Néhány mondat a Népszava korábbi számaiból.
„A Szamos hosszabb ideje, orrfacsaró, nem kis részben állati ürülékből és maradványokból álló szennyezést szállít rendszeresen a Tiszába. A rohadó szerves anyag a dunai torkolatig végigfertőzi a folyót.”
„A vásárosnaményi szennyvíztisztító telep felújításának előkészületeire egymilliárd forintot ígértek, de a pénz még sehol.”
„A felújított ivóvízrendszer jóval az átvétele után sem ad iható csapvizet. Elképzelhető, hogy a Makó térségi településeknek vissza kell fizetniük a programhoz kapott 3,1 milliárdos uniós támogatást. Az új rendszer olyan baktériummal fertőzött, ami korábban nem is volt jelen a csapvízben.”
Hunya község honlapjáról: „ezúton kívánjuk értesíteni a tisztelt lakosságot arról, hogy a településen szolgáltatott vezetékes víz a kormányrendelet értelmében nem minősíthető ivóvíznek, ezért emberi fogyasztás céljára, ivásra, ételkészítésre nem használható.”
Eddig semmi extra. A NER szimpla hétköznapjairól írtunk, benne a társadalom egészsége iránt viselt fokozott felelősségről.
Mai hétköznapjainkhoz azonban az is hozzátartozik, hogy az új kórházak határainkon túl épülnek, külföldi fociklubok és -akadémiák, stadionok is nyelik a milliárdokat. Iránnal nukleáris reaktorokat fejlesztünk. Mindenki vérmérséklete szerint folytathatja a sort magában.
A minapi hír azonban alighanem a vakhitű fideszeseknek is sok lehet.
„A magyar kormány 20 millió eurós (hatmilliárd forintos) támogatást ajánlott fel Rodrigo Dutertének, a véres kezű Fülöp-szigeteki diktátornak a Manila-öböl és a Laguna-tó megtisztítására”.
Sorosista uszítás lenne, ha azt mondanánk, hogy Kelet és Dél helyett végre szegény kis Magyarország felé kéne nyitnia a kormánynak?
