Pedig lehetne más is. Erőteljesebb, empatikusabb, közvetlenebb, de nem. Tudjuk, hogy ő is a klasszikus Fidesz-nemzedék tagja, de talán soha nem is érdekelte a politika. Akik közelről ismerik, tudják, hogy fontosabb neki a tenisz, így aztán mindig az oldalvonalon maradt. Száraz, szikár, szemlátomást nehezen oldódó személyiség, aki még akkor sem találja a helyét, ha gyönyörű lakhelyének teraszáról kell külföldi vendégeinek megmutatnia Budapestet. Nem megy neki. És még csak azt sem mondanám, hogy a környezete a bűnös, amiért nem oktatja a kommunikáció alapelveire - ő ilyen személyiség.
Jól érzi ő ott magát, a Sándor-palota magányában, munkája nagyrészben amúgyis protokolláris, aláír, tanulmányoz, időnként rájön, hogy szeret utazni, lehetőleg olyan egzotikus tájakra, ahol eddig nem járt. Igazi, középszerű köztársasági elnök, önálló vélemény és személyiségi jegyek nélkül. Időnként visszaküld egy-egy törvényt, amit aztán a parlament újra elfogad.
Nincs is nagy baj, amíg nem kell megjelennie a nyilvánosság előtt. Tartása merev, tekintete komor, soha nem fedez fel egy régi ismerőst a környezetében, akit egy mosollyal vagy kézfogással üdvözölne. Beszédei egyhangúak, hiányzik belőlük a szenvedély, a meggyőzés ereje, ami pedig a legfontosabb, hiszen végülis egy politikus ezért mond beszédet, nem pedig azért, mert felkérik. Mondjuk ki bátran: unalmasak. Vagy ilyennek kell lennie?
Most nyílott két alkalom, amikor megfogalmazhatott volna valamit, aminek lehetett volna akár üzenete is, de egyik alkalommal sem tudott ezzel élni. Ismét jöttek a szokásos általánosságok, megint előhúzott történelmi példákat és idézeteket, ezért aztán marad az emberben a hiányérzet, hogy azért többet várna egy államfőtől. Az egyik ilyen alkalom a saját újraválasztás volt, de ez is valahogy laposra sikerült. Ez azt mutatja, hogy vagy maga sem ismeri pontosan a szerepét, vagy mások nem akarják, hogy az amúgy zavaros magyar politikai életben fontos szerepet vállaljon. Igaz, a Fidesz és a kormányzat is csendben emlékezett meg róla, körülbelül egy vidéki vasútvonal átadásának színvonalán.
A másik ilyen alkalom a múlt heti manchesteri tragédia volt. A világ számos vezető politikusa megrendülten beszélt a nyilvánosság előtt a történtekről, sokan láthatóan akartak is nyilatkozni, különösen akik maguk is szülők, őket nyilván mélyebben érintette a súlyos merénylet. Ádernek ki kellett volna állnia a Sándor-palota elé és mondani néhány őszinte mondatot értékekről és elvekről, már csak azért is, mert korábban ő maga mondta, hogy „mindnyájan Európa polgárai vagyunk”. De úgy fest, hogy a környezetében sem volt senki, aki ezt tanácsolta volna neki.
Áder, amint első beszédében mondta, teljesíti a kötelességét. Amikor hívták, hazajött, most, amikor megint harcias idők jönnek, feltehetően majd Viktor megmondja neki, hogy hogyan tovább. De ha csakugyan komoly szereplője szeretne lenni a magyar életnek, akkor hangsúlyosabb kiállásra van szükség. Vagy marad a kényelmes hátradőlés. Még lehet választani.
