Ki hitte volna, hogy még visszasírjuk azokat az időket, amikor Szijjártó Péter a kedves vezető magyar hangja volt. Amit akkor elmondott ugyanis - Orbán Viktor megbízásából, de nem kényszerből -, azzal legfeljebb kettőjükről, meg pártjukról állított ki bizonyítványt. Mondhatnánk, magánügy volt, még akkor is, ha az ellenzék vezetőire érdemes figyelni.
Csakhogy a 2010-es választás után - mint sok minden - ez is megváltozott, a magyar hang a külügybe került és kisvártatva miniszter lett (aki ráadásul még a külgazdaságért is felel). Ha tehát most megszólal, akkor már Magyarországot, de legalábbis a kormányt képviseli. S minthogy a nemzetközi kapcsolatok egy ekkora ország esetében különösen fontosak, nem mindegy, mit és hogyan mond. A diplomácia irányítójától elvárható, hogy mindig diplomatikus legyen.
Szijjártó azonban nem ebben a szellemben szocializálódott és ezért gyakran arra az elefántra hasonlít, akit pont egy porcelánboltba küldtek. Az utóbbi napokban például az osztrák politikusokat tanította móresre. Szavaiból kiderült, hogy a bécsi kormány vezetője is Soros embere, hiszen menekültügyben az ő tervét valósítja meg, ezért is kritizálja a magyarokat. Azt is megtudtuk, hogy Christian Kernt "liberális gőgösség" jellemzi (jelentsen ez bármit), továbbá, hogy már vége a Monarchiának, Budapesten és Bécsben nem kell egyformán gondolkodni. Amiben persze tökéletesen igaza van, csak e gondolat érvényre juttatásához azért még senkit nem kell - áttételesen - elküldeni melegebb éghajlatra.
A magyar diplomácia és a magyar külpolitika ahhoz tartja magát, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten - magyarázta Szijjártó. Világos, ezt az elvet követte mint magyar hang is. Szólni kellene neki, hogy egy külügyminisztertől mást várnak.
Még ha büszke magyar (hang) is az ember.
