ausztria.
- Azok a jóléti államok, amelyeknek a magyar miniszterelnök szerint befellegzett?
- Pontosan.
- A mi 5,2-es értékünk a sor végére elegendő?
- Már a románok is boldogabbak, mint mi. Csak ott tartják rosszabbnak a helyzetüket az emberek, ahol érzékelhető a szegényedés, mint Portugáliában és Görögországban. Az értékeléseket torzítja ugyan, hogy minden országban más az elégedetlenségre való hajlam, de a pontszámok nagyobb része a körülményeknek tudható be, ráadásul ez az érzés viszonylag tartósnak mondható. Írországban vagy Izlandon például a 2008-as válság óriási károkat okozott, összeomlott a bankrendszer, a jövedelmek zuhantak, a boldogság érzése mégis magas maradt, mert ebben benne van a bizalom a többiekben, a korrupció vagy a társadalmi szolidaritás szintjének érzékelése, amit egyszeri megingások nem változtatnak meg.
- Ez nem jó hír a magyar kormánynak, mert azt üzeni, hiába tartanak naponta sajtótájékoztatót, hogy milyen sokat javított a szegények helyzetén az ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztése, a társadalom nagy részét ez hidegen hagyja.
- Ez így van, mert közben olyan juttatások, mint a családi pótlék, a gyes értéke lassan tíz éve nem változik. De azért ne felejtsük el, hogy az emberek propagandával mégis hallatlan mértékben manipulálhatók. Ma már az „igazság utáni” társadalomban élünk, amikor a média megítélésének alapja az, hogyan képes elhitetni a közvéleménnyel, amit kitalál. Ha jól végzi a dolgát, még a szegények is elhiszik, hogy valójában ők nem is olyan szegények, sőt kifejezetten boldogok.
- Azzal a 600-700 ezer emberrel azért ezt nehéz elhitetni, akinek semmi jövedelme nincs, vagy csak a minimális segélyt kapja.
- Igen, de ezeket az embereket láthatatlanná lehet tenni a médiában. Ők olyan nyomorult falvakban élnek, ahol még a közlekedés is minimális, nincsenek eszközeik a nyilvánosság elérésére, nem tudják belekiabálni a világba a nyomorukat.
- Ez a társadalom legalább 8 százaléka…
- Még több. Egymilliónál többen vannak, akiknek 20 ezer forint körül van az egy főre jutó jövedelme, ahol folyamatosan újratermelődik a szegénység. Nemcsak a legalsó jövedelmi tizedre igaz ez, hanem az alsó háromra, amelybe a magyar gyerekek fele tartozik. Nekik csak rossz iskola, rossz egészségügyi ellátás jut, meg fűtetlen lakás és legalább tíz évvel rövidebb életre számíthatnak, mint jobb sorba született társaik.
- Mikor jön el az éhséglázadás?
Nem jön el, mert nemcsak a nyilvánosság elérése, hanem a cselekvés lehetősége is társadalmilag meghatározott. A világ egyik legnagyobb közgazdásza és erkölcsfilozófusa, a Nobel-díjas indiai zseni, Amartya Sen mondja: képesnek kell lenni rá, hogy valaki célokat tudjon kitűzni, ki tudja dolgozni az eszközöket ezek eléréséhez és szerveződni is tudjon. Ezek a képességek viszont csak megfelelő tudás, információ birtokában alakulnak ki.
- Amikor tehát a magyar állam csak töredezett, rövidtávú felzárkóztató programokat szervez, amelyek egy-két év után lezárulnak, épp azt akarja elérni, hogy ez a réteg soha ne jusson el abba a stádiumba, amikor már képes lenne cselekedni?
- Szoros az összefüggés, legalább 5-6 év kell az első komolyabb eredményhez. A rövidebb programok hatása lezárásuk után percek alatt megszűnik, ami elveszi az emberek hitét, hogy a társadalom bármit akar tenni értük. Külföldön az ilyen típusú programokat a jövőbe való beruházásnak hívják, nálunk azonban az állam egyre csökkenő mértékben támogatja a szegények egészségügyi, oktatási vagy lakásfeltételeinek javítását. Nincs szociális bérlakás, a szegények nem felelnek meg a csok feltételeinek. Egy nyomorban élő fiatal pár vagy az erdő szélén épít egy kunyhót, vagy beköltözik a szülei lakásába.
- Az egyre növekvő munkaerőhiány gazdasági kényszere nem elég ahhoz, hogy a legszegényebbeket is megmozdítsuk, mobilizáljuk?
- Ön túl racionálisan gondolkodik, de az állam nem racionális. Már többen mentek el az országból, mint '56 után, a legszegényebb gyerekek pedig tömegesen hagyják ott az iskolát 16 évesen, a kormányzati szereplőktől mégis csak a magyar nemzet nagyságáról hallunk szólamokat. Az ország mostani vezetői úgy osztották meg az országot politikai és társadalmi értelemben egyaránt, mint ’56 után soha senki. Amikor magyar jövőről beszélnek, csak 5 millió állampolgár sorsára gondolnak, de a rosszabb körülmények között élő másik 4 millió nincs benne a jövőképben. A határon túliak közül is csak azok számítanak, akik felvették a magyar állampolgárságot és így rájuk szavazhatnak.
