Milyen nagyszerű érzés volt ennek a remek magyar csapatnak drukkolni egész múlt héten! Igaz, az amerikai televízió tudósítója nem tudta kiejteni Nagy Viktor nevét, Nagyból Négi, néha Negi lett. Hosnyánszky Norbert, a csavargól mestere „amerikaiul” felismerhetetlen nevű lett. Varga Dénes megúszta mint Verge. A felvételek minőségéért azonban a csatornát köszönet illeti, kameráik elárulták azt is, ami a víz alatt történt. Így többnyire lehetett tudni, hogy a bírók mikor hibáztak, mikor nem. Amikor a televízió a vízalatti birkózást mutatta, mi többet láttunk, mint ők a parton.
A múltheti vízilabda meccseket nézve több gyerekkori emlék is eszembe jutott. Gyerekként úszó voltam, az 50 méteres hátúszásban harmadik országos versenyeken. A vízilabdához nem volt erőm, s így már 18-19 éves koromban megszereztem a bírói képesítést. Ifjúsági és másodosztályú meccsekre küldtek ki, a vesztésre álló csapat hivatalosai gyakran szidtak. A bírókat azóta is respektálom, feladatuk nehéz, dicséretre nemigen számíthatnak.
1950-ben vagy '51-ben váratlanul bezárták a margitszigeti uszodát néhány napra. Nem tudtuk, mi történt. Csak pár héttel később árulta el az egyik kabinos, hogy a szovjet válogatott edzett az uszodában. Tanulni jöttek a világ legjobb edzőitől és játékosaitól. Igen ám, de az akkori hivatalos mentalitás szerint a Nagy Szovjetunió mindenben az élen járt. Titokban kellett tartani, hogy tanulni jöttek a Margitszigetre – a kevésbé élenjáró magyaroktól.
Pedig volt mit tanulniuk. Sárkány Miklós - egy ideig a válogatott, majd az Újpest edzője - nagy taktikus volt. Ha az ellenfél csapatának egy különlegesen jó védőembere volt, akkor Kislégi Kálmán, az Újpest óriás centere „kihúzta” a védőt, s akkor bejött a helyére Gyarmati Dezső a középre. Azaz, ha kellett, a csapat két centerrel játszott. Sárkány egyébként a csöndes edzők közé tartozott. Soha nem kiabált az uszodában, az edzések során sem. A nagy kiabáló „Butykó” – Lemhényi Dezső – volt. Már nem emlékszem, melyik csapatot irányította a partról, de arra igen, hogy a játékosait állandóan szidta. Te hülye, barom, nem látsz? - kiabálta. Kirohanásait nevetgélve hallgattuk, a játékosok – a vízben – talán nem is hallották. Viszont az is igaz, hogy a csapata jól szerepelt.
Régi, nagyon régi bírói képesítésem ellenére már nem vagyok igazi szakértő. Azt azért láttam a világbajnoki meccseken, hogy a játék mozgalmasabb, a kapusok jobbak és a játékosok önzetlenebbek, mint régen. A védelem többet számít. Ami nem változott, az a kaputól két méterre helyezkedő izmos centerek pankrációs mutatványa, ami egyszerre birkózás és színház is. A közönségnek tetszik, mert ki lehet fütyülni a bírót, ha az ellenfél javára ítélkezik. Ugyanis a partról nézve valóban senki sem tudja, hogy mi történt a víz alatt.
Ezért is hasznos a televízió vízalatti kamerája. Épp azt a szerepet tölti be, mint a nyilvánosság a politikában.
