Június végén még mindig azt boncolgatták az elemzők, mire vár Putyin az elnökválasztási kampány beindításával. Két lehetősége is adódott, hogy ezt megtegye. Június derekán bemutatták Oliver Stone négyrészes sorozatát, amelyet Putyinról készített, és a széles nyilvánosság bevonásával megtartották évente szokásos, többórás tévébeszélgetését is a nézők millióival. Putyin azonban kilenc hónappal az elnökválasztás előtt nem tartotta szükségesnek, hogy a kérdéssel foglalkozzon. Megelégedett annyival, hogy egy bátortalan kérdésre („Kit tervez maga után hagyni?”) azzal válaszolt: „Én még dolgozom”.
A Financial Times moszkvai irodájának vezetője egy európai diplomatát idéz, aki azt mondta: Putyin minden újabb elnöki periódusban új oldaláról mutatkozott be, ezért is kíváncsi mindenki, vajon milyen lesz Putyin-4? Diktátor-e? Talán reformátor? Képes lesz-e rendezni kapcsolatait a Nyugattal?
Putyin 1999-ben kezdődött első elnöki periódusát azzal tette nevezetessé, hogy véget vetett a csecsen háború legvéresebb szakaszának és helyreállította a politikailag és gazdaságilag megrendült Szovjetunió széthullása után meggyengült állami intézmények tekintélyét. 2004-es újraválasztását követően megregulázta az oligarchákat és az olaj világpiaci árának növekedése segítségével fellendítette a gazdaságot. 2000 és 2008 között 8 százalékos volt az évi GDP-növekedés. Aztán következett négy olyan esztendő, amikor hivatalosan Medvegyev ült az államfői székben, viszont kormányfőként továbbra is Putyin diktált.
A sokak szerint manipulált választás eredményeképpen 2012-ben Putyin visszaült Kreml-béli székébe, hogy megvívja csatáit az ellenzékkel és a Krím bekebelezése miatt szankciókat kivető Nyugattal. Már az ukrán válság előtt lelassult a gazdasági növekedés. Sz. Bíró Zoltán, a kíváló történész szerint az orosz gazdaság ma ott tart, mint ahol 2007-ben tartott, és ha Oroszország a nyugati kapcsolatait nem tudja rendezni, akkor tíz év múlva ugyanitt fog tartani. Sz. Bíró szerint 2012-ben „durva, represszív folyamat indult meg az orosz politikában.
Putyin népszerűsége még mindig igen magas. A Levada független elemző központ májusi felmérése szerint az oroszok 64 százaléka szeretné, ha Putyint jövőre ismét elnökké választanák, és mindössze a megkérdezettek 22 százaléka üdvözölné a vezetőváltást. A biztos szavazók körében Putyin 84 százalékos támogatottságot élvez. A Krím bekebelezését követő eufória azonban kimerülőben van, és már kevés ahhoz, hogy az életkörülmények romlásáról elterelje a figyelmet. Új jövőképre van szükségük az oroszoknak.
Putyin legutóbbi megnyilatkozásaiból kiderül, hogy ezzel ő is tisztában van, ezért beszél a jövedelem-emelkedés elsődleges fontosságáról, a növekedés felgyorsításáról, a bürokrácia csökkentéséről. A baj ezzel csak az, hogy évek óta hasonló ígéretekkel van tele a politika.
A norvég „Dagbladet” elemzőjének az volt a benyomása az orosz elnök televíziós beszélgetése után, hogy Putyinnak nincsen terve a jövőre. Sőt új mondanivalója sem. A dán „Berlingske” Putyin négyórás televíziós szerepléséről, amelyet több mint kétmillió beküldött kérdés előzött meg, azt jegyezte meg, hogy egyetlenegy kérdés sem futott be az ellenzéki Navalnij három nappal korábbi letartóztatásáról vagy a 800 tüntető előállításáról. Ez pedig nyilvánvalóan semmi jót nem ígér a jövőre nézve.
Az Oliver Stone amerikai filmrendező által készített interjúsorozatban sem fedte fel elképzeléseit az orosz elnök. Az interjú egyik legkeményebb bírálója, Igor Eidman szociológus egyenesen azt állítja, hogy az elnök már régen elvesztette valóságérzetét, az illúziók világában él, amelyet környezete teremtett meg a számára. Ennek pont az ellenkezőjéről is fel lehetne sorolni érveket. Ami pedig a jövőre vonatkozó tervek hiányát illeti, olyan sok az Oroszországot körülvevő, megválaszolatlan kérdés, annyi minden van függőben, hogy tervezni még egy hónapra is nehéz, nem, hogy egy elnöki periódusra.
Putyinnak ma fogalma sem lehet arról, mi lesz az új amerikai elnök, Trump sorsa. Helyre áll e a párbeszéd Moszkva és Washington között? Hogyan alakul az Európai Unió és az Egyesült Államok viszonya? Sikerül-e leszámolni az Iszlám Állammal, s ha igen, mit hoz még a terrorizmus? Lesz-e béke Szíriában, és ha lesz, ezért Moszkvának milyen árat kell fizetnie? A nagy kínai játszmában milyen pozíciót szerezhet Oroszország? A kérdéseket hosszan lehetne tovább sorolni. Ennyi is elegendő annak érzékeltetésére, miért nem hirdetett még programot Vlagyimir Putyin. Azt azonban megtehetné, hogy legalább Moszkva céljait és reményeit számba vegye. Olyan kétségeink azonban nem lehetnek, hogy akárhogyan alakul is a világhelyzet, Putyin indul az elnökségért negyedszer is.
