Franciáknak Macron,
Magyaroknak micron.
(V. Feri barátom ötlete nyomán. A mikron a méter milliomod része. Egy hajszál körülbelül 80 mikron átmérőjű.)
Megvalósulhat-e az új francia elnök által is felvázolt, elvileg támogatott kétsebességes Európa? Ha igen, nem kétséges, hogy mi, magyarok a lassú csoportba sorolódnánk. Márpedig, megfordítva Zénón híres paradoxonát: utolérheti-e a teknősbéka gyorslábú Akhilleuszt?
Nem ésszerűtlen azok elgondolása, akik - különféle megoldásokkal - gyorsabbá, erősebbé, versenyképesebbé alakítanák az egyre lomhábbá váló, általános és lokális, kisebb és elmélyült válságokkal küszködő Európai Uniót. Ilyen gondolat a kétsebességes csoportosítás is. Keveset tudunk róla, hiszen még maga az alapelképzelés sem kiforrott, a gyakorlati megoldásokról pedig lényegében alig esik szó. Egyelőre az egész konstrukció alig több politikusi szólamoknál. A pontos definíciók is hiányoznak, de még kevesebb szó esik a megvalósítások hogyanjáról.
A felvetés nem új, már több éve kering a köztudatban. Most azonban felerősödött a nagy győzelemmel befutott Macron megjelenésével, aki, úgy tetszik, támogatója lenne ennek a megoldásnak. Kétségtelen, hogy van benne ráció. Jelenleg az alapvető gond, hogy az EU túl hirtelen bővült. Egyelőre 28 országból áll, hiszen Anglia még köztünk van, de már a küszöbön toporog öt további, belépésre elszánt jelölt, sőt még – egyelőre remény nélküli – kettő további is. És akár még tizenöt ország jöhetne számításba, a vonakodó Norvégiától, Svájctól kezdve a valószínűleg soha szóba nem jöhető Moldováig. Maguk az EU alapítói többé-kevésbé hasonló fejlettségi színvonalon álltak. Ám bővíteni akarták a belső piacot, amit kézenfekvő módon kínált az úgynevezett szocialista tábor szétesése. Meglehetősen hosszadalmas „tagjelölti” állapot és huzavona után tizenhárom éve egyszerre tíz országot vettek föl, köztük hazánkat is. Ezeket még sorra követték további – a maghoz képest a mienknél is fejletlenebb gazdaságú – országok, legutóbb például Horvátország. Jelenleg az EU népessége meghaladja az 510 millió főt, egyelőre beleszámítva a briteket is. Az egységes pénzt, az eurót használó országok 19-en vannak, létszámuk mintegy 337 millió fő. Nagy gond, hogy az euró-övezet is egyenetlen, hiszen a mély válsággal küzdő görögök, a vergődő portugálok, a gazdasági csúszdára került Itália is közéjük számít.
Ismerjük el, Macronnak és a vele azonos nézeteket hordozóknak ebben a kérdésben igazuk van: az EU a gyakorlatban valóban kétsebességes (vagy inkább három). A nagy gond, hogy napjainkra az EU valójában sokkalta inkább egy konglomerátum, mint valódi unió. Kézenfekvő az összehasonlításunk az Amerikai Egyesült Államokkal. Az USA-nak óriási előnye velünk szemben, hogy egységes a külpolitikája, a védelmi rendszere és a pénzügye, az egész unión belül azonos a valutája. Sőt egységes a nyelve is. Kétségtelen, hogy az USA 50 tagállamának van saját törvénykezése, adói, az egyikben létezik halálbüntetés, a másikban nem, ám mégis, alapvetően meghatározók a fentiekben felsorolt tényezők. Ezek teszik nagy országgá és nagy belső piaccá az USA-t. Ezzel szemben az EU-ban ezek a tényezők tagállamokként eltérők, hiszen 28 kisebb és nagyobb országból tevődik össze, eltérő történelemmel, nemzeti hagyományokkal, nemzeti zászlóval, nyelvekkel és főleg magukat önállónak hirdető, saját nemzeti pártokkal meg kormányzatokkal.
Igencsak első, sőt inkább nulladik közelítésben vizsgálva nézzük, mit is jelentene egy kétsebességes modell? A magát mag-országoknak nevező egyes számú csoport tagjainak fajlagos nemzeti terméke (GDP) legalább kétszerese, sőt akár háromszorosa lehet a kettes számú csoporténak. A földrajzi elhelyezkedés is nagyjából adja a tagolást: az egyes csoport alapvetően Európa északi és nyugati részét fedné le, míg a kettes számú a középső részét (középső, mert Európa az Urálig terjed). A déliek pedig eléggé összevissza helyezkednek el ebben a csoportosításban. Az „egyesek” nagyjából nettó befizetők, a „kettesek” pedig nyelők lennének. Viszont a piac, az 500 millió körüli létszámú piac egységes maradna, és ez nagy előnyt hordoz. Nyilván a különféle szabad áramlásokat (eszmék, emberek, termékek) nem korlátozná a kettéosztás. Ám a javak szétosztását messzemenően újra kell rendezni. Az alapvető kérdés gazdasági. Mert vajon felzárkózhat-e a teknősbéka gyorslábú Akhilleusz mögé, ha nemcsak lineáris sebességben gondolkodunk, mint a jó öreg Zénón, hanem gyorsulásban is? Mennyire lenne, sőt lehet meghatározó a két sebesség a fejlesztésekben, a beruházásokban, az innovációban, nem kevésbé a demokratikus és esetleges antidemokratikus törekvésekben? Mennyi időt kívánna a megvalósítás az alapvető definíciók meghatározásától, a primér egyezmények lefektetésétől, az legfontosabb rendelkezések kidolgozásától számítva a ténylegesen felosztott, kétsebességes EU működésének kezdetéig? Feltehetőleg nem éveket kell számítani, hanem évtizedet. Eközben azonban a világ nem áll, mert gyors ütemben fejlődik-változik a tudomány és a technika, módosulnak a politikai, nemzeti és nemzetközi viszonyok. Vagyis a modelleket nagyon dinamikusan, állandóan igazítani kell. Vajon e lomha konglomerátum, a jelenleg klasszikus állapotú EU mennyire lenne képes követni ezeket a dinamikus változásokat, éppen egy nagy átalakulási folyamat, a kétsebességes rendszerre áttérés folyamata közepette?
És ha már mindenképpen megérett a helyzet az EU-ban a nagy, átfogó reformokra – mert tényleg megérett -, vajon nem inkább a föderáció, a tényleges unió, a tényleges egységes konstrukció irányában kellene az erőfeszítéseket összpontosítani? Dehogynem! – állítom én. No, de én nem Macron vagyok, csupán egy micron tagállam, az EU létszámának kevesebb, mint két százalékát kitevő ország polgára.
