Hallgatom az embereket vonaton, autóbuszon, vásárlás közben, miről beszélnek. Már nem is foglalkoznak a politikusokkal. A helyzet változott, az indulatok célkeresztjébe a kormányzat-barát üzleti világ került. Minden pályázatot az ő nevük jelez. Lassan ott tartunk, hogy minden, ami az országban épül vagy épülni fog, ennek az üzleti körnek a sikerét hozza, és nem is kétséges, hogy a nagyértékű beruházásokból a politikusok is hasznot húzhatnak. Pedig a politika és a gazdaság összefonódása veszélyes és kényes ügy, különösképpen azért, mert a nyilvánosságot már nem lehet kizárni. Bármennyire állítja is a kormányzat, hogy elhatárolódik a korrupciótól és „minden nyilvános pályázaton dől el”, a határidők csúszása, a költségek drasztikus emelkedése, az ostoba magyarázkodás, hogy ennek így kell lennie, mind azt mutatja, hogy ez az összefonódás erős. Felelősök nincsenek, az emberek pedig csak csodálkoznak, hogy honnan kerülnek egyszerre elő milliók, tízmilliók, milliárdok. Persze, találékony nép vagyunk, ez lett az ostoba kormányfilozófia, megtanultuk, hogyan kell pályázni, hogyan kell a pályázóknak összefogniuk és alkut kötniük, hogyan kell – akár valószínűtlenül – alacsony kezdőárat megadni, mert aztán, ha már belefogtak, nyilván ők is fogják befejezni, kerül, amibe kerül.
Maga a kormányzat is nagyvonalúan bánik a pénzzel, gyanús ügyletekről szivárognak ki hírek a bankvilágból, Matolcsy százmilliókért vásárol ingatlanokat, de a „kormány nem szól bele a Nemzeti Bank ügyeibe”. Éppen most került át 90 millió forint a szociális támogatási rendszerből a versenysportokra, indoklás és magyarázat nincs, pedig hát mégiscsak közpénzről lenne szó. Lázár János védi a felcsúti kisvasutat, mert mi mást tehetne? Azt is tudja mindenki, hogy a vagyonnyilatkozatok már nevetség tárgyai, azok is voltak a kezdetektől fogva. Ellenőrzés tehát nincs.
És a legrosszabb az a gyanakvás, ami most már szinte minden komoly méretű beruházást kísér. Halljuk Mészáros Lőrinc pökhendin odavetett szavait, látjuk az arcán, hogy megveti a nyilvánosságot, foghegyről válaszol az újságíróknak, ő akkor is lumpen marad, ha Mercedesből száll ki. Talán már maga sem tudja, hogy hány vállalkozása van, napról-napra növekszik a vagyona és nyilván a hatalma is, hiszen jelentős méretű birodalmat működtet a szállodaipartól a vasútépítésig.
Igen, gyanakszunk, hogy a dolgok nem rendben mennek, a kormányzat pedig láthatóan elégedett, továbbra is a kedvenceknek juttatják a költségvetési és európai pénzeket. A gyanakvás viszont veszélyes, kiöli a bizalmat a kormányzat meg az egész pályáztatási rendszer iránt még azokban az esetekben is, amikor esetleg minden tisztán történne. De a régi elv szerint a bizalmat nagyon könnyű elveszíteni és keserves folyamat visszanyerni. A magyar üzletemberek – mondjuk így, vállalkozók – pedig nem is nagyon törekszenek rá, hasonló magatartást tanúsítanak, mint kormányzati megbízóik. Ha Rogán Antal helikopterrel repül barátja esküvőjére, először letagadja, aztán valamilyen zavaros magyarázkodással megpróbálja indokolni, és ha az ő főnökének nem igénye a tisztánlátás, akkor marad Magyarországon az összekacsintás, álom marad a tiszta gazdaság.
És erősödik a gyanakvás.
