Hiába szerezte meg a hatalmat, nem is akármilyen áron, hiszen meggyilkoltatta a trón jogszerű várományosát. Rettegésből, a trón megtartásáért folytatott állandó harcból áll az élete. Miközben persze hatalmat gyakorol, jólétet és egységet hirdet, manipulálja, bűvöli népét „ álmokkal, hittel, szeretettel” , úgy tesz, mintha nekik akarna jót, közben az egész csak magáról szól és nem az őt körbevevő „szófogadó rabokról”. Az arcképe is többször, nagy méretben megjelenik, de már az sem boldogítja.
Pénzt, hatalmat, nőt csak gátlástalanul lehet megkaparintani. Zsámbéki Tóbiás, Máté Gábor, Mészáros Blanka a Katona József Színház előadásán FOTÓ: SZILÁGYI LENKE
A hatalmi technika viszont ismerős, a színlapon a színház, nem hiába, kezdő politikusoknak, illetve azoknak ajánlja a darabot, akik kíváncsiak a hatalmi játszmák változatos módszereire. A baj viszont éppen az, hogy az előadás zömében nélkülözi a változatosságot, illetve a téma ellenére nincs benne elég gyúanyag. De még ez se igaz, mert Puskin tragédiájából a két fordító, Radnai Annamária és Térey János nagyon is mai, izgalmas szöveget készített. De valami mégis hibádzik és ez nem a jelmezekért felelős Szakács Györgyin, vagy a fantáziával teli díszletet jegyző Szlávik Istvánon múlik. Sőt a színészeken sem. Kovács Lehel nagy erővel és sokszínűen ábrázolja az önjelölt trónkövetelő kiugrott papot Grigorijt, akit a nép a meggyilkolt herceggel azonosít. Álmot látott, hogy meghódítja a Kremlt és megy ezen az úton. (Egyébként a darab az 1500-as évek végén játszódik, de mondani sem kell, semmit sem vesztett az időszerűségéből.) Látja, hogy nőt (Marinát Rujder Vivien játssza kifejezetten markánsan), pénzt, hatalmat csak egyféleképpen lehet megkaparintani, ha az ember félreteszi az emberségét, a gátlásait és tör előre.
Előre és előre, bármi áron Ujlaki Dénes, Bán János, Dankó István, Elek Ferenc, Bodnár Erika és Kiss Eszter több szerepben is karakteresek. A rendező Zsámbéki Gábor saját növendékeinek is lehetőséget kínál, de mintha a Katona alapító, illetve régi tagjai és a fiatalok, legalábbis a premieren nem egységes színházi nyelven szólaltak volna meg. Zsámbéki érti a darabot, a társulat tolmácsolja is a mondandót, csakhogy valahogy mégsem izzik fel az egész, nem válik katartikussá. Sokáig túl tartózkodó, inkább elméleti, elemző marad az előadás. Persze az utolsó jelenet mégis sokkoló: Borisz halála után érkezik az új trónkövetelő és csapata az árván maradt hercegeken kegyetlen bosszút áll. Borisz nem hiába tartott még életében a bosszútól, az beteljesedik.
Látjuk a halott gyerekeket, a rendező közszemlére teszi őket. A borzasztó bűn kézzelfoghatóvá válik. És még ennyi sem elég. Az alamizsnát kérő koldust az új hatalmat megtestesítők egyike brutálisan fejbe rúgja. És nem következik ezután már semmi. Ezzel a förtelmes gesztussal ér véget az előadás. A koldust alakító Bán János a tapsrend elején is a földön marad. Már elkezdhetünk érte aggódni, hogy talán megsérült, de aztán gyorsan felpattan és mosolyog. Mintha mi sem történt volna. Bennünk pedig tovább él az a kegyetlen mozdulat.
Info:
Puskin: Borisz Godunov
Katona József Színház
Budapest
