Angyalhír emlékséta;

Illusztráció/Thinkstock

- Nem jó Magyarországon gyereknek lenni - Angyalhír emlékséta (videó)

Seres Barbara vagyok, családon belüli erőszak túlélő. A fiam már nem volt ennyire szerencsés: 2015. január 17-én, 6 hónapos korában, az apja ledobta őt a negyedik emeleti körfolyosóról, majd utána ugrott.  Azért, hogy ne őrüljek bele a fájdalomba, megálmodtam az Angyalhír mozgalmat - szólt a drámai hangú meghívó az idei sétára.  

Seres Barbara minden évben, Ádám születésnapja alkalmából emléksétát szervez a családon belüli erőszak áldozataiért, hogy felhívja a társadalom figyelmét erre a problémára, hogy ne csak a sorstársai értsék meg mi történt vele, hanem az igazságszolgáltatás, a gyermekvédelem, a szociális támogatórendszer szereplői.

Magyarországon ma nem jó gyereknek lenni, évente 15 ezren esnek áldozatul valamilyen erőszaknak. Az Angyalhír Emlékséta értük szól, és az előző évekkel ellentétben idén nem csendben sétálnak a résztvevők, hanem minél hangosabban kiáltanak azokért, akiknek nincs hangjuk. A Bazilikánál tartott megmozduláson több beszéd hangzott el, majd a menet a Szent István térről a Hősök terére vonult. 

Melyek az alapvető okai a rendszerváltás óta Magyarország elégtelen jóléti teljesítményének? Mi az a nemzeti minimum, aminek alapján az Orbán rendszer különböző társadalmi helyzetű, pártállású ellenfelei, bírálói, kiábrándult hívei össze tudnak fogni egy gyökeres politikai változás érdekében? Mi az a tartós cél, ami egy demokratikus köztársaság újra-építésének vitái, politikai harcai közepette igazodási pont lehet mind a politikai szereplők, mind a választópolgárok számára? Válhat-e a tudás gyarapítása egy új nemzeti identitás fókuszává? Mi az a változás, amiért egy reménybeli kormányváltás után néhány évvel is azt érezzük majd, hogy érdemes volt érte küzdeni?