Az egészségügy helyzete méltán foglal el "dobogós helyezést" a közbeszédben, ennek tudható be, hogy a minap azt álmodtam, hazánkban két egészségügyi rendszer működik. Az egyik azokat szolgálja ki, akik a 300 forintos vizitdíj ellen, a másik pedig azokat, akik a maximált vizitdíjat elfogadva – egyben a rendszer reformját támogatva - adták le voksukat. 600 ezer emberrel együtt én sem ültem fel a Fidesz demagóg kampányának, melynek célja a hatalom leváltása volt, és nem az egészségügyi szolgáltatások javítása. Ma már jól látható, hova vezetett ez. Ugyanez volt a tandíjjal is. „Eredményei” napnál világosabban mutatják az érintett ágazatok csődjét. Sajnálattal gondolok megboldogult Molnár Lajos miniszter úrra, akinek volt egyfajta víziója és működőképességet ígérő programja az egészségügy megreformálására, de a többségnek ez nem kellett. A Gyurcsány-kormány pedig gyáva módon nem állt ki mellette. Csak szavakban voltak reformerek, a cselekedetekből már hiányzott az állhatatosság. A szavazók meggyőzésére sem fordítottak energiát, kiszámítható volt a bukás. Az egészségügyben most felröppenő tervekben visszaköszön a Molnár-féle reform számos eleme. Tetszik, nem tetszik, korszerűsíteni kell a finanszírozást és a működést egyaránt. Ha marad a jelenlegi rendszer, az sem a gyógyítók, sem a betegek számára nem nyújt megfelelő kereteket.
