Százas szögeket szórtak szét a régészek Szabadbattyán környékén, hogy így nehezítsék a fémkeresős kincsvadászok dolgát. Sokan a legspécibb, legdrágább eszközöket sem restek ugyanis behozni külföldről, hiszen ha tizenhat ezüsttárgy 13,1 milliárd forintot ért az államnak, egy kiskanálért vagy kupicáspohárért is megéri lehajolni a Seuso-kincs eredeti lelőhelyének sejtett római villagazdaság területén.
A laikus viszont csodálkozik egy csöppet, hiszen úgy gondolná, ha az államnak volt annyi pénze erre az eszcájgra, amelynek a kétszereséből - az eredeti tervek szerint legalábbis - kijött volna az egész vizes világbajnokság, akkor csurran-cseppen a szabadbattyáni régészeti feltárásra is. De nem: a 2002-ben még Görgey Gábor miniszter által kiemeltnek minősített ásatásra évek óta nem jut egy fillér sem. Ezért aztán a szakemberek két dolgot tehetnek: lélegzetvisszafojtva figyelik a műkincspiacot, és saját zsebből vesznek pár kiló százas szöget.
A Seuso-kinccsel a jelek szerint egyébként is csak a baj van. Most azért nem lehet a nemzet elé tárni a családi ezüstöt, mert a Nemzeti Múzeum épp a duplájára kapott ajánlatot az "egyetlen érvényesen pályázó konzorciumtól" annak a 48,22 millió forintnak, amit a tizenhat vitrinre szánt. Erre azért felkaptam a fejem, mert történetesen jól emlékszem: már a legelső Orbán-kormány idején a borsos árú vitrinépítés lehetősége is motiválta nemcsak a korona áttelepítését a Parlamentbe, hanem például a Művészetek Palotájába tervezett új múzeum létrehozását. Tanulságos nyilvános vita volt - akkor még akadtak ilyenek -, melynek során kiderült, hogy műtárgyak ugyan még nincsenek, de a vitrineket már megtervezték.
Azt pedig már csak az önök szórakoztatására idézem fel, hogy ki volt a vitrinügyi cég eljáró embere. Nos, az akkortájt épp koronaőrként tündöklő Habony Árpád.
