Az Orbán-rendszer, mint a XXI. századi problémákra modellként adott válasz kifulladt. Ettől még 2018-ban ismét hatalomra juthat, de politikai bukásának elhúzódása Európától még távolabbra, szociálisan még mélyebbre taszítja az országot. Ha pedig a demokratikus ellenzék képtelen lesz leváltani, nem a kormányt, hanem a hatalmat, akkor megerősödik a lehetőség, hogy az újabb rendszerváltás kezelhetetlen váratlansággal valósul meg. Ami a kormánypártokkal együtt elsöpörheti a 2018 után esetleg még pislákoló ellenzéket is: talán ez lesz az utolsó formálisan alkotmányos lehetőség a hatalomváltásra.
Botka László, a szocialisták kormányfő-jelöltje szombatra Szegedre hívta azokat, akiktől szellemi támogatást remél az általa meghirdetett új, baloldali politikához. A meghívottak negyede jelent talán meg, ami jelzi, mekkora gödörből kell kimásznia a szocialista pártnak, hogy politikai tisztességét visszanyerje, s egyben azt is, mennyire szétzilált, a megjelenéstől, mint önmaga pozicionálásától rémült az értelmiség.
Ha valaki elolvassa Botka színre lépése óta elhangzott programtöredékeit, azt a keserves munkát látja, hogy kiszabadulva az orbáni koordináták közül, olyan, a regnáló rendszeren kívüli ponton vesse meg a lábát, ahonnan a jobboldal által kisajátított fogalmakat vissza tudja venni a baloldalnak: nemzet, Európa, nacionalizmus helyett hazafiság, szabadság, igazságosság, szolidaritás. Olyan értékek, amelyek hiányát az utóbbi hét évben megsínylette a társadalom, de amelyekről a baloldal képtelen volt másként beszélni. Botka mind mélyebbre jut ezen a baloldal számára ismeretlen területen. Hogy egyszerre tagadja meg az illiberalizmust és mondja ki: nem lehet visszatérni a 2010 előtti liberális demokráciához sem, amelyet egy új társadalmi modell megfogalmazásával haladna meg. Ezért mondhatja Botka, nem pozicionális, hanem elvi vitája van Gyurcsány Ferenccel, aki – szerinte – nem ismeri el, kormányzása idején feladta a klasszikus baloldali értékeket és elveket. Könnycsepp a kiborult tejbe: az elvi vitát legkésőbb a 2014-es bukás után kellett volna tisztázni, nem most, amikor feloldhatatlannak látszó választás-taktikai ellentété szűkül és dagad. Egymásnak okozott, sóval bedörzsölt, sokszor méltatlan adott-kapott sebekkel. Botka – ha akart, ha nem – beszorult abba a helyzetbe, hogy csak azt mondhatja: lehet őt hibáztatni a határozottságáért, de a választó egyet biztosan nem bocsát meg egy politikusnak, ha nem tudja, mit akar. És ebben igaza van.
Botka azt is mondja, bármilyen összefogás alapja az is, hogy minden párt engedje el azok kezét, akik belesimulnak Orbán rendszerébe. Neveket nem említ, de ilyeneket legkevésbé Gyurcsány Demokratikus Koalíciójában talál. Amelynek a szavazataira szüksége van, de amelyet annyira falnak szorított, hogy már egy közös asztalnak sem hagyott helyet. Pedig Botka programjának - az orbáni elveket tagadó - része kellene, hogy legyen: a politika nem eladandó mosópor. Nem csak szavazat optimalizálási küzdelem. Hanem gesztus. Nem engedékeny, de nagyvonalú etika is.
