Azt mindenki tudja, hogy erre az országra nem alkalmazhatók a turizmusban bevett szabályok és fogalmak. Egy kínai körút lehet természetesen kéthetes, de tarthatna akár húsz évig is. A tájak, a látványosságok, a természet és az emberek változatossága akár egy életre is tartogathat újdonságot és felfedezni valót. Kína nem családi program, inkább egyedül vagy párosan csatangolnak itt a turisták a szervezett utakon.
Ha a kínaiak nem találták volna fel a puskaport és az írást, akkor a csodaszép természeti látványosságokról lennének híresek. A Sárga hegy meleg vizű forrásairól, sűrű fenyveseiről ismert. A hegy lábát sűrű köd borítja, ahogy a felhők felgyülemlenek, de természetesen minden évszak kicsit átformálja. Tavasszal rózsaszín virágok borítják a völgyeket, s betöltik a levegőt mámorító illatukkal. Nyáron a hegy sűrűn zöld, s gyöngyöző patakok csörgedeznek a sziklákon. Az ősz vörösre festi a vidéket, s télen minden nyugovóra tér a fehér hótakaró alatt. A környék gazdag növényvilággal rendelkezik, s emellett sok majom, szarvas, kecske és ritka madarak is élnek itt. Erről a hegyvidékről több ókori szövegben is említést tettek, festmények, versek is fennmaradtak róla.
A Jangce külön fejezet Kínában. A rajta épült Három-szurdok-gát, a világ legnagyobb vízerőműve. Szokták mondani, hogy a Jangce választja el Észak- és Dél-Kínát. Valóban nagy különbség van a két terület között mind az éghajlatban, kultúrában, gazdaságban, népviseletben és természetesen a tájban is. Mivel a folyó hatalmas, érdemes befizetni egy hajókázásra, ahol órákon át élvezhetjük a ringató hullámokat. Természetesen vannak megállók a különleges helyeknél, mint Fengdu szellemvárosa vagy a Shibaozhai, egy csodás kőerődítmény. Úgy látszik, ha Kínában építenek valamit, abból előbb-utóbb mindig természeti látványosság lesz. Aki nem hiszi, az menjen el, a Qiandao mesterséges tóhoz, melyben rengeteg szigetecske található, innen kapta a nevét. A víz gyönyörű azúrkék, a szigeteket pedig sűrű zöld lombozat színezi.
Wuzhen vízivárosa a Jangce folyótól délre terül el. A 2000 éves történelem kiválóan tükröződik a rejtélyes lebegőhidakon, a bonyolult fafaragványokon és a régi köves ösvényeken. A város még mindig őrzi a hagyományokat, ókori jellegét gyönyörűen fenntartja. Lijiang városát nyugatról az Oroszlánhegy, északról pedig az Elefánthegy határolja. A vidéket zöldellő területek ölelik körül, melyeket kristálytiszta vizek tarkítanak. Kubla kán, a Jüan-dinasztia első uralkodója itt építette fel birodalmát, s ma is érezni a levegőben a hely fontosságát, a jólétet. A Hunan tartományban lévő Fenghuang városa viszonylag nehezen közelíthető meg. Az útviszonyokra és a forgalomra való tekintettel a legjobb választás a buszozás. A nagy falról kitűnő kilátás nyílik a rizsteraszokra.
És természetesen ott van a Kínai Nagy Fal is, ami kötelező program. Számtalan elképesztő tájon visz minket keresztül: sivatagok, fennsíkok, hegyek és rétek rengetegét szeli át. De nem csak a gyönyörű táj az, amiért el kell ide látogatnunk. Egy olyan építményen sétálhatunk végig, mely hatalmas történelmi jelentőséggel bír. Érdekes módon, mint mindennek, ennek is van eleje és vége. Aki már járt ott, ahol a szinte végtelen fal a tengerbe vész egészen más véleménnyel lesz a múlandóságról.
Aki csak a körúti kínai bisztró étlapjáról próbál megismerni egy kínait, azt elsőre igazi kulturális sokk éri majd. Például ott van az állandó zsivaly. A kínaiak nem bírják a csendet. Sőt, legalább annyira utálják, mint a legtöbb nyugati a nagy zajt. A csend magányt jelent, de ha van velünk valaki, az zajong. Ez ilyen egyszerű. Ha a kínai ,,remekül érzi magát", azt mondja, ,,re-nao", azaz ,,meleg van és zaj". A csend szükségképpen kizárja, hogy az ember jól érezze magát.
Magányos kínait ritkán látunk, mert csapatostul intézik ügyeiket. Ha egy kínai fekvő beteg, esze ágában sincs azt kívánni, hogy hagyják magára szenvedésével, és engedjék háborítatlanul lábadozni. Hosszú, tömött sorban érkeznek a rokonok, barátok, és a betegágy fölé hajolva fecsegnek, megvitatják a tüneteket, adják a tanácsokat a mielőbbi gyógyuláshoz, illetve bánatos fejcsóválással vigasztalják a haldoklót.
Nyugaton minél drágább egy étterem, annál halkabb, annál süppedősebbek a szőnyegek. Kínában viszont az áraktól függetlenül minden étteremben kockakő és csempézett fal van a hangok felerősítése érdekében: a pincérek beordítják a rendelést a konyhába, a vendégek is teljes hangerővel társalognak, a gyerekek körbe-körbe rohangásznak az asztalok között és visítoznak.
A kínaiak kedvenc játéka a madzsong. Madzsongot kártyával is lehet játszani, de ilyet senki nem csinál. Túl csöndes volna. Vannak viszont e célra készített asztalok, jó zajos, visszhangzó asztallappal, hogy a kockákat minél hangosabban lehessen csapkodni.