Erősen él a köztudatban az a téves felfogás, hogy a mai időseket lényegében a mai aktív dolgozók tartják el. Ennek a lecsupaszított, nyers megfogalmazásnak sajnos több hirdetője van, akik csak a különböző megközelítések érvrendszerében térnek el egymástól. Vannak, akik patetikusan a „generációs szolidaritás” pátoszába csomagolják érveiket, mások szakmai leírásnak álcázva a „nyugdíjkassza felosztó-kirovó” rendszeréről értekeznek, és találkozhatunk olyanokkal is, akik hamisan „erkölcsi kötelességnek” beállítva akarják láttatni a dogmákat.
Fontosnak tartom tisztázni az idős nemzedék valós társadalmi pozícióját, mert az utóbbi időben egyre szaporodnak a nyugdíjasokra vonatkozó negatív megnyilatkozások és az alattomos uszítások. Csak a szalonképeseket említve, találkozhatunk az „ingyenélő”, az „élősdi”, a „felesleges”, a „mihaszna” jelzőkkel. A közvélemény formálása céljából szerintem be kell mutatni a mai idősek értékteremtő tevékenységét, az örökül hagyott nemzeti vagyon nagyságát és a költségvetésre hatással lévő fogyasztásuk egyenlegét.
Nézzük meg először az idősek aktív hozzájárulását az ország GDP-jéhez és annak növekedéséhez. A költségvetési törvény 2017-re a GDP növekedését 4,1 százalékos mértékűre prognosztizálja. Ha figyelembe vesszük a ”bruttó nemzeti termék” jelenlegi 33 ezermilliárd forintos bázisát, akkor kiszámíthatjuk, hogy a növekmény ebben az évben 1,4 ezermilliárd forint körül várható. Azt megalapozottan állíthatjuk, hogy a GDP nagysága és a növekménye a társadalom tagjainak fizetett és fizetetlen munkájától, a lakosság szakmai felkészültségétől, a munkaszervezetek hatékonyságától és a szereplők együttműködési készségétől függ. Mindenki tapasztalhatja a családjában, környezetében, hogy a fizetett munka mellett jelentős mértékben jelen van a fizetetlen munka is.
Sokan azért végezhetnek csak fizetett munkát, mert a háttérben mások a - „Back Office”-ban - tehermentesítik őket az egyéb feladatok elvégzése alól. Gondoljunk csak a gyermekekkel kapcsolatos nevelési, felügyeleti feladatokra, a rászorultak gondozására, a lakhatással összefüggő, a szolgáltatókkal kapcsolatos ügyintézésre. Nem elhanyagolható a fizetett munkát végző tehermentesítése akkor sem, amikor az illető kikapcsolódását, rekreációját biztosítja egy önkéntes; vagy munkavégzésének ideje alatt mások (jellemzően a nyugdíjas családtagok) elvégzik az ezer apró háztartási munkát. Fontos megjegyezni azt is, hogy a társadalom zavartalan működése, egy-egy szociális feszültség kezelése vagy egy kulturális, illetve sportrendezvény sikere ma nem nélkülözheti a jelentős fizetetlen munkát. A szociális gondozás vagy a karitatív tevékenység terén is fontos feladat jut az önkénteseknek. Elengedhetetlen szerepet vállalnak egy-egy közfeladat eredményessége érdekében is. Az itt felsoroltak mind-mind hozzájárulnak, közvetlenül vagy közvetve, a GDP jelenlegi mértékéhez és várható növekedéséhez.
A KSH adatai szerint a 65 év feletti népességből a nők naponta 283 perc, a férfiak 166 perc fizetetlen háztartási és önkéntes munkát végeznek. Ha a lakosság 18,28 százalékát kitevő 65 év felettiek számát, valamint a jelenlegi munkavállalókra kötelezően előírt 733 forintos minimális órabért vesszük, akkor kiszámítható, hogy az idősek milyen jelentősen járulnak hozzá az ország erőforrásaihoz. (Csak a GDP növekményéhez 270 milliárd forinttal.)
Fontos azt is megnézni, hogy a mai aktív korcsoportnak milyen értékű nemzeti vagyon áll rendelkezésére, ami a korábbi nemzedékek emberöltőkön keresztül végzett munkája eredményeként jött létre. Gondoljunk csak akár a kilenc helyszínen nevesített Világörökségünkre, vagy a 13 tételben felsorolt Nemzeti szellemi kulturális örökségünkre, esetleg a 67 tételt tartalmazó Hungarikum-listára, illetve a több mint ezer örökségre, amit a nemzeti és megyei értéktárak tartalmaznak. Mindez a korábbi nemzedékek által létrehozott nemzeti vagyon része, melyet örökül hagytak a mai aktív generációra. A nemzeti vagyon értékének meghatározására különböző módszerek állnak rendelkezésre, melyek alkalmazásával nagyjából azonos értékeket kapunk. Szakemberek szerint biztonsággal mondhatjuk, hogy a nemzeti vagyon 40 ezermilliárd forint körüli érték. Az örökül kapott nemzeti vagyon hatékony működtetésének az eredménye számottevő mértékben hozzájárul az elosztható javakhoz. (Becsült számítások szerint évente 3 ezermilliárd forinttal.)
A nyugdíjasok témáival foglalkozó szakértők, politikusok és médiamunkások előtt közismert adat, hogy a költségvetésből az utóbbi években 3 ezermilliárd forint körüli összeget fordítanak nyugdíjakra, ellátásokra, járadékokra és egyéb járandóságokra. Az már kevésbé ismert, hogy az érintettek a megkapott összeget rövid időn belül áruk és szolgáltatások vásárlására költik. Az érintett társadalmi csoportra jellemző, hogy már nem akar, az esetek nagy részében sajnos nem is tud tartalékolni. A nyugdíjasok a kapott összegeket rövid időn belül vagy a maguk, vagy a gyermekük, illetve unokájuk fogyasztására fordítják. A vásárlás alakalmából – hasonlóan minden vásárlóhoz - kifizetik a termékek és szolgáltatások árába beépített ÁFA összegét is. Az ÁFA megfizetésével lényegében az idősek is adófizetővé válnak, cáfolva azt a téves nézetet, miszerint a nyugdíjasok nem fizetnek adót. Az ellátottak által kifizetett ÁFA összege visszakerül a költségvetésbe, ezzel is növelve a bevételi oldal nagyságát. (Számítások szerint a nyugdíjasok 600 milliárd forint adó megfizetésével járulnak hozzá a költségvetés bevételi oldalához.)
Úgy vélem, a nyugdíjasok büszkén, felemelt fejjel és öntudatosan állíthatják, hogy teljes értékű tagjai a mai társadalomnak. Azzal, hogy az aktív munkavállalói helyzetből kikerültek és nyugdíjas státuszba mentek át, nem váltak eltartott állampolgárokká. A költségvetés által nekik folyósított ellátások összege, valamint a költségvetésből juttatott társadalmi ellátások összege együttesen alacsonyabb az általuk megteremtett értékek összegénél. Az önkéntes, fizetetlen munkák, továbbá az örökül hagyott nemzeti vagyon hozama és az általuk fizetett adó révén bizton állítható, hogy a nyugdíjasok is értékteremtő generációt alkotnak.
