A PC a humanizmus szülötte. A politikai korrektség (political correctness; PC) egy olyan attitűd és ehhez kapcsolódó ideológia, amely megpróbálja elkerülni az egyének vagy csoportok elleni sértő magatartást, ami valamilyen adottság, sajátság, szociális helyzet, vagy világnézet ellen irányul. A támadás célpontja lehet például a nem, a rassz, a kultúra, a szexuális orientáció, a foglalkozás, a fogyatékosság, a kor, a vallás vagy a politikai szimpátia. A PC alapvetően egy haladó eszme, hiszen minden jóérzésű ember segíteni akar az elnyomottakon, a hátrányos helyzetűeken, a megvetetteken és a kigúnyoltakon, legalább azzal, hogy szavakkal a védelmükre kel. Jó dolog, ha úgy véljük, hogy a nők helyzetén javítani kell, a zsidók, a cigányok és más kipécézett népek nem lehetnek gyűlölet és viccelődés tárgyai, a homoszexualitáshoz empátiával közelítünk, valamint tiszteletben tartjuk az egyén vallásos hitét. Megértően és tapintattal élni együtt a tőlünk különbözőkkel a nyugati civilizáció óriási vívmánya.
A ló másik oldala
Manapság azonban sokan úgy vélik, főleg a politikai skála jobb oldalán, hogy a PC gyakorlata átesett a ló túloldalára, és ma már többet árt, mint használ. A kritikusok szerint a PC élharcosai jelentős aránytévesztést követnek el azzal, hogy túlvédik az érintett csoportokat, miközben vakok más, sokkal fontosabb problémák iránt. Meg kell válogatnunk, miként fejezzük ki magunkat, nehogy azt szexista, homofób vagy rasszista kontextusba lehessen helyezni, mert ez akár az állásunkba is kerülhet (ld. Szegedi Tudományegyetem kancellárjának esete); oda kell figyelnünk, hogy egy viccnek ne legyen bántó éle semmilyen védett társadalmi csoportot illetően; sőt, le kell cserélnünk azokat a szavainkat is, amik sérthetik egyesek érzékenységét. Ki kell gyomlálnunk a közbeszédből többek között a cigány, kripli, gyogyós, buzi, néger, és kukás szavainkat, s helyettük a diplomatikusabb roma, mozgássérült, értelmi fogyatékos, meleg, afroamerikai és hulladéklogisztikai referens kifejezéseket illik használni. Többen a nyelv elszürküléséről, sőt a szólásszabadság megengedhetetlen korlátozásáról beszélnek emiatt. A PC tettekben való megnyilvánulása a hátrányos helyzetűek pozitív diszkriminációja, melyet a kivételezett körön kívül lévők negatív megkülönböztetésnek érezhetnek.
Vallásos korrektség
Ritkán esik szó a vallásról a PC kontextusában, pedig ez a legintenzívebben óvott terület, és a legrégebb óta követelnek meg tiszteletet iránta. Vannak, akik - hangsúlyozván a vallás különleges szerepét - vallásos korrektségről (religious correctness; RC) beszélnek. A vallással szembeni attitűdök megnyilvánulhatnak szóhasználatban, például, amikor gúnyosan vallási bigottságról beszélünk, vagy valakit „lehitgyülisezünk”. Politikailag nem korrekt az a magatartás sem, amikor más vallásokról (pl. idehaza az iszlám) lenézően nyilatkozunk, vagy ahogyan magát a vallást, illetve a vallásos embereket gúnyolják egyes ateisták (pl. „valláskárosultaknak” nevezvén a hívőket). A vallásosság több más PC területtel is összefüggést mutat. Míg a hittel élők hevesen tiltakoznak a legenyhébb kritikával szemben is saját vallásukat illetően, addig ők a kutatások szerint az átlagnál intoleránsabbak a más vallásúakkal és a homoszexualitással szemben, könnyebben alakítanak ki fóbiákat az idegenekkel kapcsolatban és jobban lelkesednek a nők hagyományos társadalmi szerepét illetően is. A vallás speciális sajátsága még, hogy az érintettek rendszerint többségben vannak egy társadalomban, s hogy maguk a hívők fejtik ki a legerőteljesebb nyomást a tisztelet megadására. A vallással kapcsolatban a kívánatos PC magatartás nem elsősorban egyfajta udvarias szóhasználat, hanem a hallgatás. Érdekes, hogy míg a PC többi területe manapság gúny tárgya a jobboldalon, a vallást – hasonlóan a nemzet fogalmához - ugyanezen oldal próbálja kisajátítani. Míg a baloldal a szabad vallásgyakorlást védi, addig a jobboldal az adott ország fő vallása felé részrehajló, s nem kedveli a „szektákat” („kisegyházakat” - balos PC terminológiával).
