Közel 25 éve vezetem a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Intézet (OSF) budapesti irodáját. Az elmúlt hónapok eseményei arra késztettek, hogy a sok téves állítás helyett elmondjam, mivel is foglalkozik az Alapítvány. Korábban úgy hittem, hogy az általunk támogatott ügyek világosan láttatják azokat a célokat, amelyekért dolgozunk, ám a körülmények radikálisan megváltoztak A ránk és a civil szervezetekre zúduló támadások arra indítanak, hogy én is a nyilvánosság elé lépjek.
1989-ben hasonló értékekért küzdöttem, mint ma, csak más társakkal. A Democracy After Communism (DAC) Alapítvány ügyvezetőjeként négy éven át többek közt Szájer Józseffel, Fellegi Tamással és Orbán Viktorral jövőbeli fiatal európai vezetők képzését szerveztük és támogattuk. A Garam utcai kis irodában mindünket ugyanaz foglalkoztatott, mint a DAC-alapító filozófust, Bence Györgyöt és Szájer Józsefet: hogy hogyan lehet kinyitni egy addig zárt világot. A kuratórium tagja volt Chikán Attila is, aki többek között a Rajk Szakkollégium alapító igazgatója, és az első Orbán-kormány gazdasági minisztere volt, jelenleg pedig a CEU kuratóriumának egyik tagja. Egyetértettünk abban, hogy az újgenerációs fiatal vezetők számára, akiknek képzéseket szerveztünk, elengedhetetlen a párbeszédkészség, a különböző kultúrákkal való együttműködés képessége, a nyitottság és a jogállamiság iránti mély és rendíthetetlen alázat és elkötelezettség.
Ügyvezetőként az én feladatom volt a lehetséges támogatók felkutatása, így találkoztam 1991-ben Soros Györggyel is. Beszélgetésünk nem tartott tovább öt percnél, és nem jártam sikerrel. 1992-ban már eredményesebben tudtam bemutatni a munkánkat, melynek eredményeként 25 ezer dollár működési támogatást kaptunk, majd egy év múlva még ugyanennyit. Ez a mai értéken sokszorosa annak az összegnek, amiért a jelenlegi Orbán-kormány már feketelistázná a civil szervezeteket.
Akkoriban több - ma is vezető - fideszes épp hazaérkezett a Soros által finanszírozott külföldi tanulmányaiból, nem egy közülük lelkes köszönőlevélben hálálkodott Sorosnak, hogy támogatta őket.
1993-ban megváltam a DAC Alapítványtól, helyemet Fellegi Tamás vette át. Soros György felkért, hogy vezessem az akkor alakuló Budapesti Nyílt Társadalom Intézetet (az Open Society Foundations, vagyis OSF budapesti irodáját), amely az indulástól kezdve a Közép- és Kelet Európa országaiban dolgozott az oktatás, a kultúra, az emberi jogok, a kisebbségi kérdések, az alkotmányjog és a gazdasági átalakulás területén. Eközben 1984-től a Magyar Soros Alapítvány kizárólag Magyarországgal kapcsolatos programokat támogatott.
Az első valódi kihívást számomra az akkor dúló délszláv háború jelentette: a körülzárt Szarajevóban egy zseniális dallasi mérnök, Fred Cuny tervei alapján víztisztító berendezést építettünk egy barlangban, hogy a szerbek ne tudják szétbombázni azt, és hogy a helyiek ivóvízhez jussanak, mert a legtöbb embert vízért való sorbanállás közben lőtték le. Egy oktatási programot is vezettem, hogy a gyerekek ne maradjanak ki az iskolából és ezért gyakran repültem a “maybe airlines-nak” hívott amerikai ENSZ gépekkel, amelyek hol repültek, hol nem. Ekkor tanultam meg, hogy a háború a valóságban nagyon eltér a filmekben látottaktól, a félelem zsigeri, az éhezés mindennapos.
Ezekben az években a közvélemény sokat hallott a Magyar Soros Alapítvány működéséről, amely az ingyenes iskolatej programmal, az akkor még kórházakban nem hozzáférhető első ultrahang készülékek beszerzésével és a Máltai Szeretetszolgálattal együtt végzett tbc-szűréssel segítette több ezer ember gyógyulását. A Soros Alapítvány mindenhova adott, ahol érték keletkezett: az oktatás és egészségügy mellett határon túli kultúrát megőrző táncházakra, régészeti kutatásokra, könyvtár-fejlesztésre és népzenei programra egyaránt.
