Publicista sztárja a Le Monde-nak Sylvie Kauffmann, régi kolléganőm és barátném. Minden szombaton ő írja a hétvégi szám vezető nemzetközi kommentárját, azzal a furcsa szokással - mármint a redakció különös szokása ez -, hogy az utolsó előtti oldalra dugja el a mondanivalóját. Az olvasók persze, ismervén a szerző csodálatos szaktudását, nyomban odalapoznak, ott kezdik el a böngészést. A mi kettőnk barátsága abból fakadt, hogy kolléganőm az 1980-as években budapesti tudósító volt, gyakran járt nálunk, a feleségemnek is cimborája. Nagy meglepetésre aztán hamarosan főszerkesztővé nevezték ki, a Le Monde históriájának mostanáig első és egyetlen főszerkesztőnője. Azért vált meg a poszttól, mert a férje diplomata, Párizs egyik vezető nagykövete, szakadatlanul járta és járja vele a világot, és mint nagy tapasztalatú külpolitikai újságíró, küldi haza máig is az elemzéseket. Remek analíziseket, olyan minőségben, amelyek a világlap közismert rangját adják.
Sylvie írásai rendszerint nem vidámak. Miért is volnának azok, ebben a gyötört világban, mi ok volna is a derűre? A múlt szombaton éppen azzal okozott föltűnést, hogy szokásától eltérőn, a korábbiaktól más, napfényes tavasszal kecsegtetett. A tudósítás már a címében is azt közölte, hogy az úgynevezett dühöngő populista pártok, szerte a különböző kontinenseken, a befolyásukból sorban teret veszítenek. Annak ellenére így van ez, hogy Donald Trump a tengerentúlon igencsak ficánkol, igyekszik ő diktálni. Miként a Le Monde-ban megjelent, a davosi nemzetközi randevúról úgy fél esztendeje még olyan apokaliptikus hírek szállingóztak, hogy „világvége közeledik”. Gyűlöletteljes mondatok hangzottak el ott, a liberális demokráciák tehetetlennek látszottak a nacionalista és populista mozgalmakkal szemben. Majd a brit úgynevezett függetlenségi párt hirtelen kámfort játszott, nyoma veszett. Követte a germán úgynevezett AfD alternatív gárda, képtelen volt ellenállni Angela Merkel gőzhengerének. Aztán a „kénköves” holland PPV maradt le a politikai randevújáról, majd a vadul jobboldali radikális finn Néppárt volt kénytelen búcsút mondani az ottani kormánykoalíciónak, elkerülhetetlen szakadása előtt. A jeles sorozatot megkoronázta Marine Le Pen franciaországi kudarca.
Vigaszt onnan kapott a romokban teljesen még nem, de a Le Monde szerint már összetörten heverő illiberális tábor, ahonnan pedig talán a legkevésbé várhatta. Takis Tappas, az elátkozott budapesti CEU egyetem görög származású professzora fejtegette, hogy végképpen még nem omlott össze ez a különítmény, hiszen a Magyarországot és Lengyelországot uraló gárda még nem veszített mindenütt. Csöndes szövetségben Trump Fehér Házával, valamennyi ellenerőt még képvisel. Időközben azonban kezd összerázódni az a Merkelből és Macronból formálódó kettős, amely mégis más képet adhat Európa, az Unió egészének. Ugye, hogy kezd mégis fölragyogni a mi tavaszunk?
Hovatovább kezdhetünk akár bizakodni is.
