Balaton;fulladás;megfullad;

- Belefulladt egy 19 éves fiú a Balatonba

Belefulladt egy 19 éves fiú a Balatonba vasárnap, a holttestét Balatonlelle partjára sodródva találták meg. A fiatalember társát a vízirendőrök mentették meg - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.

Méhes Dóra emlékeztetett arra, hogy vasárnap a feltámadó viharos szélben mintegy 50 embert kellett kimenteni a Balatonból.  A szóvivő elmondta: a vízirendőrök Balatonlellénél, a parttól távol segélykiáltást hallottak, majd odaérve kihúztak a vízből egy 20 éves fiatalembert, akinek a társa már elmerült.  

Az MTI úgy tudja, hogy a fiatalok labdáztak a vízben, amikor a viharossá váló déli szél besodorta labdájukat a tó közepe felé. Mindketten utánaúsztak, de a visszatéréshez az erősen hullámzó vízben nem maradt elég erejük. Egyikük elmerült, mielőtt megérkezett volna a segítség. Az eltűnt fiút hiába keresték, a holttestét hétfőn délelőtt sodorta partra a víz.

Elhunyt Korognai Károly színész-rendező, a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok korábbi igazgatóját 56 éves korában érte a halál - írta a delmagyar.hu vasárnap.