Soros György alapítványa világnézeti szemezgetés helyett igazi hazafiként azt nézte, mely szervezet, milyen programmal és hogyan járul hozzá Magyarország felemelkedéséhez. Támogatta a Keresztény Értelmiségiek Szövetségét és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületet, a Magyar Cserkészszövetséget és az IGEN Katolikus lapot, a Századvég Politikai Iskolát és a Phralipe Független Cigány Szervezetet, hogy csak néhányat emeljünk ki a sok ezerből.
A 2000-es évek második felétől a Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány ugyanilyen értékeket követve terjesztette ki működését a világ számos más pontjára is. Támogattunk ugandai AIDS-megelőző programot, az afrikai ebola járvány elleni küzdelmet, alkoholistáknak szerveztünk AA névtelen csoportokat Buthanban, ügyvédsegédek százait képeztük ki Jordániában és Libanonban, hogy a szíriai háború elől menekültek hivatalos ügyeinek intézését segítsék, szólásszabadságért küzdő szervezeteket segítettünk Pakisztánban. 2006-ban a pakisztáni földrengést követően iskolákat építettünk, a 2010-es haiti katasztrófa után pedig az újjáépítésben segítettünk.
1993-tól 2010-ig nem igazán találkoztam korábbi fideszes kollégáimmal, barátaimmal. Legközelebb a tíz emberéletet és több mint 150 sérültet követelő vörösiszap-katasztrófa hozott minket össze ismét Orbán Viktorral. Az OSF azonnali segély formájában utalt ki egymillió dollárt (mai értéken közel háromszáz millió forintot) a sokkoló katasztrófa kárainak enyhítésére. A parlamentbe Soros Györggyel érkeztem, és Orbán Viktorral, dolgozószobájában pogácsa és ásványvíz mellett hosszú és szívélyes beszélgetést folytattunk Varga Mihály miniszter társaságában. Az OSF adományán túl részletesen végigbeszéltük az európai romák felzárkózásának elősegítésére létrejött Roma Évtized programot, amelyet a miniszterelnök és Balog Zoltán miniszter nemcsak támogattak, hanem aktívan segítettek is. Ugyanakkor Soros György találkozott Lázár János miniszterrel is, aki a kiemelkedő eredményeket elért hódmezővásárhelyi deszegregációs programját prezentálta Sorosnak, aki nagyra értékelte a polgármester elkötelezettségét. Ezt a mintaprogramot a Világbank és a Soros által alapított Roma Oktatási Alap is finanszírozta.
Mindezek után talán érthető, hogy az OSF-ben dolgozó kollégáknak és nekem sem könnyű megérteni, hogy a virágzó civil világot, amelynek építésében évtizedek óta részt veszünk, az ügyeket, amelyeket szenvedélyesen képviseltünk, most egykori harcostársaim hogyan próbálják visszanyesni. Hogy épp ők azok, akik a bőrükön ismerték az alulról szerveződés nehézségeit, akik (részben) külföldi támogatásokból jutottak egyről a kettőre, akik egykor ugyanazon értékekért küzdöttek, mint a most általuk támadott szervezetek, gondolkodás nélkül lehetetlenítik el a mára már tőlük különböző értékeket képviselő világot.
A kormánypropaganda azt sulykolja, hogy Soros György felelős a milliókat megmozgató migrációs válságért. Ez sem elméletileg, sem gyakorlatilag nem igaz, ez nem más, mint a valódi kormányzati szándékot leplezni próbáló megtévesztés. A civil törvény ugyanis valójában arról szól, hogy a sajtó, a kultúra és az oktatás után a civil szférában is totálissá tegye a kormányzati kontrollt. A szervezetek előbb csak egy apró csillagocskával jelzik majd, hova is tartoznak, aztán a kategorizálás alapján az vethető be majd ellenük, amit a hatalom nem szégyell.
A kormány 2017-ben ott folytatta a civilek zaklatását és megfélemlítését, ahol 2015-ben az Ökotárs üggyel és a Norvég Alap elszámoltatásával abbahagyta. Annak ellenére is, hogy az akkor indított vizsgálat végül semmilyen szabálytalanságot nem derített ki a civilekről. A most elfogadott, elfogadás előtt álló törvény egy még durvább próbálkozás a demokrácia mellett kiálló civilek lejáratására.
A civilek ellen, és részben nyilvánvalóan ellenünk indult kormányzati offenzíva miatt azonban soha, egy másodpercre sem fordult meg bennünk, hogy felhagyjunk a magyarországi civil szervezetek támogatásával. Folytatjuk a negyedszázada megkezdett munkát a nyílt társadalomért és Magyarországért.