A magyar művészek halk provokációi arra emlékeztetik a művészeket, a demokratikus kifejezésmód, a határtalan közösségi háló és a globális műkereskedelem minden előnyével együtt, hogy a humor nem kerül semmibe, de mindent jelenthet – írta a pénteki New York Times a „Mások szemével: A hatvanas és hetvenes évek magyar művészei” című kiállításról, amely a New York-i Elizabeth Dee galériában nyílt májusban. A magyar neoavantgárd korszakában keletkezett alkotásokat bemutató tárlat harminc művész több mint száz alkotását prezentálja, magyar részről az acb Galéria, a Kisterem Galéria és a Vintage Galéria közreműködésével valósult meg.
Az írás apropóján kérdeztük Hegedüs Orsolyát, az acb Galéria művészeti vezetőjét. A művészeti vezető elmondta, hogy még nem volt példa arra, hogy ilyen nagy terjedelmű cikkben foglalkozik magyar kiállítással a New York Times, nyomtatott kiadásban is. Hangsúlyozta, abból a szempontból is fontos a cikk, mert érthetővé válik belőle az egyes művészek legfőbb karaktere, és a kiállítás célja. Szerinte az írás azt is jelzi, hogy nem csak a képzőművészetet szeretők szűk köre foglalkozik a tárlattal, hanem nagyobb plénum is érdeklődik iránta, ami a legmerészebb álmaikat is meghaladta. Majd fanyar humorral hozzátette: „a magyar – nem szakmai – napi sajtó ingerküszöbét is alig tudjuk megütni; ha már megszűnt a Népszabadság, akkor kénytelenek vagyunk a New York Times-ban megjelenni.”
A neoavantgárd az 1960-70-es évek művészeti irányzata. Míg Európában folytatólagosan követte az avantgárdot, Magyarországon a Három T (Tilt-Tűr-Támogat) rendszer fennállása miatt egy időbeli szakadékot követően, a 60-as évek végétől bontakozott ki .A kiállítás, amelyen ezerkétszáz négyzetméteren húsz év magyar művészeinek alkotásai szerepelnek, a magyar neoavantgárd eddigi legnagyobb léptékű bemutatkozása, New Yorkban és az Egyesült Államokban.
A korszak egyes alkotásaiban nagy szerepet kap a fekete humor. Tót Endre egyik legfontosabb sorozata, az Örömök esetében a szöveges részbe sem lehet belekötni: azt írja „örülök, hogy egyet léphetek” és lefotózza, ahogy egyet lép. Megjelenik benne a pozitív szemléletmód és a végtelen irónia; tényleg annak kell örülnünk, hogy egyet léphetünk. A Lenin szobornál ugyanígy: „örülök, hogy itt állhatok”. Halász Károly akciója során a legfontosabb nemzetközi galériák felirataival látott el dobozokat, mintha művei a világ fontos helyszíneiről érkeztek volna vissza; külföldi kiállítóhelyekre küldeni műveket akkor teljesen lehetetlen volt – mesélte Hegedüs Orsolya lapunknak. Ez a tárlat főként a New York-i közönség számára készült, Szántó András kurátor megpróbálta közelebb hozni, vagy megértetni a közönséggel a motivációkat. Ekkor kerültek elő az egyes hívószavak, mint a humor, bár az teljesen adekvát módon jelen volt az akkori művészetben is – teszi hozzá.
A neoavantgárd művészetet sokféle intellektuális stratégia jellemezte, ezek olykor radikálisabban is megfogalmazódtak. Párhuzamosan éltek egymás mellett az absztrakt és a konceptuális tendenciák, a korszak nemzetközileg nagyon sokrétű volt. Ez a magyar művészetben is megjelent, a helyi sajátosság itt az akkori jelen volt, amelyben mások voltak a lehetőségek, mintha valaki egy szabad országban alkotott volna. De itt is lehetett világszínvonalú művészetet művelni. A politikai elnyomás képes a művészeket inspirálni és jelentős teljesítményeket eredményezni – hangsúlyozza Hegedüs Orsolya, aki különösen értékeli, hogy a jelenlegi amerikai politikai helyzetre való reflexió is megjelenik a New York Times cikkében.
A galéria művészeti vezetője úgy látja, hogy a neoavantgárd művészet iránt egyre inkább érdeklődnek az emberek, nem csak az acb Galéria, hanem a másik két magyarországi partner tevékenysége folytán is egyre láthatóbbak a korszak művészei, az országon kívül is. "Ugyanakkor nehéz helyzetben vagyunk – tette hozzá –, mivel tudományosan még nincs teljesen feldolgozva ez a periódus, forráshiány és megfelelő számú kutató híján a galériák végzik ezt a munkát. Ezek a tendenciák Magyarországon nem igazán voltak láthatóak a maguk korában, elsősorban underground körökben voltak ismertek, és azóta sem volt kellő mértékű utólagos feldolgozás.” – mondta Hegedüs Orsolya, hozzátéve, hogy „a művészek többsége közöttünk él, a korszak feldolgozását segíti az is, hogy többen mind a mai napig alkotnak”. Ugyanakkor Hegedüs Orsolya szerint a kutatásokat nem a magángalériáknak kellene kezdeményeznie. Úgy véli, a művészettörténész szakmának már hamarabb kellett volna reagálnia, és elvégezni az alapvető feladatokat. De tapasztalható fejlődés, a kiállításhoz minisztériumi támogatással jelentettek egy katalógust, amely többek közt Szántó András kurátor és más magyar szakértők írásait, valamint Winkler Nóra művészekkel készített interjúit tartalmazza.
