Több mint egymilliárd forintos nyereséggel zárta 2016-ot hat fővárosi NBI-es, úgynevezett profi labdarúgó klub. Igaz, közülük egy némi veszteséget könyvelhetett el. Ez azért jelentős eredmény, mert egyébként még a hivatalos adatok szerint is roppant szerény a szurkolói érdeklődés. A 10-20 ezer embert befogadó stadionok átlagos nézőszáma alig egy-kétezer, de előfordul az is, hogy néhány százan ballagnak ki a csapatuk mérkőzésére.
A világ talán legnépszerűbb csapatjátéka a foci. Óriási pénzek mozognak. A Barcelonától a Paris Saint-Germain 222 millió euróért vásárolja meg a brazil Neymart, ami nagyjából 67 milliárd forint. Ezt azonban nem a francia adófizetők, hanem a francia klub katari tulajdonosa fizeti. Ehhez képest persze aprópénz a Magyarországon a társasági adóból focira átirányított 130 milliárd forint, amivel az utóbbi néhány évben a sportot szerető, vagy inkább a nyerő közbeszerzési pályázatokhoz ragaszkodó cégek támogatták a klubokat. A nagy nyugat-európai egyesületek költségvetéséhez mérten pedig nem is tűnik gigaberuházásnak az a 300 milliárd, ami 2020-ig stadionépítésekre, korszerűsítésekre jut.
Persze magyar viszonylatban irdatlan összegeket költ a kormány, pontosabban Orbán Viktor a kedvenc hobbijára. Ami azért is szembeötlő, mert a profi magyar fogalma alapjában tér el a nemzetközi gyakorlattól. A profinak nevezett klubok, amelyek szinte kivétel nélkül mindenhol nyereségesen, vagy legalább önfenntartóan működnek, Magyarországon az adófizetők forintjaiból, illetve a köz érdekeit szolgáló adók eltérítéséből gyarapodnak.
A rezsim nonprofitnak nevezi a bekebelezett lakossági energiaszolgáltatást, amit valójában az adófizetők állnak, és profinak nevezi azt a labdarúgást, amit nagyrészt szintén a magyar adófizetők tartanak el.
Igazi hungarikum.
