Hogyan terem a magyar polgár?
Vajda Mihály 1953-ban érettségizett. 1956-ig a Lenin Intézetbe, majd az ELTE filozófia–német szakára járt, ott szerzett diplomát. Lukács György tanítványai közé fogadta, a Budapesti Iskola köréhez (Heller Ágnes, Fehér Ferenc, Márkus György, Mészáros István) tartozott. Általános iskolai tanár lett, majd 1961-től az MTA Filozófiai Intézetének tudományos munkatársa. 1967-ben a filozófiai tudományok kandidátusa. Ő is fokozatosan eltávolodott a marxizmustól, 1973-ban politikai alkalmatlanság címén elbocsátották. Szabadúszó fordító, nyelvtanár, majd 1977-1980 között Brémában, majd New Yorkban vendégprofesszor. 1989-ben rehabilitálták, 1990-ben a Debreceni Egyetem filozófia tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárává nevezték ki. 1992-ben védte meg akadémiai doktori értekezését. 2000-ben az MTA Filozófiai Bizottságának elnöke, majd 2001-től az Akadémia levelező, 2007-től rendes tagja. 2005-től professor emeritus, 2009-ig az MTA Filozófiai Kutatóintézetének igazgatója.
Vajda 2017. szeptember 4-én rövid bejegyzést tett ki a Facebookra a Debreceni Egyetem vezetőjéhez címezve: „Igen Tisztelt Rektor Úr! Sajnálattal közlöm, hogy professor emeritusi címemről kénytelen vagyok lemondani. Nem szeretnék fenntartani semmilyen kapcsolatot egy intézménnyel, melynek Vlagyimir Putyin a díszpolgára.”
A bejegyzés megjelenésével egyidőben szinte teljesen közömbös lett Vajda Mihály filozófusi-tanári munkássága, amit ez a rendszer amúgy is utál. Mint az autonómiát, a kritikus gondolkodást, a kételkedést. Vagy a tisztességet, amellyel bárki nem szeretne az orosz elnök akár csak virtuális társaságába keveredni. Ellentétben Kósa Lajos Debrecenjével és a város morálisan rég kikezdett egyetemével, amelyben Kósa légiója rég átvette már a hatalmat. Nincs mit csodálkozni azon, hogy az egyetem szenátusának 90 százalékos többsége - félszemmel a hatalomra sandítva - megszavazta Putyin egyetemi díszpolgárságát.
A szabad polgár döntése a Vajdáé, meg az egyetem ugyancsak tiltakozó négy tanszékéé. Olyan egyszerű volna, nem?
