Az idei június sikerkönyve az Osiris kiadó Hegymenet című tanulmánykötete. Ezt a magyar társadalom jelenlegi állapotával és fejlődési lehetőségeivel foglalkozó, 468 oldalas kötetet azért tartom fontosnak, mert itt már inkább a konzervatív, nem csupán a baloldali szakmai elit bírálja az Orbán-rendszer, illetve a NER “teljesítményét”.
A kötet egyik legjobb tanulmánya Orbán Krisztián (gondolom, nem rokona Viktornak!) tolla alól került ki. A mai rendszert mint “a járadék-vadászok uralta gazdaságot” jellemzi és hosszabb távon fejlődésképtelennek tartja. Kevésbé megbélyegzően hangzik ez, mint a gyakran használt “kleptokrácia” (tolvajuralom) kifejezés, de a lényege ugyanaz: eszerint Magyarországon általános a korrupció, s amit az állam a rendszer fejlesztésre fordított, azt főleg az Európai Uniótól kapott óriási összegeknek köszönhetően tette. Ebben a vonatkozásban sajátos színt nyer az “Állítsuk meg Brüsszelt!” kormányjelszó.
A Hegymenet igényes, kitűnő elemzéseihez hadd tegyek hozzá pár szót a NER újabb vonásairól. Feltűnő a hatalom gyakorlói közt tapasztalható színvonal-süllyedés. Hol vannak már azok az idők, amikor Navracsics Tibor vagy Pokorni Zoltán véleménye számított a kormányoldalon? Közgazdászok néha dicsérik az “óvatos” Varga Mihályt, de “egy Varga nem csinál nyarat”, miközben a háttérben Matolcsy György önkényesen, nyakra-főre költekezik. De Varga mellett (alatt vagy fölött?) olyan emberek képviselik a NER-t, mint Semjén Zsolt (akit nemrégen egy katolikus értelmiségi fülem hallatára ”az egyház szégyenfoltjának” nevezett), Farkas Flórián, a romák egyik szervezetének képviselője, aki nem tud elszámolni az államtól kapott milliárdokkal, de azért nem engedik el a kezét, mert akkor ez a “szövetséges” elsüllyed, vagy Németh Szilárd, a feltűnően primitív csepeli birkózó-politikus és “megmondóember”, aki a Kádár-rendszer kezdetének legsilányabb kádereivel vetekszik. Lemérhető rajtuk a Fidesz-KDNP szörnyű színvonal-süllyedése még 2010-hez és 2011-hez képest is.
És akkor még nem is beszéltem a titokzatos Habony Árpádról, aki “baráti alapon” ad tanácsokat a Fővezérnek és a színfalak mögött mozgatja a propagandagyár jelentős részét. Négy ilyen kiváló és köztiszteletnek örvendő káderrel felvértezve a NER-nek csak akkor van esélye a további létezésre, ha a magyar társadalom hosszantartó apátiája megakadályozza a nagyon nehéz, de még most sem lehetetlen “hegymenet” sikerét.