A vallás a tudomány mezejére téved
A vallásnak egy további különlegessége a PC más területeihez képest, hogy határozott állításokat fogalmaz meg a világ eredetét és működését illetően. Ráadásul, bizonyos kérdésekben a racionális helyett a hitalapú gondolkodást preferálja. A legtöbb jelenlegi és korábban létező vallás szerint valamilyen isten teremtette a Világegyetemet, az életet és az emberi tudatot, aki napi rendszerességgel beavatkozik a dolgok menetébe, különösen, ha fohászkodunk hozzá. A tudományos gondolkodás elveti ezt a szcenáriót, s igen burkoltan a vallást téveszmének nevezi, rendszerint nem a saját nevében, hanem gyáván, az ateizmus leple alá rejtőzve. Valójában az egyes vallások is téveszmének tartják az összes többi vallást, a tudomány ehhez a nagy számhoz csupán egyet hozzáad. A tudományos gondolkodás egyik fő eleme a szkepticizmus, amely igazolatlan állításokat nem fogad el, márpedig a különféle szentírásokban foglalt történések nem tekinthetőek bizonyítottaknak. Továbbá, az evolúció ma már az egyik legerősebb tudományos princípium, ennek tagadása vagy átértelmezett felfogása (isteni általi irányítás) alapvető tévedés. Az isteni beavatkozás a világ működésébe és az egyén életébe szintén igazolatlan feltételezés. E fenti tényeket explicite kijelenteni azonban nem ajánlatos, mert az óriási PC vihart kavarhat, s az elkövetőt jó esetben csak militánsnak kiáltják ki. Ezért a kutatók, ha mégis e területre tévednek, nyilvánosan nem áltudományként kezelik a vallásos felfogást, hanem kvázi a tudományossal egyenrangú elméletként, ami igen erős legalizációt biztosít a hit-alapú gondolkodás számára. Sokan, az egyértelmű állásfoglalás helyett az agnoszticizmus álláspontjára helyezkednek, azt állítván, hogy sem a létezést, sem a nemlétezést nem tudjuk bizonyítani. A helyzet azonban az, hogy korántsem egyenrangú állításokról van szó, hiszen a létezést kell igazolni nem pedig a nemlétezést. Sokak szerint a tudomány csupán egy módszertan, melynek hatásköre nem terjed ki a transzcendentális világra. Ez tévedés, a tudomány mindennel foglalkozik, és nem csupán egy módszertan, hanem koherens tézisek rendszere is egyben.
Keresztény Európa
Számos országban az istentagadás és az istenkáromlás főbenjáró bűn. Még a szólásszabadságot alkotmányban rögzítő országokban is kockázatos nevén nevezni bizonyos vallással kapcsolatos dolgokat. A nyugati államok hivatalos propagandája magasztosan keresztény kultúrájúnak titulálja Európát, s haladóként állítja be a vallás szerepét a társadalmi fejlődésben. A vallás bárminemű kritikája ezért akár a nemzetellenesség vádját is maga után vonhatja. Az állam közpénzből nagy összegekkel támogatja a vallás világi szervezeteit. Iskolák vannak az egyházak kezén, ahol az idejáró gyerekek az adott földrajzi régió vallását tanulják, de nem a tudomány hagyományos oktatásának módszerével, hanem hitbéli kérdésként. A gyermekek vallását a szülők hite határozza meg, a szülőkét a nagyszülőké, és így tovább. Ismeretelméleti szempontból az a tény, hogy azt az elképzelést tartjuk helyesnek, amit a körülöttünk élők is annak tartanak, egy óriási paradoxon, amit azonban az érintettek nem vesznek észre.
Sunnyogó ateizmus
A vallás különleges helyzetét kiválóan jelzi, hogy még az ateisták jelentős része is igen nagy tisztelettel beszél róla, noha a vallás szerepét vizsgáló tanulmányok gyakran nem igazán pozitív eredményeket hoznak ki például a személyiségfejlődésre való hatást illetően. Itt azonban két különböző dolog keveredik össze egymással: az egyén hitének tiszteletben tartása és magának a vallásnak a respektálása. Sok vallásos ember mélyen éli meg a hitét, ezért a két dolog nehezen elválasztható: ha a hit alapjait vonjuk kétségbe, akkor a hívő ember úgy véli, ezzel őt magát támadjuk. Ez furcsa, hiszen egy ateistát inkább sajnálni kellene a halál utáni sorsa miatt.
De vajon miért e rendkívüli tisztelet? Miért vesztik el a szkepticizmus fonalát még a tudománnyal hivatalból foglalkozók is, ha vallás a téma? Miért kezdenek azonnal ellentmondásos érvelésbe, összemosván az egyént illető tiszteletet a vallás állításait illető szkepticizmussal? A túlzott politikai korrektség fő oka az lehet, hogy óriási a társadalmi nyomás a tiszteletadásra, ezért kurázsi szükséges a kerek-perec érvek megfogalmazására a témában. A mersz hiánya önigazolásra késztet, melyet feloldani gondolati azonosulással lehet. Másrészt pedig, a gondolatok fertőzőek, nagy többségük ugyanis nem saját eredetű, hanem átvesszük azokat másoktól, ám ennek nem vagyunk tudatában. Azt hisszük, mi magunk jutottunk racionális mérlegelés útján egy adott véleményre, de igazából az ember genetikailag huzalozott követőmagatartásának „áldozatai” lettünk. Valójában nem csupán egyedi érveket, hanem - értelmi és érzelmi elemekkel átszőtt - értelmezési kereteket veszünk át gyakran másoktól és ezek az optikáján keresztül formálódnak sajátnak vélt gondolataink.
Végszó
Míg a szabad vallásgyakorlás és az egyén hitrendszerének tiszteletben tartása a modern társadalmak támogatandó értékei, addig magát a vallást, főként annak tudománnyal kapcsolatos állításait nem szabadna tabutémának tekinteni, hiszen nem csak a pró, hanem a kontra érvek is a szólásszabadság részei.