- Önt idézem: haladunk a feudalizmus felé, ahol az öröklődés döntötte el egy ember társadalmi státusát, a gazdag gazdaggal házasodik, aki meg jobbágynak született, az is marad. Ez a társadalmi mobilitás teljes lezárása. Nincsenek szelepek sem?
- Ennek a politikának nincs más érdeke, mint hogy az ő legszűkebb köre hatalomban és birtokban maradjon, míg a zárványokban a nyomor öröklődik. Egy elfogadható szintű társadalmi alapjövedelem bevezetése 500-600 milliárdból megoldható lenne, de már 300 milliárd is érezhető változást hozna. Stadionegységben mérve 1-2 Puskás stadion árából már nagyon sokat lehetne haladni, és az ország gazdasági állapota ezt lehetővé is tenné. Van egy uniós ajánlás a szociális minimum bevezetéséről, amit a skandináv országok megléptek, ahogy a csehek és szlovénok is, de Magyarországon még szándék sincs erre.
- Ezt pótolja a közmunkával az állam, de épp a speciális közmunka-programok bizonyították be, hogy van egy nagy réteg, amelyik fizikai, pszichikai, szociális bajai miatt nem képes dolgozni. A szociális államtitkár az év elején egyénre szabott felmérést ígért, amire alapozva majd ki lehet találni a megoldásokat, de azóta csend van. A szakma tud valamit az előkészületekről?
- Semmit nem tudunk, pedig az ilyen terveket a nyilvánosság előtt kellene megvitatni. Ehhez képest az az általános, ami most is történt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Stádium 28 nevű köre - amit mi, akadémikusok azért hoztunk létre, hogy aktuális kérdésekről szakmai alapon, tudományos igényességgel lehessen beszélgetni – hiába hívta meg a humántárca miniszterét vagy munkatársait, senki nem ért rá a beszélgetésre.
- Ha az államból hiányzik a szolidaritás, a civil csoportok szerepe felerősödik, de kérdés, hogy mekkora kört képesek elérni?
- Legfeljebb ezrekben mérhető a létszám. A legjobb civil csoportok épp ezért nem az egyéneket, hanem a közösségek szerveződését segítik, amelyek aztán felismerhetik, hogy milyen megoldás vinné előbbre a környezetüket. A kormány azonban épp azoknak a civil szervezeteknek az ellehetetlenítésén dolgozik, amelyek a közösségszervezés felé mozdultak, amelyek gondolkodni akarják tanítani az embereket.
- Az egész szociális területet a kísérletezés jellemzi. Most épp a közmunka leépítése kezdődött meg, de kérdés, mire lesz elegendő a helyette kínált szociális szövetkezeti belépés?
- A világban számos példa igazolja, hogy a szociális szövetkezetek képesek nagyon jó megoldásokat kínálni, de nálunk csak nagyon kevés szociális szövetkezet termel sikeresen. A többség ma kevesebbet kínál a tisztes megélhetésnél, tehát nem látom, hogy tömegeknek jelentene megoldást.
- Ha leépül a közfoglalkoztatás, át kell gondolni a kormánynak a segélyezési rendszert.
- Ettől függetlenül is. Tíz éve a segélyek összege nem változik, a nyugdíjminimum és az ehhez kapcsolt ellátások, az összes támogatás rendkívül alacsony összegű, s a feltételeket egyre szigorítják. Nincsenek nyilvános adatok, csak azt tudjuk, a nyilvántartott munkanélküliek fele nem kap semmilyen ellátást.
- Az ellenzék üthetné a kormányt a választásig, ha ilyen rosszul mennek a dolgok a szociális ellátásban, mégis alig hallani erről a kérdéskörről. Nem lesz része a kampánynak a szegénység?
- Egy-két ellenzéki pártnál szerepel a társadalmi minimum kérdése, a szociális hátrányok, esélyegyenlőtlenségek leküzdése, de eszközök megnevezése nélkül. A kormány érezhetően menekül minden szociális probléma elől, abban bízik, hogy a gyűlöletkampány elfedi ezeket a kérdéseket. Az országos „altatás-program” működik, hiszen egy pozitív álomvilággal szemben nagyon nehéz azzal érvelni, hogy a szegényeknek is adni kell valamit. A legszegényebbek nem mennek el szavazni, a jobb helyzetben lévőket pedig meg kellene győzni a szolidaritás fontosságáról, de ezt senki nem vállalja fel.
- Elképzelhetőnek tartja, hogy a Fidesz-KDNP koalíció azzal is rá akar erősíteni a választási eredményre, hogy épp a kampányban, mondjuk januártól megemeli a szociális ellátások összegét?
- Pontosan tudják, hogy lépniük kellene, tehát nem elképzelhetetlen egy ilyen bejelentés, de ennek nem látom sem a politikai, sem a költségvetési hátterét.