A parkokban már lehet wifizni, az otthonokban okostévéken nézik a telenovellát, a Rolling Stones után pedig több nemzetközi sztár is fellépett Kubában, a szigetországban mégis visszafelé forognak az idő kerekei. Nem is keveset, hiszen szakértők a hidegháborús „állapotok” beköszöntét emlegetik, mióta Kubának szép csendben ismét fontos gazdasági támasza lett Oroszország.
A Szovjetunió összeomlása óta Venezuela jelentette a köldökzsinórt Havannának, ám a Nicolás Maduro vezette latin-amerikai országban a politikai-gazdasági krízis tavasszal csúcspontra jutott, s elapadt a Castro-rezsimnek gazdasági túlélést biztosító kvázi ingyenes olajszállítmány. Havanna ekkor Moszkva felé fordult, s májusban a Rosneft orosz állami olajvállalat és a Cubametals megállapodott arról, hogy a Rosneft 250 ezer tonna olajat szállít Havannába. Az üzletről csak egy szűkszavú közleményben számolt be az orosz vállalat, így nem lehet tudni, hogy egyszeri alkalomról van-e szó, s, hogy a gazdaságilag igen gyenge lábakon álló Kuba miként fizet a nyersanyagért.
A Texasi Egyetem Reuters által megkérdezett szakértője, Jorge Pinon számításai szerint 105 millió dollár értékű szállítmányról van szó, s aligha egyszeri alkalomról. Ez igen jelentős üzletnek számít, tekintve, hogy 2010 és 2015 között Oroszország összesen 11,3 millió dollár értékben szállított olajat a szigetre.
„Kuba mindig is importból fedezte az olajszükségleteinek többségét. Ha nem lenne olyan szövetségese, amely nyomott áron adna el neki olajat, akkor a piaci áron kellene azt beszereznie. Ez azonban nagyon hamar felemésztené a szigetország szegényes tartalékait, s hamar bekövetkezhetne egy olyan válság, mint a ’90-es évek elején. Ez beláthatatlan következményekkel járna a rezsim számára” – magyarázta lapunknak a kubai „függőségről” Sebastián Arcos, a Floridai Nemzetközi Egyetem Kubai Kutatóintézetének vezetője. A szakértő szerint azonban túlzás lenne azt állítani, hogy a kubai rezsimet most Moszkva tartja életben, ám az kétségtelen, hogy az ukrajnai konfliktus és a szíriai kormány támogatása miatt mindinkább elszigetelődő Oroszországnak geopolitikai érdeke fűződik ahhoz, hogy a kommunista szigetországban fennmaradjon a status quo.
„Oroszországnak talán ezzel az üzlettel is az a célja, hogy a Castro-rezsim túlélési esélyeit megnövelve borsot törjön az Egyesült Államok orra alá. Az orosz olajszállítmány nem más, mint Putyin geopolitikai játéka az USA-val szemben” – tette hozzá Arcos.
Moszkva már 2014-ben „szemet vetett” Kubára, Szergej Sojgu védelmi miniszter három éve azt mondta, bízik benne, hogy 2001-es bezárása után ismét megkezdheti működését a Havanna közelében – az Egyesült Államoktól mindössze 150 kilométerre – található lourdesi orosz katonai bázis. Ezzel egy időben híre ment, hogy az elnök, Raúl Castro fia, Alejandro Castro Espín ezredes évente látogat el Oroszországba. Espín a belügyminisztérium magas rangú beosztottja, s a Martí Noticias beszámolója szerint főleg katonai konferenciákon, védelmi témájú megbeszéléseken vett részt, s többször is találkozott Nyikolaj Patrusevvel, az orosz Nemzetbiztonsági Tanács titkárával, az orosz titkosszolgálat (FSZB) volt vezetőjével. Arról, hogy pontosan mi az utazások célja, és milyen megállapodások születnek, kevés az információ, de az biztos, hogy Kubának szövetségesre van szüksége. Politikai és gazdasági értelemben egyaránt. Venezuelában mindennaposak a halálos kimenetelű tüntetések, a chávizmus a teljes összeomlás szélén van. A rendszer bukása Kubában is súlyos következményekkel járhat. „A krízis politikai hatását már most érezni lehet Kubában. A szigetországi sajtóban elhallgatják, torzítják a venezuelai történéseket, mert attól tartanak, hogy a kubaiakra is átragad a venezuelai ellenzék által mutatott példa” – kommentálta Arcos, aki hozzátette, hogy a chávizmus összeomlásának volna egy fontos szimbolikus üzenete is: a Castro-rezsim több latin-amerikai országba is megpróbálta exportálni a ’kubai modellt, de a mintapélda mindig is Venezuela volt. Úgy tekintettek rá, mint a castrói forradalom örökérvényűségének példájára. „Ha Venezuela elesik, az legalább olyan csapás lesz a Castro-rezsimnek, mint a Szovjetunió összeomlása. Ráadásul egy igen kényes időszakban következne be, a hatalomátadás kellős közepén” – tette hozzá.
