Pontosabban: a magyar demokrácia és az európai stílusú jóléti állam megteremtéséhez az kell, hogy a magukat demokratikusnak tartó kisebb és közép-nagy ellenzéki pártok egymás között is megteremtsék a demokráciát. E nélkül nem tud megtörténni.
Nem vagyok fiatalember. Sok mindent láttam, meg időnként az ellenkezőjét is. Amit most látok, az megszólalásra késztet. Tegeződni fogok az alábbi mondatokban. Nem fraternizálásból, hanem barátságból. Mert megengedhetem magamnak, hogy valamennyi demokratát a politikai barátomnak tekintsem.
1990 után sokakkal együtt én is azt hittem, hogy szinte automatikusan jólét és demokrácia jön. Tévedtem. Ahogyan sokan mások is.
Ma már tudom, nehéz demokratának lenni. Nehezebb, mint hittem. A demokrácia ugyanis nem csupán a többség hatalma, hanem a többség türelme is. Türelem kell hozzá, hogy elfogadjuk: teljesen természetes, hogy sokan nem úgy gondolkodnak, mint mi. Persze nincs végtelen megértés. Aki kétségbe vonja demokratikus politikai létezésünk jogosságát, azzal nem működünk együtt. Mert azok nem demokraták. A demokraták együttműködnek egymással, a demokratikus létezés jogosságát megkérdőjelezőkkel szemben viszont küzdenek. Ezért is küzdünk Orbán autokráciájával.
Közülünk nagyon sokan átélték Horthy, Szálasi, Rákosi, Kádár uralmát, és nem kevesen küzdöttünk is ellenük. Történelmi értelemben azonban csak percekig voltunk sikeresek. Most megint küzdeni kell. Ami ma történik velünk, az nemzeti borzalom. Mert 1990 után ugyan voltak ígéretes percek, de a gyermeki válságokkal küzdő demokrácia díszletei mögött ismét az önkény virágzik, a demokraták meg veszekednek. Mindenki mindenki ellen. Nem új irány ez, már Arisztotelész is beszélt róla: a kiforratlan demokrácia arra is lehetőséget ad, hogy szabadságot és az általa teremtett lehetőségeket egy új autokrácia kiépítésére használják fel. Ezt ő tiranniának nevezte. De ehhez nem csak autokrata vezetők, hanem szűklátókörű demokraták is kellenek. Végtelenül meggyőzően írt hasonlókról Max Weber, és még több más szerző is.
Igen, ez történik most nálunk is. Eddig a nemzet legjobbjai sorra vívták harcukat a szabadságért, de sokáig rendre vereséget szenvedtek. Nem a magyar autokratáktól, hanem a külföldiektől, mindenekelőtt a Habsburg császároktól és orosz cároktól, meg szovjet vezetőktől, de aztán hol Jaltában, hol Máltán szélesebb nemzetközi alkuk vetettek véget a magyar szabadság-törekvéseknek. A szabadságharcosokat megölték, akasztófákat állítottak, de később a győztes vagy kinevezett tirannus – Ferenc József, Horthy Miklós, Kádár János - azzal az igénnyel lépett fel, hogy eljátssza a nemzet jótevőjének szerepét. Mi tagadás, egy ideig nem is sikertelenül.
Ezt tette és teszi Orbán Viktor és csapata is. Miközben a mai miniszterelnök korábban a demokráciáról álmodott, mára átállt az egyeduralom oldalára. Megtörtént, ami még soha: most nem nemzetközi erők hozták el a diktatúrát, hanem egy demokratikusan(?) megválasztott párt nyerte meg a társadalom relatív többségét a szabadság felszámolására. Arisztotelész – ha feléledne –mosolyogna, mert ő ezt előre látta.
Mindazonáltal nem erről akarok tovább beszélni, mert mindehhez hozzá kell tenni még egy jelenséget, amelyre eddig nem figyeltünk eléggé. Arra, hogy bizonyos nem demokratikus jelenségek az ellenzék, sőt a baloldali ellenzék soraiban is jelentkeznek, Egyre több párt van a színen a demokraták oldalán, de lassan jobban utálják egymást, mint az országvesztő Orbán-kormányt. Nem látjátok, mit csináltok? Muszáj kérdeznem: nem érzitek a történelmi felelősségetek súlyát?
Aki nem működik együtt Orbán önkényével szemben a többi demokratával, az Orbánt segíti. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom. Ha az egyik párt, vagy az egyik vezető önmagát jelölheti miniszterelnöknek, utána pedig kijelöli, hogy kivel akar, és kivel nem akar együttműködni a demokratikus oldalon, amikor, valaki nem hajlandó érdemi tárgyalásra, akkor teljesen zsákutcába jutottunk. Ez így nem fog menni sem a viszonylag nagyobb, és még kevésbé a kisebb pártoknak.
Amikor úgy használják Gyurcsány Ferenc nevét, mint Orbán Viktor Sorosét, akkor ez azt jelenti, hogy a saját ambícióik fontosabbak, mint a demokraták közös győzelme. Amikor megkérdőjelezik Gyurcsány demokratikus elkötelezettségét, akkor azt mutatják, hogy az igazságnál fontosabb a politikai taktika. Nem sorolom, kik tesznek így, de hangsúlyozom, hogy mindennek ellenére nem veszekedni, hanem együttműködni szeretnék velük. Elismerem az értékeiket, és változatlanul azt gondolom, hogy fontos szerepet játszhatnak a demokratikus együttműködés megteremtésében. Így azonban a bukás felé menetelünk. Én, mint 92 éves, „korelnök” a nagyvonalúságot ajánlom mindenkinek.
Nem először élem meg ezt a helyzetet, hiszen 1944-ben ott voltam a Nemzeti Ellenállási Frontban, 1989-ben az Új Márciusi Frontban, majd az Ellenzéki Kerekasztalban.
Hadd szóljak Gyurcsányról pár szót! Nemcsak azért, mert én is a Demokratikus Koalíció tagja vagyok, sőt, tiszteletbeli elnöke, hanem azért is, mert jól ismerem személyes és politikai történetét, időnként küzdelmét. Ott voltam Őszödön, amikor drámai szózattal próbálta felrázni pártját a rossz kompromisszumokból. Ott voltam, amikor elárulták. Ott voltam, amikor a Fidesz megpróbálta megölni politikailag. Látom őt közelről, szerintem ő az egyik legtisztességesebb embere a mai magyar politikának. Nem hibátlan, de van mélysége gondolkodásának, tud a holnapnál messzebb látni, és mára csendesebb és nyugodtabb, mint a legtöbben. Van önkritikája, vannak kétségei, és van öniróniája. De jó lenne, ha többen lennének ilyenek! A mai ellenzéki Gyurcsány-kritikusok voltaképpen Orbán karaktergyilkosságát folytatják, attól akarják megszabadítani, aki egyszer már legyőzte őt.
Én, mint vén szociáldemokrata, meg kell jegyezzem, mi vitatkozó, de ugyanakkor elfogadó emberek vagyunk. Mert ez egy kultúra is. És, aki nem bírja a sokszínűséget, az hogyan fogja kormányozni az ennél még színesebb országot. Jobboldaliakkal, klerikálisokkal, néhány(?) fasisztával, anarchistával?
Vezetőre persze szüksége van a demokráciának, de erről közösen kell döntenünk, megalakítva az összefogás intézményét, amely a nemzeti demokratikus kerekasztal szerepét betölti. Ez most a legfontosabb, ez a demokrácia útja.
Még nyitva az út.
