A brit választáson bekövetkezett az, amit még az exit pollok közlésekor sem akartunk elhinni: a toryk elvesztették az abszolút többséget a parlamentben, Theresa May miniszterelnök egészen súlyos vereséget könyvelhetett el. Katasztrofális választási kampányt folytatott, mindent elrontott, amit csak lehetett, s esélyeit a véres merényletek sem javították, hiszen ezek azt sugallták: képtelen garantálni az emberek biztonságát.
Ellenfele, Jeremy Corbyn munkáspárti vezető semmitől sem zavartatta magát. Fűt-fát ígért, amit ellenzéki politikusként meg is tehetett. Az embereknek tetszett is fellépése, határozott személyiségnek tűnt May mellett. Bár a miniszterelnök nem volt hajlandó a közvetlen televíziós vitákra, még ezeken a nem „éles” megmérettetéseken is kiviláglott, mennyire bizonytalan személyiség. Pedig amikor a Brexitről volt szó, oly egyértelműen jelentette ki: márpedig ő hard Brexitet akar, de azt sem zárja ki, nem lesz megállapodás, ha ez Nagy-Britanniának hátrányos lenne (mindezt úgy, hogy még belügyminiszterként ő sem a Brexitet támogatta). Trump nyomán mintha a „Britan First” lett volna a mottója. Azt állította, a jövőben London egyetlen centet sem hajlandó befizetni az EU kasszájába. Ezekkel a kijelentéseivel ugyan kedvező visszhangra talált azoknál a vidéki és külvárosi rétegeknél, amelyek tömegesen voksoltak a britek EU-ból való kilépésére, a fiatalabbakat, akik életüket már el sem tudnák képzelni az EU nélkül, azonban teljesen elidegenítette magától. May a brit hagyományokhoz méltatlanul gyenge külpolitikát folytatott. Miközben Angela Merkel német kancellár és a május elején megválasztott francia elnök, Emmanuel Macron határozottan fellépett az amerikai elnökkel szemben, kivált, miután Donald Trump bejelentette az Egyesült Államok kilépését a Párizsi Klímaegyezményből, May arra sem volt hajlandó, hogy aláírja a megállapodás mellett hitet tévő nyilatkozatot. Úgy tett, mintha az Egyesült Királyság már nem is lenne tagja az Európai Uniónak, miközben az erről szóló tárgyalások még csak el sem kezdődtek.
S ez a legkellemetlenebb számára. Azért döntött az előrehozott választás mellett, mert azt remélte, a toryk akár százfős többséget is szerezhetnek a parlamentben. Ehelyett még azt a biztos többségüket is elvesztették, amelyet David Cameron alatt szereztek. Pókerjátszmáját csúfosan elvesztette, így egy kisebbségi konzervatív kormánynak kell majd tárgyalnia az EU-ból való kilépésről. London nemhogy erőt nem demonstrál, saját magát teszi nevetségessé.
A brit választás beleillik az eddigi összes 2017-ben megrendezett európai voksolás sorába. Az EU-ban politikailag nincs esélyük azoknak, akik Donald Trumphoz akarnak dörgölőzni. (Lassan már Amerikában sem...) Az unortodox politikának itt, kontinensünkön nincs jövője. Aki ezt nem látja be, az előbb vagy utóbb biztos bukásra számíthat: mert nem lehet szakítani azzal, amely a fiatalabb generációk számára már kétségbevonhatatlan tény.
May nem csak saját pártjának, saját országának is beláthatatlan károkat okozott. Bevégezte azt a munkát, amelyet még David Cameron kezdett meg a Brexitről szóló referendum kiírásával. Elődjének azonban legalább volt annyi önbecsülése, hogy lemondott. Maynek is távoznia kellene, személye tarthatatlanná vált a britek és az európaiak számára is.