Alekszej Uljukajev kálváriája akkor kezdődött, amikor tavaly novemberben Vlagyimir Putyin elnök bizalomvesztésre hivatkozva felmentette gazdaságfejlesztési miniszteri tisztségéből, egy nappal azután, hogy korrupció vádjával őrizetbe vették. A kétmillió dollár kenőpénz átvételének állítólag nyomozók is szemtanúi voltak, ám videofelvételnek nyoma sincs.
A pénzt a vád szerint azért kapta a volt miniszter, mert jóváhagyta, hogy a „Rosznyefty” olajipari cég megvásárolja az évi 10 milliárd dolláros forgalmat lebonyolító „Basnyefty” állami tulajdonban lévő részvényeit. Milliárdokról van tehát szó, a vállalatok mögött pedig a politika nagyhatalmú szereplői állnak. A „Rosznyefty” élén azzal az Igor Szecsinnel, aki az orosz elnök közvetlen embere, ráadásul a titkosszolgálati, belügyi vonulat vezető egyénisége, akinek nagy szerepe volt a leggazdagabb oligarcha, a Hodorkovszkij vezette „YUKOS” olajvállalat felszámolásában és Hodorkovszkij börtönbe zárásában is. Nem véletlen, hogy a YUKOS-részvények zöme éppen a „Rosznyeftyhez” került.
A Time 2013-ban a világ 100 legbefolyásosabb embere közé egyetlen oroszt választott, nem Putyint, hanem Igor Szecsint. Kapcsolata Putyinnal még a szentpétervári időkhöz kapcsolódik, onnan vitte magával a későbbi elnök Moszkvába. Már Putyin első elnöki ciklusa kezdetén ő vezeti az elnöki titkárságot. Azóta is kulcspozíciókat tölt be. Nagy játékos. Neve nemzetközi vonatkozásban is mindenütt feltűnik. Érdekelt a venezuelai olajkitermelésben és magabiztosan jelentette ki, hogy soha nem fogják elhagyni Venezuelát, onnan őket senki ki nem teheti. Az egyik legnagyobb befektető Venezuelában. Egy sor kínai vállalattal is szerződést kötött. A „Rosznyefty” a Távol Keleten a ChemChina kínai céggel közösen olajkémiai komplexumot épít.
A mostani ügyletben Szecsin szembekerült Medvegyev miniszterelnökkel, ez lehet az oka, hogy mindkettőjüket igyekeztek korrupciós vádakkal befeketíteni. Szecsin és Medvegyev megúszták, Uljukajev nem.
Az egész ügy több, mint furcsa. Egy aktív miniszter fogja magát és bemegy a „Rosznyefty” székházába, hogy személyesen átvegye a vesztegetési pénzt, amelyet aztán személyautójának csomagtartójába rak. Egy olyan ember, akiről neves tisztségviselők úgy nyilatkoztak, hogy ő az utolsó, akiről feltételeznék, hogy megvesztegethető. Persze, volt már olyan csoda, hogy valaki lopott, akiről ezt nem feltételezték, itt azonban inkább a végrehajtás abszolút amatőr módja a feltűnő. Mintha valaki, önként és dalolva maga akarna besétálni a csapdába. Egy olyan országban, ahol a korrupciós pénzek eljuttatásának a legkifinomultabb útjai és módjai léteznek, nehogy valaki is valaha a dolgok nyomára bukkanjon.
Hab a tortán, hogy Uljukajevnek egyáltalán nem volt esélye befolyásolni az egész ügyletet az után, hogy Putyin arra rábólintott. A dörzsölt Szecsinnek, tehát, semmi félnivalója nem volt.
Mindenki találgatja, mi van az ügy hátterében. Az bizonyos, hogy a „Basnyefty” eladása nem történhetett meg Putyin döntése nélkül. Sokan vitatták azonban annak az értelmét, hogy a világ egyik legnagyobb olajkitermelője még hatalmasabb legyen állami közreműködéssel. A kormány egy része határozottan ellenezte az üzletet, megkérdőjelezve, hogy egyáltalán privatizáció-e az, ha egy állami vállalat megveszi egy másik állami vállalat csomagját. Nem beszélve arról, hogy a vétellel csak növekedett a „Rosznyefty” adóssága, amelyet aztán részvényeladásokkal igyekeztek csökkenteni.
Uljukajev provokációról beszél, amelyet Igor Szecsin és a „Rosznyefty” biztonsági szolgálatának volt vezetője, Oleg Feoktyisztov személyesen szervezett meg. Feoktyisztov személye önmagában is érdekes. A „Rosznyefty” biztonsági szolgálatát vezette. Három hónappal Uljukajev letartóztatása előtt küldte őt a Szövetségi Biztonsági Szolgálat a vállalathoz. Onnan aztán elbocsátották, de a Szolgálat nem vette vissza. Szerepe több mint zavaros. Úgy tűnik, most meg akarnak szabadulni tőle.
Annak a kétmillió dolláros átadásnak azért lehettek szemtanúi, mivel Szecsin, aki állítólag rábeszélte Uljukajevet, hogy személyesen keresse fel, időben értesítette a hatóságokat a volt miniszter szándékáról, ezért annak minden lépését követték, telefonjait lehallgatták. De miért nem készítettek videofelvételt, aminél meggyőzőbb bizonyítékot nem is találhattak volna?! Erre sincs magyarázat.
Az orosz közvélemény az esetet egyszerűen annak tudja be, hogy végre valahára szükség volt megmutatni, komolyan veszik a korrupció elleni harcot. A külföldi és belföldi elemzők ezzel a magyarázattal azonban nem elégednek meg. Inkább gyanakodnak arra, hogy az egész Uljukajev-ügy csak eszköz volt abban a hatalmi harcban, amelyben a kormány és Szecsin ellentétes oldalon állnak.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung orosz forrásokra hivatkozva Szecsint tekinti az intrika fő rendezőjének, és kétli, hogy Uljukajevnek egyáltalán módja lett volna arra, hogy a Kreml által szentesített üzletet megakadályozza. Szólhat az egész botrány kirobbantása arról is, hogy a liberális hírében álló Uljukajev megbüntetésével üzentek a liberális érzelmű gazdasági szakembereknek. Vannak ennél érdekesebb összeesküvés-elméletek is, amelyekben Putyint vélik az ügy szenvedő alanyának, akit kellemetlen helyzetbe akartak hozni.