Szembesülnünk kell a valósággal: hiába lendült fel ismét a beruházási kedv, a régió többi országában ezt eredményesebben csinálják. A befektetett tőke a szomszédságban jobban hasznosul, mint minálunk. Lemaradásunk még akkor is növekszik, ha a gazdaság számai az uniós átlagot meghaladják. Szinte észrevétlenül léptünk túl azon a korszakon, amikor a befektetett tőke nagyságától tátva maradt a mindenért lelkesedni tudók szája. Annak sem volt különösebb visszhangja, amikor a multinacionális cégeknek különböző jogcímeken odaítélt támogatások szétosztásánál fokozatosan elvesztette szerepét az új munkahelyek megteremtése. Lassacskán eljutottunk odáig, hogy hovatovább a hazai kínálatból nem lesz kivel betölteni az új állásokat, a munkaerőtoborzás eredményességét pedig kár lenne adókedvezményekkel díjazni.
A mi kormányunk számára a valóság helyett csak egy dolog a fontos: annak bizonygatása, hogy pörög, dübörög a gazdaság, méghozzá saját erőből. A várakozásoktól elmaradó első féléves GDP-adatokhoz fűzött kommentárjában a nemzetgazdasági tárca is ismételten hamisan állította, hogy a gazdaság teljesítményének bővülése mentes az eladósodástól. Amiből logikusan következik, hogy Magyarország megszabadult az államadósságtól, vagy ha nem is, legalább jócskán lefaragott belőle. Örömködésre azonban vajmi kevés okunk van, hiszen hiába jelentette be diadalittasan a jegybank, hogy 2017 első felében a GDP arányos adósságunk 74 százalék lett, ez mindössze annyit tesz, hogy ott tartunk, mint kilenc esztendővel ezelőtt. Mintha 2008 óta megállt volna az idő. A helyzet azonban ennél is rosszabb, ez a 74 százalék ugyanis az uniós szakbizottság szerint 76, mert mint kiderült: az Eximbank működésének elszámolásakor trükközött a kormány, így Brüsszel feltehetően a magasabb számokat fogadja el. Orbánék ezzel tisztában vannak, de úgy gondolják, ha eddig téves úton jártunk, bandukoljunk tovább ugyanitt, majd csak elfeledkeznek tetteinkről. A remény azonban könnyen hiúnak bizonyulhat, mindenesetre Magyarország kormányának szavahihetőségét még jobban megkérdőjelezik.
A nem adósságból építkezünk teóriája arra épül, hogy a lakosság - nem találván a kereskedelmi bankoknál megfelelő befektetési lehetőséget - állampapírt vásárol, a tervek szerint idén 700 milliárd forinttal többet, mint tavaly, s ezzel egyre inkább a költségvetési hiány legfontosabb finanszírozójává válik.
Jóindulatunkat bizonyítandó ezúttal eltekintünk attól, hogy nemrégiben 130 millió eurónak megfelelő összegű, kedvezőtlen kamatozású, úgynevezett pandakötvénnyel "árasztottuk el" Kínát, ami mennyiségét tekintve valóban nem oszt és nem szoroz, viszont indokoltságát - Matolcsy György mániáján kívül - nem támasztja alá semmi. Eladósodottságunkkal azonban nem lenne semmi baj, ha a különböző forrásokból eredő támogató hitelek (a letelepedési kötvényekről ezúttal ne essék szó!) jól hasznosulnának. De ez egy olyan ország, ahol kormányfő által kedvelt gyülekezet imatermét nyilvánítják nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá.
