- Sűrű a nyári program: több mint kéttucat koncertet adtok az ország különböző részein. Mi lesz a nagy dobás?
- S. B.: Átlag havi nyolc koncertet adunk, de úgy néz ki, augusztusban tizenegy lesz. Ez nagyon jó szám, persze örülnénk, ha ennél is többet játszhatnánk.
- J. G.: Június 17-én nagy bulink lesz a Kobuciban, most erre fókuszálunk, már csak azért is, mert 2017-ben még nem volt önálló Blaha-buli, bár Barbival ketten többször is felléptünk. Júliusban az ötödik születésnapunkat a Barba Negrában tartjuk, nagy dobás lesz az is! Több fesztiválon ott leszünk: Sziget, EFOTT, Fishing On Orfű, Strand, Campus.
- Ha élni felejtek címmel dalotok, s hozzá készült klip is debütált májusban. Utóbbi a napokban érte el a 100 ezer megtekintést a YouTube-on. Hogyan méritek a sikert?
- S. B.: Nagyon sokan írták, hogy tetszik nekik a dal és a klip, kicsit meg is lepődtem. Ez ugyanolyan jól esik, mint amikor autóval utazunk valahova és meghalljuk magunkat a rádióban. Ez szerencsére gyakori.
- A gyakran eredeti klipjeitek viszont nem nyerik el mindenki tetszését. Zavar ez titeket?
- S. B.: Annyira unalmas lenne, ha azon a határon táncolnánk, hogy a klipek vagy mindenkinek tetszenek, vagy senkinek sem.
- J. G.: Jó klipet baromi nehéz készíteni. Egyrészt ott a zene, ami alapból kelt valami érzést a hallgatójában. Erre egy másik művészetet tenni, nem egyszerű. Mi abban hiszünk, hogy miután kiválasztottuk, kivel szeretnénk dolgozni, teljesen rábízzuk a koncepció kitalálását. Persze előfordult, hogy nem tetszett nekünk az eredeti ötlet, ezért újat kellett kitalálni, de a végeredmény szempontjából mindig az a legjobb, ha hagyjuk a rendező saját tervét megvalósulni.
- Lesznek még olyan pimasz és ötletes klipek, mint az Ahol összeér, amelyben Barbara meztelen testét többek között pingpongütőkkel takartátok ki?
- S. B.: A Tonight I'll Dress In Blue és az Ahol összeér című dalokhoz Horváth Viktor rendezett kisfilmet, saját ötletből. Neki olyan humora van, amelyet egyedüli módon tud filmre vinni. Ha efféle „szemtelenséget” szeretnénk beletenni a következő munkáinkba, csak vele tudnánk elképzelni.
- Miért toltátok a blues- és country-hangzásotokat az "indie" felé?
- S. B.: Átalakultunk: sok koncertünk, egyre nagyobb közönségünk lett, most fennállásunk óta épp a 22. dalunkat írjuk. A legközösebb zenei nyelvet szeretnénk megtalálni, s az elmúlt másfél évben ezek voltak azok a dalok, amelyek kikívánkoztak. A kezdetekkor mindenki hasonló stílusú zenét hallgatott. Lementünk Dunafalvára, a bluesos, country-s hangulatunkra az a közeg még egy lapáttal rátett. Azóta populárisabb, vidámabb dalokat készítünk.
- Mit hallgattatok?
- S. B.: Akkoriban a Mando Diao, meg a First Aid Kit nevű svéd bandákat, a Kings of Leont, az Alabama Shakes-t.
- J. G.: Én akkortájt eszméltem rá arra, hogy például a Simon & Garfunkel mennyire jó, de az első CD-nk, a Tales of Blahalouisiana hangzása nem annak köszönhető, hogy milyen zenéket szerettünk. Akkoriban ugyanúgy hallgattunk csilingelős, funk vagy soul felé mutató dalokat is.
- Baj, ha szövegeitek egy-egy sorát kritizálják?
- J. G.: Dehogy! Lovasi Andrásék a 90-es évek elején azon röhögtek, hogy az emberek fejtegetik a szövegeiket. „Egy malacot hajszálon/Hófoltot húzni a sárba.” Ez például micsoda?
- Nem akarjátok letenni a garast az angol vagy a magyar mellett?
- S. B.: Egészen más a kettő, nem szeretnénk választani. Négy évig alig játszottunk külföldön, viszont idén voltunk Tallinnban és Hágában is, ahol nagyon sikeres fellépéseink voltak. Szeptemberben Amszterdamba, novemberben Ausztriába, Franciaországba megyünk. Most látszik, tényleg volt értelme angolul is dalokat hozni. Hágában játszottunk egy dalt magyarul is, az Ahol összeér és a Túl távol, elég közel címűekhez pedig írtunk angol szöveget.
- Az utóbbi dal például mást ad más nyelven?
- J. G: Igen, egy éjszakai magányos sétáról szól, egy Székesfehérvár nagyságú kisvárosban. Hágából írtak, hogy mi volt az a szám, amire beálltunk. Megtalálták a neten, csak hát nem azon a nyelven szólt, amelyen hallották.
- Mikor jelenik meg új albumotok?
- J. G.: Októberben. Két saját dalunk kijött hozzá, valamint a bónuszdal, a Szólj rám, ha hangosan énekelek, amelyet Vitáris Ivánnal készítettünk el. Nemrég befejeztünk egy számot és van három-négy dal a fejemben. Alapvetően rohadtul kellene izgulnunk, de készen leszünk. Producerünknek, Ligeti Gyurinak mondtam is, hogy járjon le a próbaterembe és hajtson csak minket.
- S. B.: Világéletünkben mindent az utolsó pillanatban írtunk meg. A határidő motivál, mintsem stresszre kényszerít bennünket.
- Van még értelme CD-t kiadni?
- S. B.: Nem igazán, de ez presztízskérdés. A mai világban csak az vesz CD-t, aki valóban rajongó. Én is csak bakelitet vásárolok, annak szerencsére visszatérőben van a kultúrája. Beszéltünk róla, hogy szeretnénk egyet megjelentetni, de ez még a jövő zenéje. A fizikai formátum alapvetően háttérbe szorult az online felületek megjelenése óta, az eddigi egyetlen stúdióalbumunk mégis nagyjából háromszáz példányban ment el.
- J. G.: Szinte mindenki Spotify-on, iTunes-on vesz zeneszámot. Az album viszont azért jó, mert ha csak feltöltöd a netre a dalodat, annak nincs komoly formája. Egyébként nekem még nincs bakelitlejátszóm, de előre gyűjtöm a lemezeket.
- Meglepett, hogy a Petőfi Zenei Díj jelöltjei lettetek?
- J.G.: Igen, hiszen eddig csak a Magyar Fesztiválok Felfedezettje Zenekarok Közönségdíját nyertük el. Abból a szempontból ez a díj nagyobb öröm, hogy a szakma választotta ki a zenekarokat, s így lettünk jelöltek az év dala, az év zenekara és az év videoklipje kategóriában is. A klip amúgy a mi ötletünk volt és a dobosunk vitte filmre. Letettük a kamerát a kedvenc szórakozóhelyünkön és elkezdtünk bénán táncolni, mint a próbateremben a dal születésekor. Talán az egyszerű őszinteség fogta meg az embereket.
