Mint már közismert meg fog kezdődni az aláírásgyűjtés december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítása ügyében. A Vasas Szakszervezeti Szövetség is maximálisan támogatja ezt az ügyet. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára ugyanakkor egy ironikus hangú, kesergő írásban tárta a Népszava olvasói elé az ezzel kapcsolatos gondolatait.
Dávid Ferencet rendkívül sokra tartom. Felkészült, tisztességes emberként gondolok rá és egészen biztosra veszem, hogy soraival nem állt szándékában sértegetni a szakszervezeti tisztséget vállaló munkatársaimat, még ha ez másként tűnhet is. Értem a tehetetlen indulatot és érzem azon problémák feszítő súlyát, amelyeket felsorolt. Mi, dolgozói érdekvédelemmel foglalkozó emberek is szeretnénk – akár a munkáltatói szervezetekkel együtt – tenni a munkaerőpiaci feszültségek, a munka világának anomáliái, a rendkívül szomorú társadalmi trendek ellen. Ehhez az kell, hogy partnerként tekintsenek a szakszervezetekre, ne pedig cirkuszt csináló, felelőtlen, melldöngető szakik gittegyleteként akarjanak látni és láttatni bennünket.
Sajnos az is érthető az elmúlt idők tapasztalatai alapján, ha ma egy mégoly értelmes ember is, mint Dávid Ferenc, nem tudja elhinni, hogy egy vagy több munkavállaló, szervezetek, mozgalmak őszinte jóakarattal, hátsó szándék nélkül akarnak egy számukra fontos ügyet a demokrácia szinte egyetlen megmaradt eszközével előrevinni.
A népszavazás kezdeményezőjével együtt magam is dolgoztam hosszú éveken át folyamatos, megszakítás nélküli műszakban, töltöttünk együtt karácsonyokat a szép emlékű komáromi mobiltelefon gyárban. Éjjel és nappal is. Tudom, mit éreznek azok az emberek, akik nem tölthetik együtt a szentestét a családjukkal, tudom, milyen az, amikor a faállítás előtt-után fáradtan hazaeső dolgozó anyuka vagy apuka alig tud ünnepi hangulatba rázódni a családja körében. Azt is tudom, mennyire más a szenteste, ha már reggeltől arra készül az ember, együtt a szeretteivel, családjával. Százezrek értik a különbséget, a szerencsésebbek ezt nem érthetik.
Érthető, ha az ilyen emberek ezt népbutításnak tartják, de higgyék el – nem az. Nem hasonlít a római császárság cirkuszaihoz, szemfényvesztéseihez. Ellenben ha már a szemfényvesztésnél tartunk, azok a százezrek, akik értik a népszavazás igazi célját, inkább tartják szemfényvesztésnek a munkaidő kereteket, évekig tartó elszámolási időszakokat, a párhuzamosan egymás mellett futó munkarendeket, a mínusz órákat és hasonló huncutságokat. Ezek inkább emlékeztetnek a rabszolgatartó társadalomra, mint ez a népszavazás. Az a népszavazás, amivel nincs más szándékunk, mint hajszálnyival élhetőbb életet nyújtani néhány százezer embernek, családnak. Ezért a célért fogunk mindent megmozgatni, és bízom abban, hogy Dávid Ferenc is képes lesz hinni ebben ez egyszerű és tiszta szándékban.
