Az atomenergia ellenzőinek egyik legfőbb érve, hogy a nukleáris energiatermelés veszélyes - és részben nagyon hosszú élettartamú - hulladékokkal jár. Igaz. A kiégett fűtőelemekben nagyon hosszú élettartamú, akár több ezeréves felezési idejű izotópok is vannak, amelyek nemcsak sugárzásuk miatt veszélyesek, hanem még nagy hőt is termelnek. Mellettük a kis- és közepes aktivitású sugárzó anyagok pedig a tömegükkel jelentenek gondot. Valóban tudnunk kell, hogy különösen a magas aktivitású hulladékok problémája nem is mindenütt megoldott megnyugtató módon, bár a tudomány és főleg a technika fejlődése számos radikális új megoldást ígér (például negyedik generációs reaktorokat, vagy a sugárzó anyagok szétlövését más, kisebb aktivitásúvá vagy akár stabilis anyaggá).
Közhelyként hangzik, hogy hulladék keletkezik minden életmegnyilvánulásból, minden technikai folyamatból és létesítményből. Már jelenleg is - és egyre növekvő mértékben - súlyos gondot jelent például, hogy a tengereket elborítja a műanyag-hulladék óriási tömege, amely lassan kezd összemérhetővé válni a bennük élő lények tömegével. Mindennapjaink súlyos kérdése, mit tegyünk az üres palackokkal, csomagolóeszközökkel, az elhasznált autógumikkal, a tönkrement készülékekkel, amelyeknek egyébként „gyárilag” egyre rövidebbé teszik a használati idejét. Márpedig a műanyagok lebomlási ideje összemérhető a közepes aktivitású nukleáris hulladékéval, miközben tömegük több nagyságrenddel nagyobb az utóbbinál. Érdekes, szemléletes példa olvasható az Environmental Progress (Környezeti Haladás) ökológiai kutatási szervezet nemrég megjelent tanulmányában. Vegyünk egy atom- és egy naperőművet, amelyek negyedszázadon át egyforma mennyiségű áramot termeltek. Ha a hulladékukat egy futballpálya nagyságú területen helyeznénk el, akkor a nukleáris anyag magassága 52 méter lenne (ami körülbelül egy tizenöt-emelet magas épületnek felel meg), míg a naperőmű hulladékainak mérete 16 ezer méter, tehát körülbelül kétszerese világunk legmagasabb hegyének, a Mount Everestnek. (Erről a szellemes összehasonlításról egyébként a Népszavában is jelent meg tudósítás.)
Naperőmű Kaliforniában
Miből keletkezik ez a nagy különbség? Egyrészt abból, hogy a nukleáris fűtőanyag nagyon kompakt, viszonylag kisméretű, összevetve egyes erőművek üzemanyagaival, különösen a szénnel. Kétségtelen, hogy a naperőműnek elvileg csak a napsugárzás az üzemanyaga, viszont hasznosításához rengeteg alkotóelem szükségeltetik. Például az USA-ban, a Mojave-sivatag kaliforniai részén 2014-ben üzembe helyezett naperőműben 350 ezer(!) darab, számítógéppel egyenként vezérelt, darabonként két méter magas és három méter széles tükör vetíti az általa gyűjtött sugárzó energiát három, egyenként 140 méter magas torony valamelyikére (ez a toronymagasság körülbelül egy negyven-emeletes lakóházéval egyezik). Az egyedi vezérlés azért kell, mert ezzel a módszerrel a mindenkori maximális napsugár-beesési szögbe állítják az adott tükröt. Az áramtermelés aztán ezekben a tornyokban hagyományos (turbina-generátor) módon történik. A világnak ez a jelenleg legnagyobb tükrös naperőműve 392 megawatt teljesítményt szolgáltat (összehasonlításként: egyetlen, lassan kifutó paksi reaktor teljesítménye 500 megawatt). A több százezer tükör, a naptornyok meg a kiszolgáló létesítmények területigénye 1425 hektár, vagyis kb. 14 négyzetkilométer. Magyarország aligha tudna az amerikai naperőműhöz hasonlót építeni. Egyrészt a helyigény miatt, másrészt, mert ahol az említett naperőmű üzemel, ott a napsütéses órák száma évente 3800, tehát a teljes órák több mint 43 százaléka. Emellett - egyelőre - még egyáltalán nem olcsó a naperőmű, csaknem háromszor annyiba kerül az itt megtermelt áram, mint a szén-, és főleg, atomerőművekben.
És akkor még felmerül a hulladék kérdése. Mert bizony e rengeteg alkotóelemből álló létesítmény egyszer megöregszik, le kell bontani. Az élettartama pedig nem túl hosszú, összevetve a szén-, vagy az atomerőművekével. Miközben egy szénerőmű, megfelelő felújításokkal hatvan évig, sőt tovább „élhet”, egy modern atomreaktort pedig jelenleg már legalább hatvanéves üzemidőre terveznek, ami még akár további húsz évvel meghosszabbítható, addig a naperőmű várható élettartama ennek körülbelül harmada-negyede. Márpedig több százezer, egyenként garázsajtó méretű tükör elbontása, feldolgozása jelentős energiafelhasználással, ökológiai és elhelyezési gondokkal járhat. És az óriási naptornyok esetében is hatalmas anyagmennyiségek újrafeldolgozása és elbontása kerül előtérbe. Egyébként a másik fontos megújuló forrással, a széllel működő erőműfajta élettartama is hasonló nagyságrendű.
Egy erőműfajta kiválasztása, megtervezése, megépítése és üzemeltetése nagyon sokrétű, rendszerszintű gondolkodással is alátámasztott döntést igényel. E döntésnek egyik rendkívül fontos komponense a hulladékok keletkezése, gyűjtésük, feldolgozásuk, újrahasznosításuk és ahol mindez nem lehetséges: elhelyezésük, tárolásuk. Ám nagyon gyakori, hogy egyik vagy másik fajta létesítmény kiválasztásakor, a döntések alátámasztásakor erről a kérdésről - szándékosan vagy nem-tudásból fakadóan - bizony elfeledkeznek vagy elhallgatják.
